Skip to main content

Találat: személyszállítási szolgáltatások

Az Uber és a Lyft működés nyomán növekszik az autótulajdonosok száma

„Indulásakor nagy port kavart az Uber és a Lyft, és mindkettőben közös, hogy meg akarta változtatni azt, ahogyan utaznak az emberek. Alternatívát is akartak továbbá nyújtani a saját autó ötletére, és ezzel párhuzamosan csökkenteni az autótulajdonosok számát. Egy nem is olyan régen megjelent tanulmány azonban rávilágított, hogy ez a törekvésük végül visszafelé sült el, a két cég működése Amerikában például növelte az autótulajdonosok számát. Számos egyetem szakértőit vonták be a kutatásba, amely arra jutott, hogy átlagosan 0,7 százalékkal növelték az effajta szolgáltatások...

Részletek

A nagy Uber-átverés

„A Financial Times hasábjain Izabella Kaminska a mesebeli király új ruhájához hasonlítja az Uber működését a nyilvánosságra került gazdasági adatok alapján. (Vagyis amikor mindenki látja, hogy a király meztelen, de mégse mer szólni a szélhámos takácslegények trükkjének leleplezése érdekében, hátha éppen őt nézik butának emiatt – szerk.) Úgy tűnik, nem csak az Uber innovációjának értéke kérdőjeleződik meg, hanem az egész üzleti modellje is. Az Uber vonakodva és hiányosan nyilvánosságra hozott üzleti adatai nem felelnek meg az általánosan elfogadott amerikai számviteli szabályoknak (GAAP,...

Részletek

Az Ubert választották új parkolóhelyek építése helyett

„New Jersey szövetségi állam egyik települése egyszerűen oldotta meg a parkolási problémát. Summit New York egyik elővárosának számít, ezért nem meglepő, hogy a lakosok jelentős része a közeli metropoliszban dolgozik és a többségük oda vonattal utazik. A vasútállomásig az emberek általában a saját autójukkal jutnak el, de nincs elegendő parkoló. A város vezetői ezért arra gondoltak, hogy a lakosok használhatnák a közösségi utazásmegosztó szolgáltatást is. Ezáltal ugyanis elkerülhető lenne a vasútállomás mellett egy új parkoló építése, s az emberek is kényelmesebben és...

Részletek

Centralizált ellenőrzésnek vetik alá a taxisokat

„Az Uber magyarországi kivonulásával nem szűnik meg a taxisok ellenőrzése, centralizálják, egységes rendszerbe foglalják a személy- és teherszállítás szakmai ellenőrzéseit - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a taxis szervezetekkel folytatott tárgyalás után. Fónagy János kiemelte, az elmúlt fél-egy év ellenőrzési tapasztalatai azt mutatják, hogy össze kell hangolni, egységesíteni kell az ellenőrzést végző intézmények (Belügyminisztérium - BM, Nemzeti Adó- és Vámhivatal - NAV, közlekedési hatóság, NFM) munkáját. Ez szolgálja az utasok védelmét, az egységes ellenőrzési normák kialakítását és lehetőséget ad az...

Részletek

Uber? Betiltanám! – Tarlós István a Mandinernek

„...Ha már a taxisokat említette: kedden lezárták a Lánchidat. Ön taxis- vagy Uber-párti? Először is: a taxisok elfogadták a három évvel ezelőtti taxisrendeletet, sőt, az egységes tarifát ők kérték. Valamennyi igazuk van. Fizetnek adót, beruháztak, erre jön valaki, aki nem, vagy megbízhatatlanul fizet adót és rontja az üzletüket. Franciaországban betiltották az Ubert – nem tudom, itthon van-e erre mód, de ez nem a mi hatáskörünk. Ne legyen félreértés! A fővárosi taxirendelet az Uberre is érvényes, és az nem felel meg annak. Büntetjük...

Részletek

Uber: A feketén taxizók jogosítványát is elvehetik

„Ismételt szabályszegés esetén legalább hat hónapra visszavonhatják a jogellenesen működő személygépkocsis személyszállítók vezetői engedélyét, ha az Országgyűlés támogatja a kormány szankciók további szigorítását célzó javaslatát - jelentette be Fónagy János parlamenti államtitkár. A feketepiaci taxizáshoz használt járművet a fejlesztési tárca által előterjesztett módosítások alapján második alkalommal már három évre lehetne kivonni a forgalomból. A kormány legutóbbi ülésén a tevékenységüket legálisan, a személyi és műszaki feltételek betartásával végző, adót fizető taxisok érdekében döntött a még keményebb szankciók bevezetésének kezdeményezéséről. A kormányzati álláspont szerint...

Részletek

Észt digitális kormányzat és az Uber

„A magyar sajtót is bejárta a hír, hogy Észtországban legalizálták az Ubert. Mivel a társaság kommunikációjában nagy hangsúlyt helyez a tények árnyalt bemutatása helyett a nekik kedves részletek kiemelésére, gondoltam megéri utána nézni, hogy ebből mi igaz. A valóságban nincs szó teljes legalizálásról, de a helyi adóhatóság (EMTA) megegyezett a céggel, és magyar fejjel felfoghatatlanul innovatív megoldásokban gondolkodik. Nem csak az Uberrel akarnak megállapodni, hanem érdekes terveik vannak a sharing economy adózására. Minderről Egon Veermäe, a helyi adóhivatal főigazgató-helyettese tájékoztatott. Tavaly tavasszal...

Részletek

Már készíti a kabinet az Uber-adót

„Olyan jogszabályon dolgozik a szaktárca, amely a legújabb típusú, interneten, okostelefonnal igénybe vehető szolgáltatások adóügyi helyzetét egységesen rendezi – tudta meg lapunk. Az új passzusok megszüntetnék annak lehetőségét, hogy az Uberhez hasonló módon működő cégek, vállalkozók bármelyike kihúzhassa magát a hazai közteherviselés alól. Jó ideje dolgoznak a nemzetgazdasági tárca szakemberei egy új adójogi szabályrendszeren, a készülő paragrafusok a szolgáltatások legújabb generációjának ügyét hivatottak rendezni – értesült a Magyar Idők. A minisztérium azért fogott vizsgálódásba, mert egyre inkább szaporodnak idehaza az interneten, okostelefon...

Részletek

A munkavállalók rémálmát hozhatják a nyakunkra az Uber és társai

„A magyarországi Uber vs. Taxi-konfliktus értelmezése megrekedt azon a szinten, hogy a taxisok kihalófélben levő őshüllők, akik nem képesek tartani a lépést a korral. De valójában sokkal többről szól a történet, aminek ez csak az első fejezete: a sharing economy lassanként mindenhova beszivárogva szétfeszíti a munka világának kereteit, ami idővel mindannyiunkat érinteni fog. Hívei szerint korszerű és hatékony, de emellett egyre többen tartanak tőle, hogy csak a kapitalizmus legvadabb időszaka próbál új köntösben visszamászni az ablakon. Közösségi vagy kizsákmányoló lesz az új...

Részletek

Intézményátszervezés és más aktuális kérdések

„...A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta azt is, meg kell vizsgálni, ki miatt vannak hiányosságok, ki miatt nincs kréta, WC-papír az iskolákban, a fenntartó állam vagy az üzemeltető önkormányzatok miatt. Ha az önkormányzatok nem tudják megoldani, meg kell fontolni az üzemeltetés állami kézbe vételét - jelezte. Úgy fogalmazott: nem a felelősséget akarják elhárítani, de ha egy önkormányzat számára nehézséget okoz az üzemeltetés, akkor jobb, ha "az önkormányzatok kiterítik a lapjaikat", elmondják, hogy ez meghaladja a képességeiket, forrásaikat. Az államnak pedig meg kell vizsgálni...

Részletek
Page 1 of 2 1 2