Skip to main content

Találat: szakigazgatási szervek integrációja

Jász-Nagykun-Szolnok megye: a megyei kormányhivatal Felügyeleti Főosztályának feladatai

„A januári határidőcsökkentés betartása mellett, a Jász-Nagykun-Szolnok megyében zajló nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások hatósági támogatását valamint a vállalkozók teljes körűbb tájékoztatását emelte ki az idei év legfőbb feladatai közül Kollár István, a megyei kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztályának vezetője. Mint mondta, a közigazgatási hatóságok közötti hatékony koordináció gyorsíthatja a beruházások megvalósítását, és végső soron javíthatja az ország versenyképességét. A komplex feladatokat ellátó főosztály a tavalyi integráció során a korábbi oktatási, hatósági és a felügyeleti osztály, valamint a szakigazgatási szervként működő...

Részletek

„Az állam megoldás kell legyen a problémákra, és nem azok okozója”

„Minél alacsonyabb szinten dolgozik valaki, annál nagyobb mértékű béremelésre számíthat hamarosan. Interjú Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízottal. Aki követte valamelyest a közigazgatási rendszer átalakítását, valószínűleg egyetért a kormánymegbízottal abban, hogy a négy éve elkezdett reform sokkal nagyobb léptékű, mint amit például a rendszerváltozáskor megéltünk. A lényegét úgy foglalta össze, hogy a korábban nem létező kormányablakokkal közelebb kerültek az állampolgárokhoz, a rendszer olcsóbb, az ügyintézés gyorsabb lett, a színvonala pedig akár meg is haladja az egyes nyugati országokban tapasztalhatót. "Úgy vélem, hogy a...

Részletek

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: egyre népszerűbbek a kormányablakok

„Demeter Ervin az elmúlt esztendők során sokat tett az ügyfélközpontú és hatékony területi államigazgatás megvalósításáért. Kormánymegbízottként 2011 óta vezeti a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt. Az elmúlt négy évben elvégzett munkáról és a hivatal előtt álló további feladatokról kérdeztük. − Ön a kezdetektől résztvevője a megyei közigazgatás átszervezésének. Melyek voltak a kormányhivatal „felépítésének” legfontosabb pillanatai? Ha megnézzük, hogy honnan indultunk el, hová jutottunk, az jól szemlélteti a megtett utat. 2011. január elsején nyitottak az első kormányhivatalok, 14 szakigazgatási szerv integrálásával, és akkor kezdték meg...

Részletek

Átalakul Budapest Fővárosi Kormányhivatala

„A külső integráció keretében a Bevándorlási- és Állampolgársági Hivataltól országos hatáskörrel vették át a külföldön élő magyarok családi eseményeinek anyakönyvezését – mondta a Rádió Orientnek György István, fővárosi kormánymegbízott. A kormányablakokban – amelyek száma év végére 32 lesz Budapesten - intézhető ügyek száma a jelenlegi 265-ről további 30-40-el fog bővülni az elkövetkező hónapokban - tette hozzá. Átalakuló szociális feladatok Március elsejétől átalakult a pénzbeli és természetbeli szociális ellátások rendszere. Több, korábban az önkormányzatoknál intézhető ügy átkerült a kormányhivatalok hatáskörébe. „Viszonylag kevés idő...

Részletek

Karcsúbb, de hatékonyabb lett a hivatal

„Április 1-től változott a megyei kormányhivatal szervezeti felépítése, az addigi 15 szakigazgatási szervből és a törzshivatalból összesen 10 főosztály lett. Az átszervezés célja az ügyfélbarát közigazgatás, gyorsabb ügyintézés, költségtakarékos működés tovább fejlesztése. A kisebb településeken ügysegédek segítik a helyiek ügyintézését. Az országgyűlés döntött a megyei kormányhivatalok külső-belső integrációjáról, amely április 1-jével lezárult. Az elmúlt négy évben látványos fejlődés ment végbe ezen a területen a közigazgatásban a kormány reformtörekvései kapcsán, mondta dr. Horváth Kálmán, a megyei kormányhivatal kormánymegbízottja. Törvényi szabályozás szerint 2011-ben alakultak...

Részletek

Integrált kormányhivatali rendszer – megszűntek a környezetvédelmi felügyelőségek, bányakapitányságok, NINCS MÁR FÖLDHIVATAL!

„Természetesen föld- és ingatlanügyi ügyintézés van! Ugyanott és ugyanazok végzik, mint azelőtt, de érdemes a Közlönyből tisztázni a hatóság helyes elnevezését (a honlapok még nincsenek frissítve). 2015. április 1. napjától ugyanis felállt az integrált kormányhivatali rendszer. A korábban önállóan működő közigazgatási szerveket (pl.: környezetvédelmi felügyelőség, bányakapitányság, stb.) és korábban szakigazgatási szervként működő szerveket (pl.: földhivatal, fogyasztóvédelem, munkaügyi központ) integrálták a kormányhivatalokba, és a továbbiakban kormányhivatali Főosztály, illetve Osztály néven futnak (pl.: XY Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya, XY Megyei Kormányhivatal Földhivatali...

Részletek

Több ügy intézhető mától a kormányhivataloknál

„Újabb feladatok kerülnek a kormányhivatalokhoz április 1-jétől, mivel a megyei és a járási hivatalokban összevonják a jelenleg önálló hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szerveket, illetve további államigazgatási szervektől vesznek át feladatokat. Mától itt intézhetők például a családi pótlékkal és az anyasági támogatásokkal kapcsolatos ügyek. A kormányhivatalok eddig ágazatonként elkülönülten, megyei és járási szinten működő, önálló feladat-és hatáskörrel bíró szakigazgatási szervekből (pl. munkaügyi központ, földhivatal, fogyasztóvédelmi felügyelőség, közlekedési felügyelőség, szociális és gyámhivatal), valamint a szintén önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező feladatokat ellátó törzshivatalból álltak. Mától...

Részletek

A kormányhivatalokhoz kerülnek a családtámogatások az államkincstártól

„Újabb feladatokat vesznek át a fővárosi és megyei kormányhivatalok. A fővárosi és megyei kormányhivatalok hatáskörébe kerülnek április 1-jével a családtámogatási és lakáscélú állami támogatásokkal összefüggő feladatok a Magyar Államkincstár megyei igazgatóságaitól - közölte Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár kedden az MTI-vel. Ezzel a kormányhivatalokhoz olyan ellátások kerülnek, amelyek éves szinten csaknem kétmillió állampolgárt érintenek, így például az anyasági támogatás, a családi pótlék, a gyermekgondozási segély, a gyermekgondozási támogatás, a nagycsaládosok földgázár-kedvezménye és a fogyatékossági támogatás. Az államtitkár jelezte továbbá, hogy az...

Részletek

Összevonják az állategészségügyet a földművelési- és a növényvédelmi hivatalt

„A közigazgatás újabb átszervezését rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Juhász Tünde megyei kormánymegbízott. A most működő 16 szakigazgatási szervből csak 11 főosztály marad. A közigazgatás újabb átszervezését kedden rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be Juhász Tünde megyei kormánymegbízott. – Folytatódik a közigazgatás integrációja, mely 2011. január 1-jén a megyei kormányhivatalok létrejöttével elkezdődött. Ez egységesítés folytatódott a szociális ügyek egy részének átvételével március 1-jén. Áprilistól országszerte a kormányhivatalokkal egységes szervezetet képeznek az eddig elkülönítetten működő szakigazgatási szervek – mondta a kormánymegbízott. A 16 szakigazgatási szervből mindössze...

Részletek

Miniszterelnökség: egyszerűbb és gyorsabb lesz az állampolgári ügyintézés

„A kormány kiemelt célkitűzése az Államreform program keretében a közigazgatás hatékonyságának növelése, a minden eddiginél összefogottabban, ellenőrzöttebben és költséghatékonyabban működő területi államigazgatás megteremtése. Ennek érdekében került az Országgyűlés elé az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. A javaslat főbb elemei a fővárosi és megyei kormányhivatalokon kívüli területi államigazgatási szerveknek a kormányhivatalokba integrálása, illetve a kormányhivatalok szervezeti és működési rendszerének egyszerűsítése. Az átalakítások eredményeként egy gyorsabb döntéshozatalt biztosító, költséghatékonyabban működő kormányhivatali rendszer jön létre. A jelenlegi szabályozás csak az ágazati, hivatali szempontú...

Részletek
Page 1 of 2 1 2