Skip to main content

Találat: Postai Agóra

A digitális közszolgáltatások segítik az emberek és a vállalatok boldogulását

„A digitális közszolgáltatások, a mobilparkolás, az online ügyintézés elősegítik a magyar emberek, vállalkozások boldogulását, a kormány ezekkel a szolgáltatásokkal az idő és pénz megtakarításán túl azt szeretné elérni, hogy a mindennapok könnyebbé, egyszerűbbé, kényelmesebbé váljanak - mondta a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára. Németh Lászlóné a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által szervezett szimpóziumon pénteken Budapesten úgy vélte, nincs ma Magyarországon olyan ember, akihez valamilyen módon ne jutottak volna el az olyan fejlesztések, mint a közigazgatási ügyek intézése kistelepüléseken a Magyar...

Részletek

Nagy újdonság jöhet a magyar boltokban: erre készül a Posta

„Az elmúlt időszakban, ha picit megkésve is, de fontos fejlesztéseket hozott tető alá a Magyar Posta. A pénzügyi közvetítői és pénzforgalmi rendszer újításairól és a társaság jövőbeni terveiről Kovács Zoltánnal beszélgettünk. A társaság kiemelt ügyfelek és ügyféltámogatási vezérigazgató-helyettesétől többek között azt is megtudtuk, hogy folyamatban van egy olyan projekt, ahol a posta is meg kíván jelenni a retail hálózatokban. A klasszikus postai ágazatok árbevétele évek óta csökkenő tendenciát mutat, amit lassítani ugyan lehet, de megállítani aligha. A Magyar Posta bevételi struktúrájában viszont...

Részletek

Nyereséges lett 2014-ben a Magyar Posta Csoport

„„Sikeres üzleti évet zárt 2014-ben a Magyar Posta Csoport a 2,8 milliárd forintos konszolidált adózott eredménnyel, egyúttal teljesült a 2014-2018 közötti időszakra vonatkozó stratégiai terv időarányos része mind az összesített pénzügyi tervek, mind pedig az egyes üzletágak vonatkozásában is. A hagyományos üzletágakon belül a levél- és csekkforgalom – hasonlóan a nyugat-európai trendhez - továbbra is csökkenő tendenciát mutat, míg a csomagforgalom dinamikusan növekszik, a nem hagyományos termékkörökön belül a pénzügyi, a befektetési és a biztosítási termékek iránti kereslet egyre nagyobb. A Magyar...

Részletek

A Kormány 1743/2014. (XII. 15.) Korm. határozata az elektronikus közigazgatás kiterjesztésével kapcsolatos feladatokról

„A Kormány egyetért az elektronikus közigazgatás kiterjesztésével és ennek érdekében 1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a belügyminiszter bevonásával a) a jövőbeli párhuzamos hálózati infrastruktúrafejlesztések elkerülése érdekében, és a korábbiaknál magasabb szintű fejlesztési szinergiák elérése érdekében készítsen elemzést arról, hogy a magyarországi közút-, vasút-, közműhálózatban – ezen belül különösen a villamosenergia-hálózatban – 2018-ig milyen nyomvonalakon merülnek fel fejlesztési igények, és ez alapján tegyen javaslatot a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat költséghatékony – több közösségi célt egyszerre teljesítő – továbbépítésének megoldásaira, Felelős: nemzeti fejlesztési...

Részletek

Ezt tervezi az állam a Postával – interjú Németh Lászlónéval

„A Magyar Postának az e-közigazgatás részévé kell válnia, de nagyon fontos a takarékszövetkezeti integrációval való még szorosabb együttműködés és a nemzeti közműszolgáltató tevékenységébe való bekapcsolódás is - mondta a Napi.hu-nak Németh Lászlóné nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkár. - Az államnak - a kispostákon közigazgatási ügyintézést lehetővé tévő Postai Agorán, a központi címregiszter kialakításán és a hibrid kézbesítési és konverziós rendszer bevezetésén túl - milyen tervei vannak még a Magyar Posta Zrt.-vel? - A Postának az e-közigazgatás részévé kell válnia és...

Részletek

Itt az új postai stratégia

„A jövő év első hónapjaiban végre megvalósulhat a postai bankkártyás csekkbefizetés, amivel az ügyfelek összesen több száz millió forintot spórolhatnak, a bankok pedig ugyanekkora bevételtől esnek el - derül ki Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójának szavaiból. A postavezér a Napi.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy miért épp az FHB Kereskedelmi Bankban vásároltak részesedést, illetve milyen szerep vár a Postára az állami közműholding körül. - Egyre szélesebb szolgáltatáspalettával rendelkezik a Magyar Posta, hol van most a fókusz? - A Magyar...

Részletek

Posta: Új dimenziók az e-közigazgatásban

„Az AQUIS IT Kft. nyerte a Magyar Posta által 40 darab kioszk (internetes terminál) és kapcsolódó szoftverek biztosítása tárgyában kiírt közbeszerzési eljárást 39,7 millió forintos ajánlattal. A cég vállalta a kioszkok szállítását és azok üzembe helyezését is. „A kioszk fő funkciója önállóan használható e-közigazgatási ügyintézési eszköz, illetve internetes tájékozódási funkció megvalósítása, új érték, és minőség megteremtése a Postai Agóra funkció kialakításban. Mielőtt a felhasználó ügyintézést végzése céljából az ügyintézőhöz fordulna akár már tájékozódva lehet az elintézendő ügye összes paraméteréről és/vagy a kioszkon...

Részletek

Kisposta az Agorán

„Rövidesen a postahivatalok beszállnak az elektronikus ügyintézés támogatásába. Nem mindegyik, csak negyven, hátrányos helyzetű kistelepülés kispostája... Nemrégiben elindult a Magyar Posta Postai Agora nevű programja. A projektben részt vevő, kétezres lélekszámúnál kisebb településeken 2014 januárjától elérhetővé válnak bizonyos, innovatív közigazgatási és közösségi szolgáltatások. Az ott élők így lakóhelyükön tudják intézni közigazgatási ügyeik egy részét. Mégpedig az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) hathatós, 500 millió forintos támogatásával. Wifi és internet A projektben 40 település vesz részt. Olyan településekre esett a választás, amelyek lemaradó,...

Részletek

A Magyar Posta uniós támogatással fejleszti elektronikus szolgáltatásait

„A jelentős költséghatékonyságot eredményező elektronikus szolgáltatásait fejleszti az idén a Magyar Posta az Új Széchenyi Terv Elektronikus Közigazgatás Operatív Programban (EKOP) – jelentette be Szarka Zsolt, a cég vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. Elmondta: a 3 milliárd 250 millió forint hazai és uniós forrásból megvalósuló hibrid kézbesítési és konverziós rendszerrel a papír alapú iratot elektronikussá, illetve az elektronikus küldeményt papír alapúvá tudják alakítani és továbbítani hitelesen. A postai agora programban pedig 500 millió forint uniós és hazai forrásból 40 kétezer fő alatti település...

Részletek

Elindult a Magyar Posta Zrt. Hibrid kézbesítési és konverziós rendszer projektjének megvalósítása

„A Hibrid kézbesítési és konverziós rendszer alapvető célja egy olyan általános, posta által nyújtott szolgáltatás 2014. január 1-jétől, mely biztosítja az elektronikus működésre történő áttérés lehetőségét olyan társadalmi információs folyamatok ügyintézésében, melyek eddig csak papír alapon működtek. Feladata, hogy részben elektronikus megoldásokkal bővítse az ügyfelek és a hatóság közötti kapcsolattartás módjait a közigazgatási eljárások folyamataiban. A Hibrid kézbesítési és konverziós rendszerrel a Magyar Posta olyan hiteles kézbesítési szolgáltatásokat teremt, amelyek lehetővé teszik az ügyfelek számára, hogy a közigazgatási eljárási folyamatokban a küldeményeket...

Részletek
Page 1 of 2 1 2