Skip to main content

Találat: Szalay-Bobrovniczky Vince

14 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alap program keretében

„A Nemzeti Együttműködési Alap program keretéből (NEA) 14 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek a következő évre. Ez az összeg három milliárd forinttal haladja meg a tavalyi pályázati keretet - hangsúlyozta a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára szerdán. Szalay-Bobrovniczky Vince a Civil info NEA előadássorozat veszprémi állomásán elmondta, hogy október 2. és november 3. között pályázhatnak civil szervezetek a NEA keretében működésre, bér jellegű juttatásra, rezsire illetve programokra. Mint mondta, egy szervezet legfeljebb 4,5 millió forintra pályázhat. Felhívta a...

Részletek

Szeptember elsején 4,8 milliárd forintos pályázati kiírás jelenik meg városi civil szervezetek támogatására

„Szeptember elsején jelenik meg a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Városi Civil Alap keretében "civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása" című 2024. évi pályázati kiírás, 4,8 milliárd forint keretösszegben - jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. A Városi Civil Alap célja az ötezer fő feletti lakosságszámú településeken székhellyel rendelkező, értékteremtő civil szervezetek - egyesületek, alapítványok - pályázati úton történő támogatása - közölte Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár. Hangsúlyozta, a kormány a mostani válságos időben is...

Részletek

Megalakultak a Nemzeti Együttműködési Alap új testületei

„ A civil szervezetek működését és szakmai programjainak támogatását biztosító finanszírozási forma, a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) újonnan megalakult testületeinek 54 tagja közül 18 tagot az elektori választás során civil szervezetek választottak meg, 36 tagot az Országgyűlés, valamint az illetékes miniszterek delegáltak. A Tanács új elnöke Dr. Kondra Laura, aki jól ismeri a területet és komoly tapasztalattal rendelkezik a civil pályázatokat illetően, hiszen két cikluson keresztül látta el a NEA Nemzeti összetartozás kollégium elnöki feladatait. Szakértelmét és tapasztalatait hasznosítva, társadalmi szerepvállalás keretében...

Részletek

Átvették címbirtokosi okleveleiket a Civil Információs Centrumok

„ Hivatalos címadományozási ceremónián vehették át okleveleiket a 2020 és 2022 között Civil Információs Centrum (CIC) címet elnyert civil szervezetek a Miniszterelnökségen. Az okleveleket Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át a 17 megyei és a fővárosi címbirtokos szervezet képviselőjének. Csongrád és Komárom-Esztergom megyék vonatkozásában érvényes pályázat híján új címpályázat került kiírásra. A CIC-ek tevékenységét a Civil törvény határozza meg. E szerint feladatuk a civil szervezetek működésének szakmai támogatása, fenntarthatóságuk erősítése, továbbá az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatások szabályszerű...

Részletek