Skip to main content

Találat: PPP

Tavaly 29 milliárd forintból 12 egyetem PPP projektjét váltották ki

„Tavaly decemberben mintegy 29 milliárd forint értékben 12 egyetemi PPP (magántőke bevonásával közfeladat ellátása) projektet sikerült kiváltani - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) PPP konstrukciójának kiváltásáról tartott sajtótájékoztatón. Palkovics László közölte, hogy a 2016-os költségvetésben a PPP-k kiváltására egy 5,4 milliárdos, felülről nyitott keretösszeg volt elkülönítve, ami idővel 18 milliárdra emelkedett. A magyar gazdaság állapota év végén lehetővé tette a további kiegészítést, így összesen 29 milliárd forint értékben sikerült tucatnyi egyetemet a PPP terhektől megszabadítani. Megjegyezte, hogy...

Részletek

Big data: 2,5 milliárd eurós partnerség az Európai Bizottság és az adatipar között

„Az Európai Bizottság és az európai adatipar vállalta, hogy egy köz- és a magánszféra közötti partnerség (PPP) keretében 2,5 milliárd eurót fektet be. A cél, hogy erősödjék az adatipar, Európa pedig a globális adatverseny éllovasa legyen. Az óriási méretű adathalmazok (big data) sikeres kezelése a következő előnyökkel járna: az európai cégek akár 30%-os részesedése a globális adatpiacból, 2020-ig 100 000 új, adatokkal kapcsolatos munkahely Európában, 10%-kal alacsonyabb energiafogyasztás, jobb egészségügyi eredmények és termelékenyebb ipari gépek. Neelie Kroes, a Bizottság alelnöke és Jan...

Részletek

Magyar szoftvert használ az EU gyógyszerkutatási programja

„Magyar cég szállít szoftvert az Európai Unió újonnan létrehozott, innovatív gyógyszerkutatási platformja, a European Lead Factory (ELF) számára. Az idén januárban létrehozott, 30 nemzetközi résztvevőből - neves, gyógyszeripari nagyvállalatok mellett kis- és közepes cégekből (kkv), valamint egyetemekből, kutatóintézetekből - álló konzorcium egyetlen magyar tagja a magántulajdonban lévő ChemAxon Kft. Az ELF által megvalósítandó, 196 millió eurós összköltségvetésű kutatási program az európai gyógyszeripar versenyképességének javítását, a gyógyszerfejlesztés folyamatának gyorsítását és biztonságosabb, hatékonyabb gyógyszerek kifejlesztését tűzte ki céljául. A projekt egyrészt az EU 7....

Részletek

Szigorú ellenőrzéseket ígér az ÁSZ-vezér

„Az idén végleg lezárult a következmények nélküli számvevőszéki ellenőrzések korszaka, ettől az évtől kezdve az ellenőrzött szervezeteknek már intézkedési tervet kell készíteniük válaszul a jelentésekre, az együttműködés hiányának akár büntetőjogi következményei is lehetnek - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában. "Aki közpénzeket használ, az számítson rá, hogy az Állami Számvevőszék bármikor ellenőrizheti és ellenőrizni is fogja" - hangsúlyozta az ÁSZ elnöke. Kifejtette: a számvevőszék elsősorban ellenőrzésein és jelentésein keresztül képes támogatni a jó kormányzást,...

Részletek

A butaságon sokkal többet bukunk, mint a korrupción

"A közfinanszírozási rendszerünk az átgondolatlanság miatt ilyen borzasztóan pazarló és eredménytelen – mondja Vigvári András, a BGF pénzügyi intézetének vezetője, az Állami Számvevőszék volt kutatója. Az önkormányzatoknak jövőre 140 milliárd fog hiányozni, amivel egyszerűen nem számolt a költségvetés, amit egyébként is pont fordított logikával kellene megtervezni. Amit piaci alapon meg lehet szervezni, azt úgy is kell, a közfeladatoknál viszont számolni kell azok speciálisabb jellemzőivel. ... Az állami bürokrácia ráadásul szerte a világban egyre nagyobbra dagad, amit az egyre fokozottabban elvárt jóléti szolgáltatásokon...

Részletek

Közpénzek a magánszektorban

„Több ponton közérdeket sértenek a Művészetek Palotája, illetve a felsőoktatási kollégiumok üzemeltetésére kötött szerződések - ezt állapította meg az Állami Számvevőszék. A projektek úgynevezett PPP konstrukcióban, magáncégek bevonásával jöttek létre 2004-2005-ben. Az ÁSZ szerint a szerződéseket az állam számára előnytelenül kötötték meg, így viszont nem gazdaságos a közpénzek felhasználása. A PPP konstrukcióban megvalósult projektek közül kulturális területen a Művészetek Palotáját, a felsőoktatás területén a kollégium beruházási programot a 2006. és a 2007. években már ellenőrizte az Állami Számvevőszék. Ez alapvetően a fejlesztési...

Részletek

A közpénz nem csak kiadás, hanem befektetés is – új szemléletre van szükség a közkiadások területén

„A közkiadások csökkentésének az lenne a legcélszerűbb módja, ha eredményességi követelményeket állítanának fel minden egyes adóforint elköltéséhez - jelentette ki az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács közös rendezvényén, a Magyar Nemzeti Bank székházában. Domokos László hozzátette: a közpénzeket nemcsak elkölteni, hanem befektetni is kell, ez ugyanis hozzájárul a gazdasági növekedéshez. Az Állami Számvevőszék nem készít makrogazdasági prognózisokat, így a költségvetésről készült véleménye szűkebb értelmű - kezdte beszédét Domokos László. Az ÁSZ elnöke kifejtette, hogy a költségvetéssel...

Részletek

NFM: a menzák és kollégiumok már most is az állam tulajdonában vannak

„Semmilyen államosításról nincs szó, az állami felsőoktatási kollégiumok, sportlétesítmények, menzák, további szolgáltatóegységek - az új építésű és beruházói tulajdonban lévő PPP-s diákszállókat leszámítva - a magyar állam tulajdonában vannak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kedden. A tárca tájékoztatása szerint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a vonatkozó kormányhatározat alapján megkezdte egy egységes nemzeti hallgatói szolgáltatórendszer felállításának vizsgálatát, aminek keretében a felsőoktatási hallgatóknak nyújtott intézményi szolgáltatások jelenleginél hatékonyabb és takarékosabb megvalósításának lehetőségeit keresik. A vizsgálat tárgya az, hogy az állam képes-e hatékonyabban, jobban, költségtakarékosabban...

Részletek

Fejlesztéspolitikai döntések az önkormányzatok támogatására

„15 milliárd forint értékben vált ki PPP-konstrukcióban épült tanuszodákat és tornatermeket a kormány, így jelentős tehertől szabadulhatnak meg az önkormányzatok - jelentette be Hegmanné Nemes Sára államtitkár pénteken kormányszóvivői tájékoztatón. ... A kormány jelentést hallgatott meg az uniós források felhasználásáról. A legnagyobb probléma a területen az önerő hiánya, ezért a kormányzat egy 50 milliárdos alapot állít fel az önkormányzatok és intézményeik számára. A beruházásokban részt vevő vállalkozások az előfinanszírozásban kaphatnak segítséget. ... Elmondta azt is, a múlt hibáinak orvoslására döntött a kormány...

Részletek

Public Private Partnership az egyes nemzeti jogokban és az Európai Unió jogában különös tekintettel az Egyesült Királyságra és Németországra

„...Elsősorban a PPP-finanszírozási technika angolszász eredete és viszonylag rövid múltra visszavezethetősége eredményezik a jelentős angol-amerikai hatást a Public Private Partnership területén világszerte. A PPP-projektek népszerűsége és térhódítása beilleszthető abba a folyamatba is, amely az angolszász eredetű jogintézmények átvételében jelentkezik. Ennek megjelenése szembeötlő világviszonylatban az afrikai, ázsiai, valamint dél-amerikai nemzetek vonatkozásában. Hasonló folyamat figyelhető meg az elmúlt években Európában is az Egyesült Királyság és a kontinentális európai államok viszonyában. Figyelemre méltó, hogy ebben a relációban ma már az egyes országok és földrészek fejlettségének,...

Részletek
Page 1 of 2 1 2