Skip to main content

Találat: postai szolgáltatások

A közelgő piacnyitásra készít fel az új postatörvény

„A kormány elfogadta a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatot, az Országgyűlés így a közeljövőben megkezdheti a tervezet megvitatását. Az új szabályozási kereteknek a magyarországi postapiaci nyitás végső határidejéig, legkésőbb 2013. január 1-jétől hatályba kell lépniük. A jogszabály rendelkezései emellett az állami kötelezettségként az ország valamennyi lakosa számára biztosítandó egyetemes postai szolgáltatás fenntarthatóságát is szolgálják. A törvényjavaslat alapján az egyetemes postai szolgáltatást 2020. december 31-ig a Magyar Posta Zrt. nyújtja. A szabályozás új szolgáltatók számára is megteremti a lehetőséget arra, hogy meghatározott feltételeknek megfelelve...

Részletek

Elektronikus Posta Központ

„Az Elektronikus Posta Központ elsősorban vállalatok számára nyújt innovatív digitális szolgáltatást, mellyel kiváltható a levelek hagyományos útja. ​Mint ismeretes, a posta a leveleket két irányba küldi: a címzőtől a címzettig, és fordítva. A jövőben a levélfeladásnál nem asztali nyomtatón nyomtatunk, a levélből könnyen lesz egy személynek, de akár külön címzettcsoportoknak is eljuttatható küldemény. A rendszer az általunk küldött levelet elektronikusan küldött szöveget, vagy a kérésre automatikusan megformázott nyomatot, e-mailben vagy papíron juttatja el a címzettekhez. A „hibrid mail” ágban tehát elektronikusan lehet...

Részletek

Tart a végső visszaszámlálás a Magyar Postánál

„Kérlelhetetlenül számolja a piacnyitásig hátralévő másodperceket a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatóságának recepcióján elhelyezett óra. Aki belép, láthatja, hogy a posták versenyének startlövéséig már fél év sincs hátra. Geszti László vezérigazgató szerint azonban csapata készen áll. Ezen pedig szerinte az sem változtat, hogy ellenlábasaik a legkülönfélébb híresztelésekkel próbálják lejáratni a magyar versenyzőt. - Igaz, hogy menni akar? Mert a pletykák szerint egy ideje a lemondást fontolgatja. - Nem akarok sehova elmenni. Erről nincs szó. Amit vállaltam, meg fogom csinálni. Ha évekig tart, akkor...

Részletek

Lengyel postai szolgáltató lép a magyar csomagküldő piacra

„Egész Európára kiterjedő, összesen 300 millió eurós, befektetési programja részeként a lengyel Integer.pl csoport 300 önműködő csomagküldő terminált helyez üzembe Magyarországon, amellyel a nap 24 órájában az év 365 napján elérhetővé válik az automatizált csomagküldő szolgáltatás. Az Integer.pl csoport a magyar csomagszállítások volumenének növekedésére számít, és partnereket keres tervezett fejlesztésének megvalósításához. A magyar postai piac éves volumene megközelíti a 8,5 milliárd forintot, amelynek 80 százaléka a vállalkozások közötti forgalomból származik. Az Integer.pl a világ vezető csomagküldőterminál-gyártója és Lengyelország legnagyobb magánkézben lévő postai...

Részletek

Egyetemes lesz a Magyar Posta

„Megtámasztja a Magyar Postát a kormány: a társaság piaca jövő januári megnyitása után is kizárólagos letéteményese lesz a hivatalos iratok postázásának. Az egyetemes szolgáltatónak kijelölt cég kötelező feladatai veszteségére kompenzációt kaphat. Mindenki mást vár a postai szolgáltatásokról szóló törvény talán nyáron parlament elé kerülő tervezetétől. A magyar piacra betörni készülő Osztrák Posta néhány hete egy „fair” törvény megszületését szorgalmazta, a nyílt sisakos versenyt félve váró 35 ezer magyar postás a túlélés feltételeinek megteremtését reméli. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tervezete alapján úgy...

Részletek

Mutató a postai szolgáltatások liberalizált piacához

A Consumer Postal Council nevű szervezet elkészítette aktuális jelentését, melynek címe The Postal Freedom Index. Az Index olyan tényezők elemzése után alakult ki, mint a piaci liberalizáció, a szolgáltatók tulajdonformája (magán vagy állami), a piacokon belüli verseny szintje, a szabályozottság szintje és az általános szolgáltatások. Forrás: Index of Postal Freedom, Consumer Postal Council, 2012. január 18. (pdf) Consumer Postal Council

Részletek
Page 3 of 3 1 2 3