Skip to main content

Találat: Szemerey Samu

Lechner Education: az adat a jövő aranya

„A kortárs városi lét innovációs, technikai és társadalmi kérdéseit feszegette a negyedik Lechner Education szeptember 12-én kedden. Az est folyamán három előadó beszélt a városi alapszolgáltatásokat kihasználó rengeteg új platform előnyéről és hátrányáról, az adat-alapú városfejlesztésről és a más települések számára is adaptálható jó gyakorlatokról. Az adat a jövő aranyérce. Nem is a témában szakértő előadóktól, hanem már a közönség soraiból hangzott el ez a tételmondat az első előadás során, szeptember 12-én este a Lechner Tudásközpont negyedik LED Lechner Education vol.04 eseményén,...

Részletek

Összefoglaló a Smart City legutóbbi előadásáról: Living lab – a városi laboratórium, mint fejlesztési modell

„A Smart City rendezvénysorozat hetedik előadója Szemerey Samu volt, aki három szervezet képviseletében mutatta be a városi laboratóriumokat az előadás résztvevőinek. A „city lab” vagy „living lab”, vagyis a városi laboratórium alapját az úgynevezett négyes hélix modell adja, mely a helyi egyetem, az ipar, az állam és a civil szféra együttműködésén alapul. A városi laboratórium lényege, hogy olyan új innovatív kezdeményezések valósuljanak meg egy adott városban, mely kölcsönösen előnyös a lakosság és az önkormányzat számára, vagy az ipar, az önkormányzat és a...

Részletek

Használd jól a közadatot! – Databoom Hackathon a Kitchen Budapestben

„Használd jól a közadatot! - Databoom Hackathon címmel 24 órás hackathon zajlott a hét végén, április 15-16-án a Kitchen Budapestben. Az első magyar közadathasznosítási programozási versenyt a Lechner Tudásközpont hatalmas adatkészlettel támogatta. Az adatokat Both András, a Tudásközpont infokommunikációs igazgatója mutatta be, Szemerey Samu urbanista, a Lechner Okos Város Központjának szakértője zsűritagként vett részt az eseményen. A versenyre programozók, adatelemzők, designerek, illetve helyi önkormányzatban, a közigazgatásban, civil szervezetekben jártas szakemberek és kutatók jelentkezhettek, bárki, akit érdekelnek a helyi adatok vagy érintett a...

Részletek