Skip to main content

Találat: sürgősségi betegellátás

Vigyázat, álhír! „Szeptembertől megváltozik a mentők száma” – megállíthatatlanul terjed ez az álhír

„Tömegek osztják meg a Facebookon, hogy a jövő héttől megváltozik a mentők 112-es hívószáma. Ez azonban nem igaz. Napok óta súlyos, akár az emberi életet is fenyegető álhír terjed a közösségi médiában. A hétfőn délután közzétett bejegyzés szerint szeptember 1-jétől a mentő és az egészségügyi ellátás hívószáma 1830. A poszt cikkünk megjelenéséig már több mint 6300 megosztásnál jár, tömegekhez jutott el a Facebookon. Csak pénteken több százan terjesztették az ismerőseik körében az információt. A különböző megosztások alatt olvasható kommentfolyamokban az emberek tucatjával...

Részletek

Az Állami Számvevőszék jelentése a vészhelyzeti betegellátás súlyos problémáiról

„A vészhelyzeti betegellátó-rendszerre vonatkozó átfogó fejlesztési célok kialakításáról az ágazati irányításért felelős miniszter gondoskodott. Nem alakított ki azonban a nyomon követéshez és értékeléshez szükséges eszközöket és feltételeket, illetve nem értékelte a megvalósítás folyamatát. A vészhelyzeti betegellátás fejlesztése érdekében történtek intézkedések, azonban azok nem biztosították az ellátást igénybe vevők jogát, hogy sürgős szükség esetén az egészségi állapot által indokolt időn belül ellátást kapjanak. A lakossági véleményfelmérés alapján a szolgáltatást igénybe vevők az ellátás szakmai színvonalával elégedettek voltak, ugyanakkor az ellátáshoz való hozzájutás időtartamát...

Részletek

Biztonságosabbá teszi a sürgősségi ellátást az új rendszer

„Sokkal biztonságosabb ellátást és a valóban sürgős eseteknél gyorsabb bejutást is jelent a most kötelezővé tett triázs-rendszer – mondta el lapunknak Bognár Zsolt, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Sürgősségi Betegellátó Osztályának főorvosa. Az intézményben már több mint tíz éve működik sikeresen a betegek állapotának megfelelő besorolást jelentő rendszer, amely az idei évtől minden sürgősségin kötelező. Bár a kormány már több intézkedést hozott, például új ösztöndíjakat hirdetett meg az egészségügyben tanulóknak, hogy humánerőforrást toborozzon, az ágazat és kiemelten a sürgősségi osztályokon dolgozó...

Részletek

Hatékonyan működik a sürgősségi ellátás – mondja az Emberi Erőforrások Minisztériuma

„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezúton fejezi ki köszönetét az egészségügyi intézményeknek a sürgősségi ellátás zökkenőmentes bevezetésért és a betegek ellátásában nyújtott magas minőségű szakmai tevékenységért, illetve a rendszer kialakításában korábban végzett komoly előkészítő munkáért. Január 1-től megváltozott a sürgősségi ellátás rendje. A változásnak köszönhetően gyorsabbá és biztonságosabbá vált az ellátás, ugyanis a triázs rendszer lehetővé teszi, hogy a lehető legrövidebb idő alatt rögzítsék a sürgősségi ellátás informatikai hálózatában a beteget, majd a súlyossági kategóriák alapján azonnal besorolják aktuális állapotának megfelelően. Ezzel a...

Részletek

Az a cél, hogy négy óránál tovább senkinek ne kelljen várnia a sürgősségin – mondta az egészségügyi államtitkár

„Horváth Ildikó: A szakorvoshiány viszonyítás kérdése, Hollandiában alig több mint kétszáz tüdőgyógyász dolgozik, Magyarországon hatszáz. Akkor van elég belőlük itthon vagy nincs? Azt szeretnénk, hogy négy óránál többet ne kelljen várni a sürgősségi osztályokon az ellátásra, így ehhez fogjuk igazítani a finanszírozást – mondta lapunknak adott interjúban Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, akit a pszichiátriai ellátásról és a fővárosi súlyponti kórházak kialakításáról is kérdeztünk. Beszélt arról is, hogy Magyarország minden híresztelés ellenére jól áll a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos adatok terén. –  Rövid időn...

Részletek

A sürgősségi betegellátás ellenőrzésébe fogott az ÁSZ

„A szaktárcánál, a mentőszolgálatnál és az egészségbiztosítási alapkezelőnél indított ellenőrzést a sürgősségi betegellátás kapcsán az Állami Számvevőszék. A szervezet egyebek mellett arra kíváncsi: a tárcavezető nyomon követte-e a sürgősségi ellátással kapcsolatos változtatások végrehajtását és ellenőrizte-e a kitűzött célok megvalósulását. A számvevőszék a betegek tapasztalatait is begyűjti. – Minden állampolgár alapvető joga, hogy megfelelő színvonalú sürgősségi ellátást garantáljon neki a közpénzből működő egészségügy. Legújabb ellenőrzésében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt tekinti át, hogy ez a jog valóban és maradéktalanul érvényre jut-e – erről...

Részletek