Skip to main content

Találat: statisztika

Megújult a közigazgatási ügyintézési portál, a Mo.hu

„Megújult a közigazgatási ügyintézési portál, a Magyarország.hu (Mo.hu), ennek nyomán egyszerűbbé és kényelmesebbé vált az elektronikus ügyintézés, a szolgáltatások pedig már mobileszközről is könnyen elérhetők. Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára a megújult honlapot bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a kormányzat komolyan veszi az elektronikus közigazgatás kiterjesztését, ezt jelzi ez a fejlesztés is. Napjainkban felértékelődik a távoli ügyintézés gyakorlata, a portál fejlesztésénél ezért az volt a cél, hogy ügyfélbarát, hatékony és szolgáltatásorientált oldal jöjjön létre, olyan, amelyen bárhol, bármikor online intézhetők...

Részletek

Jól kezdett a budapesti tömegközlekedésben a mobilos jegy- és bérletértékestés

„A számok alapján jó indulása volt a budapesti tömegközlekedésben a tavaly ősszel indított mobilos jegy- és bérletértékestésnek. Az indulás óta közel bruttó 465 millió forint a mobiljegy-értékesítésből származó forgalom a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) - mondta lapunknak a vállalat. A számok alapján jó indulása volt a budapesti tömegközlekedésben a tavaly ősszel indított mobilos jegy- és bérletértékestésnek. Az indulás óta közel bruttó 465 millió forint a mobiljegy-értékesítésből származó forgalom a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) - mondta lapunknak a vállalat. Az ügyfelek eddig összesen...

Részletek

Már több mint 4,6 millió darab e-személyi került forgalomba

„Már több mint 8,8 millió kártya formátumú személyazonosító igazolvány van forgalomban a tavaly december 31-i adatok szerint. Ebből az új típusú, 2016. január 1. után kiadott állandó személyazonosító igazolványok száma meghaladja a 4,6 milliót, a régi típusú, 2000. január 1. és 2015. december 31. között kiadott igazolványoké pedig a 4,2 milliót – közölte a Világgazdasággal a Belügyminisztérium. Érvényben van továbbá több mint 400 ezer 2000. január 1. előtt kiállított, füzet formátumú személyi is. A csipet tartalmazó, új típusú igazolványt, az e-személyit a...

Részletek

Baranya megyében sok a pozitív visszajelzés a kormányablakokról

„ A közigazgatás megújulásáról, a kormányhivatalokra váró új kihívásokról dr. Horváth Zoltánt, a Baranya Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját kérdeztük. – Számos közigazgatási eljárás egyszerűsítését teszi lehetővé a kormányhivatalok működését megváltoztató decemberi törvénymódosítás. Mi az, amit ehhez kapcsolódóan kiemelne? – Amióta a kormányhivatalok létrejöttek mindig is az volt az elsődleges cél, hogy az emberek számára könnyebbé, gyorsabbá tegyük az állammal kapcsolatos ügyek intézését. A mostani változtatások is ezt szolgálják, a feladatok logikus átcsoportosítása történt meg, amiből remélhetőleg a Baranyában élők is csak annyit éreznek...

Részletek

Magyarországon a fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik

„A Pénzügyminisztérium (PM) minden készpénzmentes megoldást támogat, ugyanis a gazdaság fehérítésében fontos szerepe van a készpénzhasználat visszaszorításának, hiszen a fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik. Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára hozzátette, a minisztérium nagyra értékeli a Sziget Fesztivál kezdeményezését, amelynek köszönhetően a fesztivál már több éve teljesen készpénzmentesen üzemel. Az államtitkár kiemelte, Magyarországon a készpénzállomány eléri a 6 ezer milliárd forintot, ami az ország GDP-jének a 14 százaléka. Ebből az összegből 4500 milliárd forint a lakosságnál található. A készpénz nyomtatása, őrzése,...

Részletek

Tartalmilag és külsőleg is megújult, okoseszköz-optimalizált felületet kapott az ÁSZ hivatalos webhelye

„Mostantól okoseszköz-optimalizált felületen is elérhetőek az ÁSZ hivatalos honlapjának kétnyelvű tartalmai. Domokos László elnök személyes weboldala és az ÁSZ Hírportál modernizálását követően ez a harmadik számvevőszéki weblap, amely mobil és tablet felületen is felhasználóbarát módon hozzáférhető. Az online kommunikációs fejlesztési folyamat részeként a honlap címlapja is jelentősen megújult, helyet kaptak rajta a közösségi média funkciók, valamint változott a középső hírblokk tematikus felépítése is. A jövőbe tekintve a Számvevőszék összes internetes felületét érintő egységes mobilalkalmazás fejlesztése következhet. Tartalmilag és külsőleg is megújult az...

Részletek

Nagy Webáruház Felmérés 2019 – a magyar online kereskedelem fejlődése

„Immár 12. alkalommal rendeztük meg a Nagy Webáruház Felmérést az e-kereskedelem helyzetéről a hazai webáruház tulajdonosok bevonásával. A kutatás által évről évre törekszünk egy reális képet adni arról, hogy milyen irányba halad az e-kereskedelem fejlődése, illetve milyen változások történtek az előző évekhez képest, és ez idén sem volt másképp. Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi felmérésében 570 hazai webáruház vett részt, így az eredmények hűen tükrözik az iparág helyzetét, sokaknak nyújtva ezzel hasznos információkat. A felmérésben többek között ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat: Hogyan...

Részletek

Már ötvenmillió online számlát küldtek be az adóhivatalhoz

„Már több mint 50 millió számla adatait küldték be a vállalkozók a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) 13 hónap alatt. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára azt mondta, a piaci elemzők értékelése szerint is bevált az online számlarendszer, amely számításaik szerint egy év alatt 200-250 milliárd forint plusz bevételt termelt az államkasszának. Az áfabevételek növekedése egyértelmű, hiszen egyrészt a NAV valós időben történő adathozzáférése önmagában javítja az adómorált, másrészt a hivatal sokkal hamarabb fel tud lépni az áfacsalások ellen, és...

Részletek

Az egymilliomodik ügyfelet köszöntötték Miskolcon

„Demeter Ervin kormánymegbízott és Dr. Stiber Vivien hivatalvezető üdvözölte az egymilliomodik miskolci ügyfelet a Kis-Hunyad utcai Kormányablakban. Az első kormányablakok 2011-ben kezdték meg működésüket, ma már évente csaknem 300 ezer ügyfél érkezik a miskolci kormányablakokba – fogalmazott Demeter Ervin. A kormánymegbízott hozzátette: induláskor egyetlen helyen lehetett ügyet intézni az egész megyében, ma már ezt Miskolcon négy helyen, és egy kormányablak buszban is megtehetik az ügyfelek. A kormánymegbízott elmondta, alapvetően a személyes okmányokkal kapcsolatban érkeznek az ügyfelek a kormányablakba. Mint mondta, a második...

Részletek

A készpénzhasználat 400-450 milliárd forintba kerül évente az országnak – E-buksza 2019 konferencia

„Nagyon magas, több mint 6000 milliárd forintra rúg Magyarországon a forgalomban lévő készpénz állománya, ami mintegy 400-450 milliárd forintba kerül évente az országnak - mondta Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai konferencián. A Pénzügyminisztérium a bankkártyás fizetések számának és volumenének jelentős emelkedését szeretné, és szorgalmazza, hogy például a nyugdíjasok ne készpénzben kérjék járandóságukat - jelezte a helyettes államtitkár a Napi.hu "E-buksza 2019" című rendezvényén. Hozzátette: még mindig kevés a kereskedőknél lévő kártyás fizetésre alkalmas terminál, ráadásul a lakosság...

Részletek
Page 2 of 60 1 2 3 60