Skip to main content

Találat: Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: megkezdődött a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs akciótervének megvalósítása

„Az elfogadott javaslati pontok a következő napokban jelennek meg rendeletek és jogszabályok formájában - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a német TK Elevator új regionális szolgáltató központjának bejelentésén kedden. Közölte, az elmúlt másfél év tapasztalatai azt mutatják, hogy Magyarország a járványkezelés helyes útját választotta, mivel sikerült letörni a harmadik hullámot és a korlátozások feloldásával az emberek fokozatosan vissza tudnak térni a normális életükhöz. "Hozzávetőlegesen másfél-két hónappal járunk Európa előtt a gazdaság újranyitása tekintetében, amely előny nagyjából 600 milliárd forintnyi nyereséget...

Részletek

Rengeteg intézkedést jelentettek be a gazdaság újraindítására

„Sajtótájékoztatót tartott a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs péntek délután. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az egység vezetője azt mondta, azon dolgoznak, hogy Magyarországon az újraindítás a lehető leggyorsabb legyen, mert ki kellene aknázni az oltás gyorsaságával szerzett 1,5-2 hónapnyi előnyt. Szijjártó később, újságírói kérdésre válaszolva külön hangsúlyozta az időfaktort, arról beszélt, hogy egy globális verseny zajlik, amelyben az új világgazdasági kapacitásokat leosztják, ezért most nem az az időszak van, amikor akármilyen „megalapozott vagy szakmailag helytálló magyarázatokat” figyelembe tudnak venni azzal...

Részletek

324/2021. (VI. 9.) Korm. rendelet a Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzs létrehozásáról és feladatairól

„...1. § (1) A Kormány a koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hátrányos hatásainak enyhítése, illetve a gazdasági élet újraindítása érdekében Gazdasági Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzset (a továbbiakban: Operatív Törzs) hoz létre. (2) Az Operatív Törzs a) figyelemmel kíséri a gazdasági élet újraindítása, a pandémia által okozott gazdasági károk elhárítása érdekében meghozott kormányzati intézkedéseket és azok végrehajtását, b) javaslatot tesz a Kormány részére azon körülmények megvizsgálására, szükség esetén szabályozására, amelyek akadályozzák a gazdasági élet újraindítását, a gazdasági folyamatok normalizálódását, c) véleményezi a gazdaság működése, a...

Részletek

Magyarország készül az Európa Tanács elnökségére

„ Magyarország a nemzeti közösségek védelmén és az európai emberek beoltásán fog dolgozni az ET következő elnökeként. Az Európa Tanács (ET) következő elnökeként a nyelvhasználati jogok kérdése, a családok megvédése a Covid-19 következményeitől, az európai emberek mielőbbi beoltása és a nemzeti közösségek védelme jelentik majd Magyarország fő teendőit az elkövetkezendő fél évben – hangsúlyozta pénteken Szijjártó Péter Strasbourgban. A külgazdasági és külügyminiszter azt követően nyilatkozott, hogy találkozott az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének elnökével, Rik Daemsszel. Magyarország május 21-től féléves időtartamra veszi...

Részletek

Fél éven belül két új központtal bővült a magyar hírszerzés

„ A technikai és szervezeti fejlődést mutatja, hogy fél éven belül a második új központtal bővült a magyar hírszerzés - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az Információs Hivatal Kríziskezelő Központjának átadásán. Szijjártó Péter beszédében emlékeztetett, május végén adták át az Információs Hivatal Oktatási és Képzési Központját, most pedig a kríziskezelő központ kezdi meg a működését. "Az világosan látszik, hogy egy új világrend van kialakulóban, egy olyan világrend, amely új feladatokat hoz el és határoz meg számunkra" - hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve,...

Részletek

Újabb 155 milliárd forintot kaphatnak beruházásokra a vállalkozások

„Az eddigi beruházásösztönzési programok nagy sikert arattak, ezért a kormány szerdán úgy döntött, hogy újabb 155 milliárd forintot ad a minisztériumnak a programok folytatására – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán. Karanténnapló című bejegyzésében a miniszter úgy fogalmazott: "a koronavírus az emberi egészségen (személyes érintettség) túl a gazdaságot is veszélyezteti". A munkahelyek megvédéséhez nem segélyek, hanem beruházások kellenek – szögezte le. Mint írta, 50 milliárd forintból újabb pályázatot írnak ki a közepes beruházások támogatására. Azok a cégek kapnak maximum...

Részletek

Magyarország a nemzetközi űripar fontos szereplőjévé válhat

„Az űripar az egyik leginkább perspektivikus iparággá vált az elmúlt években, és Magyarország sok olyan tapasztalatot szerzett, amelyek révén a nemzetközi űripar fontos szereplőjévé válhat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek. A tárcavezető a francia űrügynökségnél tett látogatásáról beszámolva közölte: jelenleg is több magyar vállalat vesz részt nagy nemzetközi fejlesztési, technológiai projektekben. Úgy vélte, Franciaország élen jár ebben az ágazatban, a NASA után a legnagyobb űrügynöksége ennek az országnak van. Ráadásul az európai űripar 40 százalékát Franciaország adja...

Részletek

Bővíti budapesti fejlesztő központját az ARM Hungary (mobiltelefonok mikrocsipjei)

„A mikrocsipek fejlesztésével foglalkozó ARM Hungary Kft. bővíti budapesti fejlesztési központját, a 3 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően 60 új fejlesztő mérnököt tudnak felvenni – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hozzátette, hogy a fejlesztéshez a magyar állam 757 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatással járul hozzá. A japán tulajdonban lévő ARM-csoport globálisan a mobiltelefonokat működtető mikrocsipek piacának 85 százalékát birtokolja. A cég Budapesten fejlesztőközpontot működtet, ahol olyan mikrocsipeket fejlesztenek, amelyeket orvosdiagnosztikai eszközökbe, autókba és mobiltelefonokba építenek be. A...

Részletek

Szijjártó Péter: új verseny indul, új szabályokkal, új szereplőkkel, új pályán

„ Az Eximbank Zrt-ről szóló törvényjavaslat célja, hogy Közép-Európa leggyorsabb és leghatékonyabb exportfinanszírozási rendszerét hozza létre Magyarországon hosszú távon is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a javaslat vitájában az Országgyűlésben. A miniszter úgy fogalmazott, hogy a világjárvány nemcsak egészségügyi hanem gazdasági kérdés is, a járvány után pedig semmi sem lesz ugyanolyan, mint előtte volt. Teljesen új verseny indul, új szabályokkal, új szereplőkkel, új pályákon, új játékvezető sípszavára és ebbe az új versenybe kell most benevezni - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy...

Részletek

Külgazdasági és külügyminiszter: 162 milliárd forintnyi beruházást hajtana végre 338 vállalat

„ Már 338 vállalat jelezte a kormánynak, hogy beruházást hajtana végre a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásának visszaszorítása érdekében, összesen 162 milliárd forintnyi értékben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Szijjártó Péter azt mondta, így összesen 62 ezer munkahelyet lehetne megvédeni. Tárcája három hete indított közös programot a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel. Azoknak a vállalatoknak a beruházásait támogatják, amelyek vállalják munkahelyek megtartását. A miniszter közölte, hogy az eredetileg tervezett 50 milliárd forintos keret megduplázásáról tárgyal a kormány....

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4