Skip to main content

Találat: szakigazgatási szervek integrációja

Jöhetnek a „mozgó kormányablakok”

„A közigazgatási reform következő lépcsőjeként fejlesztés alatt áll egy olyan autóbusz, amely „mozgó kormányablakként” járna ki a nehezen megközelíthető településekre – mondta el rádiónkban Kovács Zoltán. A Miniszterelnökség államtitkára közölte azt is, a kormányhivatali integráció várhatóan áprilistól indul, amelynek révén 2100 munkatárs kerül át a kormányhivatalhoz. Az elmúlt hetekben 26 új kormányablakot adtak át szerte az országban, ezzel együtt már mintegy 100 integrált kormányzati ügyfélszolgálati irodában intézhetik ügyeiket az állampolgárok. A végső cél továbbra is az, hogy minden megyei jogú városban, járási...

Részletek

Csökkenni fog a kormányhivatali vezetők száma

„Hamarosan megkezdődik a megyei kormányhivatalok külső és belső integrációja, amelynek következtében a párhuzamosságok megszüntetése révén csökkenni fog a vezetők száma, akik egy vagy két szinttel lejjebb folytathatják munkájukat. Az így csökkenő fizetést majd a tervezett kormánytisztviselői életpályamodell fogja kompenzálni - mondta Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye kormánymegbízottja a Rádió Orientnek. Hamarosan megkezdődik a kormányhivatalok külső és belső integrációja. Mint azt a kormánymegbízott elmondta, az országgyűlés tavaly év végén kezdett el tárgyalni arról a törvényről, amely lehetővé teszi, hogy az eddigi külső szervezetek a...

Részletek

Lázár János: Az államnak segítenie kell az állampolgárok ügyintézését

„Az államnak az a dolga, hogy gyorsan, olcsón és hatékonyan segítse az állampolgárokat ügyeik intézésében – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Kaposváron, a Somogy Megyei Kormányhivatalban megnyíló új kormányablak átadásán. Lázár János a területi közigazgatás átalakításának fontos állomásaként megnyíló kormányablakokkal kapcsolatban célként jelölte meg, hogy az év végéig az összes magyar járásban 280 kormányablak segítségével megfelelő minőségűvé, ügyfélbaráttá tegyék a szolgáltatást. „Az államreform lényege, hogy az állami szolgáltatásokat áttekintve megpróbáljuk azokat úgy racionalizálni, hogy az állampolgár azt érezze, neki elég egyszer bemenni...

Részletek

Huszonhat kormányablak nyílik országszerte

„ A hétvégén 26 új kormányablak nyílik meg az ügyfelek előtt, így összesen már 100 kormányablak lesz az országban. A tervek szerint az év végére ez a szám eléri a 280-t. Így minden járási székhelyen lesz lehetőség a hivatali ügyintézésre. Mindez komoly változást eredményezhet az állami ügyintézés minőségében, hiszen évente milliós nagyságrendű az az ügy, amit a kormányablakok és a hozzájuk tartozó járási hivatalok bonyolítanak. A kormány 2015-ben meg kívánja változtatni az ügyintézés kultúráját, minőségét, időtartamát, és rövid időn belül az árát...

Részletek

A kettős irányítás anomáliáit szünteti meg a szakigazgatási szervek integrálása

„A kettős irányítás anomáliáit szünteti meg a szakigazgatási szervek integrálása – közölte a Rádió Orient műsorában a Somogy Megyei Kormányhivatal vezetője. Korábban ugyanis előfordult, hogy a szaktárcák a kormánymegbízott informálása nélkül adtak utasítást a kormányhivatal által fizetett munkatársaknak. Neszményi Zsolt elmondta, a márciustól várható többletfeladatok elvégzését átcsoportosítással és a települési ügysegédek bevonásával oldják meg. A 2011-ben indult közigazgatási reform eredményeképp eddig összesen 16 szakigazgatási szerv került a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz, a korábbi 860-as dolgozói létszám pedig 1248-ig növekedett – mondta el a...

Részletek

Fővárosi kormánymegbízott: 2015 nagy áttörést hozhat (az e-kormányzat területén)

„Az Államreform Bizottság javaslata alapján tavasztól három lépcsőben történhet meg a kormányhivatalok külső és belső integrációja – közölte rádiónkban a fővárosi kormánymegbízott. Ennek keretében a szakigazgatási szervek főosztályi szervezetben működnek tovább, a hatáskörök címzettje pedig a kormánymegbízott lesz. György István beszélt arról is, hogy véleménye szerint az e-közigazgatás számára 2015 az áttörés éve lesz. Már megjelent a kormányhatározat a megyei és fővárosi kormányhivatalok külső és belső integrációjáról, amelynek elkészítését az Államreform Bizottság végezte el. Ennek célja a kormányhivatali rendszer egységesítése, amelyben speciális...

Részletek

Szociális támogatásokkal bővülne az ügysegédek portfóliója

„2015-ben kiemelt cél a kormányablakrendszer teljes kiépítése és a települési ügysegédek munkájának fejlesztése – közölte Rigó Csaba. A Zala megyei kormánymegbízott elmondta, a szociális segélyezés átalakításával a kormányzat újabb feladatot szán az ügysegédeknek. A szakigazgatási szervek főosztályi szinten kormányhivatalba integrálásáról elmondta, így hatékonyabb lesz a működés, hiszen megszűnik az eddigi kettős irányítás, ami a kormányhivatal és a szakmai főhatóság részéről történt eddig. Bővítenék Zala megyében a kisebb településeken működő ügysegédek portfólióját. Rigó Csaba rámutatott, az aprófalvas megyében 95 százalék felett van a...

Részletek
Page 2 of 2 1 2