Skip to main content

Találat: rendőrség

A hazai közhivatalok és intézmények megítélése a KKV Körkép felvételeinek eredményei alapján

„Elemzésünkben azt vizsgáljuk, hogy hogyan vélekednek a hazai kis- és középvállalkozások tulajdonosai, illetve vezetői néhány közhivatal és intézmény hatékonyságáról, szolgáltatásaik minőségéről. Az elemzés a GVI KKV Körkép kutatásának négy hullámán (2010. október, 2014. július, 2015. július, 2016. január) alapul, 1207 válaszadó intézmény értékelését vizsgáltuk. Eredményeink szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt a válaszadók többsége (inkább) pozitívan értékeli. A többi intézménnyel összehasonlításban azt láthatjuk, hogy a válaszadók legnagyobb része a kórházakat ítéli meg (inkább) negatívan. Minden vizsgált időpontban nagyjából a válaszadók kétharmada vélte,...

Részletek

A rendőrök nem árulhatják el az Interneten, hogy rendőrök

„Az országos rendőrfőkapitány utasítása szerint a hivatásos állomány tagja az internetes felületen magánszemélyként történő megnyilvánulásakor vagy magánvéleménye kinyilvánításakor nem hozhatja nyilvánosságra, hogy rendőr. A Hivatalos Értesítő pénteki számában megjelent utasításban az áll: rendőr az állományba tartozásának tényét, a beosztását, a rendfokozatát, valamint az állományba tartozásra utaló képet, kép- és hangfelvételt nem hozhat nyilvánosságra. Az utasítás célja, hogy a rendőr vagy közeli hozzátartozója ne legyen kitéve "a hivatali kötelezettséggel összefüggésben illetéktelen befolyásolásnak", a rendőri foglalkoztatásra visszavezethető esetleges fenyegetésnek. További célja, hogy a rendőrség...

Részletek

Interneten lehet értékelni a rendőröket Amerikában

„Egy olyan időszakban, amikor egyre több a rendőri brutalitásról, a hatalommal való visszaélésről szóló hír, az embereknek szükségük van valamire, ami visszaállíthatja szolgálunk és védünk jelmondatba vetett hitet, írja a dailydot.com. Ezt segítheti egy új internetes oldal, ahol rendőröket lehet részletesen értékelni: a CopScore. Az oldal készítői csütörtökön tették fel a béta verziót a Hacker News nevű internetes fórumra, ahol fejlesztők mutatják meg egymásnak, min dolgoznak épp, hogy azok kipróbálhassák, véleményezhessék. A CopScore-ra bárki regisztrálhat, feltölthet rendőrtisztet, akár anonim módon is. Csak...

Részletek

Törvényjavaslat a nemzeti utasadat-információs rendszer létrehozása érdekében

„Magyarországon is kiépítenék a nemzeti utasadat-információs rendszert, amelynek révén kiszűrhetőek lehetnek azok az utasok, akiknek az adatai arra utalnak, hogy érintettek lehetnek valamilyen meghatározott bűnözési formában - az erről szóló törvényjavaslatot pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek Pintér Sándor belügyminiszter. A parlament honlapjára felkerült szövegben azt írták: a szervezett bűnözésben és a terrorizmusban érintettek utazási szokásai alapján bizonyos minták azonosíthatók. Ezeknek a schengeni belső járatokról származó passenger name record (PNR) adatokkal való összevetése révén rendkívül hasznos operatív információkhoz lehet jutni, elkövetők vagy előkészületi...

Részletek

Pintér Sándor: szemlélet- és jogszabályváltozás ment végbe az önkormányzatoknál

„A kormány erőfeszítésének és anyagi támogatásának segítségével az önkormányzatiság területén jelentős szemlélet- és jogszabályváltozás zajlott le az elmúlt három évben Magyarországon - jelentette ki Pintér Sándor csütörtökön Nyíregyházán. A belügyminiszter a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) helyi csoportja által szervezett Mit? Miért? Hogyan? - Magyarország jobban teljesít! című kerekasztal-beszélgetés előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: az önkormányzatok kapcsán felismerte azt a kormány, hogy az 1990-ben megalkotott törvény már nem a társadalmi elvárásoknak megfelelően tölti be funkcióját. Közölte, a helyhatóságokról szóló törvény megváltoztatása szükséges és időszerű...

Részletek

Androidos telefonnal jelezhetik a dugót a rendőrségi helyszínelők

„A világon egyedülálló közlekedésbiztonsági fejlesztésnek nevezte a rendőrség azt, hogy a helyszínelőket GPS-koordinátákat azonosítani képes Android rendszerű telefonokkal látják el, és a közlekedési fennakadásról szóló adatokat a TMC (Traffic Message Channel) vételére alkalmas eszközökre is továbbítják. A világon egyedülálló közlekedésbiztonsági fejlesztést hajtott végre a rendőrség - jelentette be Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályvezetője szerdai, a személyi sérüléssel járó balesetek földrajzi helyszínének geokódos meghatározását segítő rendszert bemutató sajtótájékoztatóján. Egy európai uniós irányelv alapján kormányrendelet írja elő a rendőrség részére a...

Részletek

A közszolgálati életpályamodell kialakításáért indult képzés

„Az új közszolgálati életpályamodell kialakításáért egységes rendvédelmi képzés indult hétfőn Miskolcon, az új rendszerű szakképzésben 206 tűzoltó- és 1688 rendőrjelölt vesz részt három rendészeti iskolában; a képzést megkezdők nemcsak pályát, hanem hivatást is választottak – közölte az országos katasztrófavédelmi főigazgató a borsodi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón. Bakondi György elmondta, hogy a közszolgálati életpályák összehangolásáról kormányhatározat rendelkezik, az úgynevezett moduláris képzés bevezetéséről miniszteri szintű döntés született. A képzést megkezdők nemcsak pályát, hanem hivatást is választottak – emelte ki. A tűzoltói, rendőri hivatást választók Miskolcon,...

Részletek

Sikeres a facebookos körözés

„A hannoveri rendőrség 2011 márciusa óta már nyolc letartóztatást foganatosított a "facebookos hajtóvadászat" segítségével. A Fahndung via Facebook programban a helyi rendőrség egyenesen a közösségi oldalra tölti fel a körözött személyek fotóit és fantomképeit, így a lakosság nemcsak az esti híradóban, néhány másodpercre találkozhat a képekkel. A program sikerét azonban a bűnelkövetők letartóztatása mellett az is jelzi, hogy a hannoveri rendőrség Facebook-oldalát majdnem százezer ember lájkolja - maga a város félmilliós. S bár az ötlet olyan népszerűnek bizonyult, hogy többen javasolták országos...

Részletek

Internetes továbbképzést javasol a rendőröknek az ombudsman

„Szabó Máté szerint a magyar rendőrség még nincs felkészülve a 21. század infokommunikációs kihívásaira; az alapjogi biztos közleményében, egy nemzetközi projekt tapasztalatai alapján, arra hívta fel a figyelmet: a rendőrségnek a közösségi portálokon is képesnek kell lennie arra, hogy hatékonyan kommunikáljon az interneten szerveződő tömegdemonstrációk mozgatóival. A közlemény szerint a GODIAC-projekt egyik legfontosabb célja annak kidolgozása, miként lehet alkalmazni az új infokommunikációs technológiát arra, hogy konstruktív párbeszédet, "közrendvédelmi partnerséget" eredményezzen a rendőrök és a szintén elsődlegesen a virtuális térben hálózatokat alkotó tüntetők...

Részletek

A hatóság szerint nincs újságírói forrásvédelem

„A rendőrség Brokernet-ügyben hozott határozatában írásban elutasítják Bodoky Tamás hivatkozását, hogy újságíróként a magyar törvényekben és a nemzetközi emberi jogi egyezményekben biztosított jogánál fogva nem köteles információforrását felfedni. A határozat az indokolásban nem támasztja alá, hogy miért különösen indokolt a jelen esetben az információforrás felfedésére kötelezni az újságírót, írja az átlátszó blog. Noha ez a nyomozó hatóságnak a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 6. § (3) bekezdése alapján kötelessége lenne. A rendőrség állítja, hogy az újságírót...

Részletek
Page 1 of 2 1 2