Skip to main content

Találat: Széchenyi Programiroda

197/2018. (X. 24.) Korm. rendelet a Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságról

„...3. A Társaság feladatai és működése 5. § (1) A Társaság feladata a területi irodák rendszerének fejlesztése és – a nemzetközi programok kivételével – a területi alapú tervezés koordinációjának támogatása. (2) A Társaság a) részt vesz az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásával összefüggő feladatok ellátásában, b) segíti a támogatást igénylőket és a kedvezményezetteket, közreműködik kapacitásuk fejlesztésében, c) rendszeresen tájékoztatja a fejlesztéspolitikai intézményrendszer résztvevőit és a közszféraszervezeteket a források felhasználásával kapcsolatos és egyéb európai uniós ügyekről, d) ellátja az egyes európai...

Részletek

A vidékfejlesztési program valamennyi pályázati felhívását meghirdették

„A vidékfejlesztési program valamennyi pályázati felhívását meghirdették március 31-ével, ami a 2014 és 2020 közötti időszakra 1300 milliárd forint összegű európai uniós keretet biztosít Magyarországnak - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a kiskőrösi agrárexpón megtartott sajtótájékoztatón. Viski József tájékoztatása szerint a 64 pályázat jelentős része az elmúlt másfél évben már elérhető volt. A nagy érdeklődést bizonyítja, hogy a beruházások támogatására biztosított 600-700 milliárd forint összegű keretre mintegy három-négyszeres túligénylés érkezett. Így már csak néhány olyan konstrukció érhető el, amelyek...

Részletek

Vidékfejlesztés: jön az ingyen segítség a pályázóknak

„A vidékfejlesztési források gyorsabb lehívása és a pályázás könnyítése érdekében bővültek a Széchenyi Programiroda térítésmentes szolgáltatásai. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) munkatársai mostantól a Széchenyi Programiroda égisze alatt állnak a vidék rendelkezésére, az irányítóhatóság a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős Államtitkársága marad. Az MNVH szakértői a Programiroda megyeszékhelyi irodáiban ingyenesen bemutatják a vidékfejlesztéssel kapcsolatos pályázatokat, segítenek választani az egyes fejlesztési lehetőségek közül. „Az elmúlt időszakban megugrott a vidékfejlesztési kérdésekben hozzánk fordulók száma, ezért az MNVH érkezésével ügyfeleink jogos igénye teljesült. Így teljessé vált...

Részletek

Sikeres évet zárt a Széchenyi Programiroda

„A várakozásokat jóval meghaladó érdeklődés övezte a Széchenyi Programiroda (SZPI) uniós pályázati lehetőséggel kapcsolatos idei tájékoztató kampányát. A Széchenyi2020 programok bemutatásával is foglakozó SZPI idei mérlege: 19 konferencia, 160 tájékoztató fórum és 12 ezer egyéni ügyféltalálkozó. A Miniszterelnökség alatt működő szervezet 2016-ban így összesen 18 ezer esetben adott tájékoztatás vagy tanácsot a hozzá fordulóknak. Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda ügyvezetője szerint: „az EU-s programok iránti érdeklődés ugrásszerűen megnőtt, aminek a kielégítésére egy folyamatosan bővülő, jelenleg 60 irodából és 180 tanácsadóból álló, országos...

Részletek

Csepreghy Nándor: jövőre mintegy 2000 milliárd forintnyi forráshoz juthatnak a magyar vállalkozások

„A magyar vállalkozások rengeteg új forrásra, mintegy 2000 milliárd forintra számíthatnak 2017-ben - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Egerben, sajtótájékoztatón. Csepreghy Nándor a Széchenyi Programiroda Közel a segítség című országos, a fejlesztéspolitika eredményeit összegző konferenciasorozatának egri állomásán úgy fogalmazott: a várakozásokkal ellentétben komoly fejlesztéspolitikai sikereket értek el az idén, figyelemmel a kiírt uniós pályázatokra, az elindult projektekre és a sikeresen pályázóknak kifizetett mintegy 1600 milliárd forintra. Szerinte jövőre még "ambiciózusabb év elé néz Magyarország", a makrogazdasági mutatók jól alakulnak, soha nem...

Részletek

Valószínűleg a hivatásos pályázatíróknak továbbra is lesz létjogosultságuk

„Annak ellenére, hogy több mint tíz éve lehet uniós pénzre pályázni Magyarországon, még mindig sok hibát vétenek a támogatásokra jelentkezők. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint most egy különösen érzékeny időszakot élünk, hiszen az új, 2014–2020-as ciklus módosult eljárásrendet, a korábbitól eltérő formanyomtatványokat hozott, s ezeket meg kell tanulni használni. Az ilyen kezdeti időszakban gyakrabban fordulnak elő olyan formai vagy jogosultsági problémák, amelynek miatt akár el is utasíthatják a pályázatokat. A hibák kiküszöbölésére ellenőrzési pontokat építettek be a kitöltőprogramokba, de az NGM szerint...

Részletek

A Kormány 1410/2015. (VI. 23.) Korm. határozata az Államreform Operatív Program és az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program technikai segítésnyújtási keretéből megvalósítani tervezett projektek támogatási szerződése megkötéséhez történő hozzájárulásról

„A Kormány hozzájárul az 1. melléklet szerinti projektek támogatási szerződésének megkötéséhez a 2007–2013 közötti programozási időszak operatív programjai eredményes zárásával összefüggő 2015. évi feladatokra vonatkozó cselekvési tervről és a Nemzeti Stratégiai Referencia Keret 2014. évi munkatervéről szóló 1051/2014. (II. 7.) Korm. határozat módosításáról szóló 1014/2015. (I. 22.) Korm. határozat I.9. pontja alapján. Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter Határidő: 2015. július 31. ... Kapcsolódó operatív program: Elektronikus Közigazgatás Operatív Program Projekt megnevezése: Az operatív programok megvalósításával összefüggő feladatok ellátása érdekében infrastrukturális háttér biztosítása a...

Részletek

Kormányablakba integrált Széchenyi Programiroda nyílt Kalocsán

„A Kalocsai Járási Hivatalban április 15-én Font Sándor országgyűlési képviselő és dr. Bakos Tamás, a Széchenyi Programiroda dél-alföldi regionális igazgatója tartott sajtótájékoztatót abból az alkalomból, hogy az országban egyedülálló módon, a Járási Hivatal Kormányablak Osztályába integrálva nyílt meg a vállalkozókat segítő Iroda. A Miniszterelnökség irányítása alá tartozó Programirodák közül Kalocsa az 55. az országban. Kalocsai munkatársként, az okmányirodai osztály ügyfélfogadásához igazodva, Korsós Anna látja el az ügyintézői, ügyfélsegítői feladatokat. Dr. Bakos Tamás megköszönte a térség országgyűlési képviselőjének kezdeményezését és segítését, hogy Kalocsán...

Részletek

Fejlesztéspolitika: Milliárdokra van szüksége? Ők segítenek a pályázatírásban

„A jelenlegi 45-ről december végéig 64 tagúra bővül a Széchenyi Programiroda országos hálózata – értesült a Napi Gazdaság. Az állami pályázatírást lebonyolító nonprofit szervezet 153 tanácsadóval várja a pályázati dömpinget. Fejlesztéspolitikai mérföldkő a 2014–2020-as európai uniós ciklus első forráskereteinek november 10-i megnyitása, de nem ez a 120 milliárd forint értékű kilenc pályázat határozza meg az évtized végéig tartó időszakot, a legtöbb érdeklődő a következő év első hónapjaira várható – mondta a Napi Gazdaságnak Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda ügyvezetője. A nonprofit szervezet...

Részletek

A kistérség fejlesztési lehetőségeit foglalták össze

„ Jászapátin a Széchenyi Programiroda szervezésében tartottak konferenciát minap. A tanácskozáson a jászsági területfejlesztés, gazdaságfejlesztés, vidékfejlesztés lehetőségeit tekintették át a 2014 - 2020-as uniós tervezési időszakban. Pócs János, országgyűlési képviselő az elmúlt időszak hangsúlyosan a 2010 - 2013 között felhasznált támogatások hasznosságáról szólt bevezetőjében. Pócs János kiemelte, hogy a kistérségbe 2010-től összességében 94,7 milliárd forint támogatás érkezett, amely a vállalkozásfejlesztés, az oktatás, az egészségügy, a településfejlesztés, a turisztika, a közlekedés fejlesztését szolgálta. Lakatos István a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Önkormányzata, Térségfejlesztési és Külügyi Iroda...

Részletek