Skip to main content

Találat: szélessávú Internet

Somogy megye: akadozó világháló – gerincvezeték van, gyors internet nincs

„Tavaly ősszel mindenütt izgalmat keltett a községekben, hogy kiásták az árkokat a vezetékhez. Néhány helyütt, például Mosdóson és Hajmáson panaszkodtak is, mert zavarták a lakosokat a feltúrt utcák. Akadályozták a közlekedést, a kiásott földet néha a járdára és az autófeljárókra dobálták. A lapátot már hónapok óta letették a munkások, még sincsen előrelépés. Pedig a kormány szándékainak megfelelően a szélessávú internet hálózat kiépítésével a kis somogyi falvakat is bekapcsolnák az információs vérkeringésbe. A gerincvezeték már kiépült, de a szélessávú internet még nem működik,...

Részletek

NMHH Vezetékes gyorsjelentés: az utóbbi egy évben először stagnált a kábelmodemes előfizetések száma

„Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a vezető alternatív szolgáltatók (jellemzően a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok) önkéntes adatközlésére épül. 2016. március végén a hagyományos telefonvonalon nyújtott szélessávú xDSL-internetszolgáltatás előfizetéseinek száma 788 ezer volt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók internet előfizetései márciusban 1,110 millióra nőttek. Az FTTx, vagyis (az épületig, lakásig, irodáig) optikai szálon nyújtott internet szolgáltatás esetében 462 ezer előfizetés volt a hónap végén. A vizsgált hónapban a vezetékes szélessávú internetszolgáltatás előfizetéseinek becsült száma a teljes piacra vonatkozóan 2,606...

Részletek

Több mint kétmilliárdos internetfejlesztés zárult le Somogyban és Baranyában

„Nagy sávszélességű szolgáltatások váltak elérhetővé 68 településen annak az optikai hálózatnak köszönhetően, amelynek kiépítése a közelmúltban fejeződött be Kaposvár, Barcs és Szigetvár körzetében. A beruházást megvalósító Optanet Kft. az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a mintegy 2,4 milliárd forintos, 70 százalékban európai uniós támogatást élvező fejlesztés részeként 356 kilométer hosszú hálózatot és településenként aggregációs pontokat alakítottak ki környezetkímélő eljárással, a földfelszín minimális megbontásával. A Digitális Nemzeti Fejlesztési Programhoz kapcsolódó projekt közvetlenül teszi lehetővé önkormányzatok, oktatási és szociális intézmények, eMagyarország-pontok csatlakozását a világhálóhoz....

Részletek

Nyíregyházán beköszöntött a digitális jólét

„Egy tavalyi felmérés szerint az átlagos letöltési sebesség tekintetében a húsz legjobb között van Magyarország. Ha 2018-ig megvalósul a Digitális Jólét Program, azzal Európában elsők lehetünk. A Digitális Magyarország Program célja, hogy Magyarországon 2018-ra minden háztartásban elérhető legyen a szélessávú internet. Ezt a kormányfő még 2014 februárjában jelentette be. Menet közben a Program a Digitális Jólét címet kapta. A kormány vállalta, hogy 30 megabites sávszélességet biztosít minden háztartás számára, ez szupergyors internetet jelent, emlékeztetett Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért...

Részletek

Nagyobb sávszélességű, zárt internethálózat épül ki 2016 végére a hazai közoktatási intézményekben

„Nagyobb sávszélességű, zárt internethálózat épül ki 2016 végére a hazai közoktatási intézményekben - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Écsi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol a Sulinet plusz program keretében már elkészült a másodpercenkénti 100 megabites sebességű internetelérés. Kara Ákos felidézte: a kormány határozott célja, hogy legkésőbb 2018 végéig minden magyar háztartás számár elérhető legyen a másodpercenkénti 50-100 megabites sávszélesség. Ehhez szorosan kapcsolódik a kormánynak azon közoktatási célja...

Részletek

Csepreghy: A szélessávú-lefedettség csak a kezdet

„Magyarország digitális felzárkóztatásának részeként 2020-ra el kell érni, hogy a háztartások legalább fele másodpercenként 100 megabites internetkapcsolattal rendelkezzen - mondta Csepreghy Nándor egy szakmai konferencián. A Miniszterelnökség államtitkára a T-Systems Symposium címmel rendezett konferenciáján hangsúlyozta: Magyarországnak az új világban betöltött szerepe most dől el. A csaknem 200 milliárd forintos, jelentős részben közpénzből finanszírozott digitalizációval kapcsolatos fejlesztések javíthatják az emberek életminőségét, és hozzájárulnak az okosvárosok és -ország kialakításához. Hozzátette: a Magyarország teljes területén biztosított szélessávú-lefedettség csak a kezdet, az igénybe vehető sávszélesség az...

Részletek

Itt lehet hiteles internetsebességet mérni

„Már több mint 125 ezer látogató járt az indulása óta eltelt három hónapban az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szelessav.net oldalán, ahol az internet sebességét lehet lemérni. A hatóság Kommunikációs Igazgatósága közölte, hogy ezen az oldalon a felhasználók már több mint 31 ezer regisztrált szoftveres mérést végeztek el, míg a nem regisztrált szoftveres mérések száma ennek többszöröse. Hozzátették, hogy az NMHH mérőautói napi tíz órában folyamatosan járják az országot, és eddig közel 44 millió hatósági mérést hajtottak végre, amelyekkel ellenőrzik a...

Részletek

2016 végére nem lesz internet nélküli iskola

„Nem lesz internet nélküli iskola Magyarországon 2016 végére - jelentette ki Kara Ákos infokommunikációért felelős államtitkár az Informatika a Társadalomért Egyesület balatonfüredi konferenciáján. Kara Ákos szerint a digitális gazdaság fejlesztése alapvető versenyképességi kérdés Magyarország számára, mivel az informatikai fejlesztések nemcsak a hagyományos ágazatok növekedését segítik elő, hanem alapját képezik a jól működő államnak is. Kara Ákos elmondta, hogy az iskolákban, az egyedi igényekhez igazodva, átlagosan legalább 50 megabites sávszélességet biztosít majd a kormányzat. Célul tűzték ki azt is, hogy 2018 végéig a...

Részletek

Egy kimutatás szerint átlagban 14,5 percet töltenek el az ügyfelek a kormányablakokban

„Nyíregyháza – Egy kimutatás szerint átlagban 14,5 percet töltenek el az ügyfelek a kormányablakokban, vagyis jócskán lerövidült az ügyintézés ideje. A következő lépés az lesz, hogy minél több ügyet lehessen majd otthonról is intézni. A tanácskozás legfontosabb gondolatait Kozma Péter kormánymegbízott foglalta össze sajtótájékoztató keretében. Mint elmondta, április elsejével külső-belső átszervezés történt a kormányhivatalban: a korábbi huszonkét szervezeti egység helyett mindössze tizenegy folytatja úgy a munkát, hogy nem történt létszámleépítés. A szervezeti átalakításnak az volt a célja, hogy kevesebb vezető kezén menjenek...

Részletek

Nem állunk jól az internetelérések elterjesztésében

„Nem állunk jól az internetelérések elterjesztésében - derül ki az ENSZ-hez köthető Szélessáv Bizottság friss jelentéséből. A világ, mint annyi más területen, a netes hozzáférés szempontjából is erősen polarizált. Messze még a 60 százalék Idén év végére várhatóan 3,2 milliárd embernek lesz a Földön lehetősége arra, hogy rendszeresen használja az internetet. Ez az adat egyfelől pozitív, hiszen 2014 végén még csak 2,9 milliárdos volt ez a tábor. Másrészt viszont ez még mindig azt jelenti, hogy a világ nagyobb fele, egészen pontosan 57...

Részletek
Page 2 of 9 1 2 3 9