Skip to main content

Találat: Szócska Miklós

Elkezdődött az egészségügy átalakítása

„A koronavírus-járvány még inkább indokolta, hogy sok év halogatás után elinduljon az egészségügyi ellátórendszer átalakítása, amelynek hátterében adatokra alapozott döntéshozatal áll. Mindez ma már nem működhet fejlett informatikai bázis nélkül. Azt ugyan nem tudni, hogy meghívták-e az államigazgatás hivatalos rendszerében az egészségügyért is felelős erőforrás minisztert, vagy az utóbbi másfél évben láthatatlanná váló egészségügyért felelős államtitkárt, minden estre az ágazat átfogó átalakításának terveiről nem Kásler Miklós és nem is Horváth Ildikó számolt be az IME egészségügyi szaklap csütörtöki, infokommunikációs konferenciáján, hanem az...

Részletek

Digitális egészségügy: számos korábbi, népegészségügyi jelentőségű digitális fejlesztés ment veszendőbe az elmúlt évek során

„Számos korábbi, népegészségügyi jelentőségű digitális fejlesztés ment veszendőbe az elmúlt évek során, amelyek most jól szolgálhatnák az egészségpolitika céljait – derült ki többek között a Digital Health Summit című konferencián. Bár nagyon sok probléma van az ágazatban, de a digitalizációban komoly eredményeket sikerült elérnünk – fogalmazott a csütörtöki, budapesti esemény panelbeszélgetésében Csiki Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára. Mint mondta, a kezdeti gyerekbetegségek mellett a rendszer folyamatosan fejlődik, a magánellátók nyári csatlakozásával pedig még teljesebb képet kapunk arról,...

Részletek

Szócska Miklós dékán a Semmelweis Egyetem EEK (Egészségügyi Közszolgálati Kar) terveiről: A digitális rendszereknek a betegeket és az egészségügyben dolgozókat kell támogatniuk

„A 2010-es alapítása óta minden képzését tekintve jelentős fejlődésen ment át az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK), mely a július 1-jén hivatalba lépett új dékán, Dr. Szócska Miklós szerint elsősorban annak köszönhető, hogy a karhoz tartozó három, természettudományok és társadalomtudományok határterületén dolgozó intézet olyan témákkal foglalkozik, amelyek jelentős érdeklődésre tartanak számot. A dékán a vele készült interjúban a kar fejlesztési terveiről is beszélt. Ma már nem lehet kis karnak nevezni az EKK-t, mivel az elmúlt közel 10 év munkájának eredményeként komoly fejlődést sikerült...

Részletek

Digitális Jólét Program – Magyarország Digitális Hálózatkutatási Stratégiájának bemutató konferenciája

„2018. december 19. szerda 13.00-14.40 Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Zrínyi terem 13.00-13.20 Hálózatkutatás a Digitális Jólét szolgálatában Gál András Levente szakmai vezető, Digitális Jólét Program 13.20-14.00 Magyarország Digitális Hálózatkutatási Stratégiájának hálózattudományi paradigmái Barabási Albert-László egyetemi tanár, NKE-Digitális Jólét Program Center for Complex Networks Research - Northeastern University Department of Medicine and CCSB - Harvard Medical School 14.00-14.40 Magyarország Digitális Hálózatkutatási Stratégiájának bemutatása Szócska Miklós - Palicz Tamás - Joó Tamás Semmelweis Egyetem - Egészségügyi Közszolgálati Kar” Forrás: Digitális Jólét Program - Magyarország Digitális...

Részletek

Szócska Miklós: Üveggyöngyért ne adjuk el a jövőt!

„Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről (EESZT), az adatrabszolgaságról, és az adatvezérelt egészségügyi modellről is beszélt a MedicalOnline-nak Szócska Miklós korábbi államtitkár, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatója. A téma a Nézőpont Intézet december 7-ei, Gyógyuló Egészségügy című konferenciáján is kiemelten szerepel. – Hosszas előkészítő munkálatok után tavaly novemberben élesítették a hazai közfinanszírozott szolgáltatóknál az EESZT-t, amelynek mielőbbi elindítását 2010-14 között, államtitkárként erősen szorgalmazta. Nem találta túl lassúnak a tempót? – Volt egy kis csúszás, de mivel az EESZT nagyon komoly versenyelőnyt...

Részletek

Hálózatkutatási kihívások a közigazgatásban

„IDŐPONT 2018. március 21., szerda 14.00 – 15.30 óra HELYSZÍN Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Széchenyi Díszterem Ludovika Egyetemi Campus (1083 Budapest, Ludovika tér 2.) PROGRAM Megnyitó Prof. Dr. Patyi András egyetemi tanár, rektor (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) Deutsch Tamás, Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos Behálózva: a hálózatok tudománya Barabási Albert-László (Center for Complex Networks Research Northeastern University, Department of Medicine and CCSB Harvard Medical School) A hálózatkutatás eredményei az egészségügyben Szócska Miklós igazgató (Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ)” Forrás: Hálózatkutatási kihívások a közigazgatásban;...

Részletek

Magyarországon is elindulhat az egészségügyi ellátás fejlesztését célzó úgynevezett Big Data-program

„A jövőre induló kétéves nemzetközi projektben a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja is részt vesz. A kutatók, az egészségügy adathalmazait összefésülve a genetikai adatokkal, olyan adatbázist hozhatnak létre, amely hatékonyabbá teszi a betegek számára a gyógymód kiválasztását. Az adatok tudatos felhasználása pedig az egészségügyi intézmények számára fejlődési lehetőséget, a betegeik számára gyógyulást, és nem utolsó sorban az orvosaik, kutatóik itt tartását eredményezi, hiszen bevételhez juthatnak” - mondta az InfoRádiónak Szócska Miklós, az intézmény igazgatója. Mindenki tudja, hogy ha elmegy háziorvoshoz, egy rendelőbe,...

Részletek

Elkészült az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), valamint az Ágazati portál fejlesztése

„Október 16-án, pénteken 10 órakor a Kossuth Klubban kerül sor ünnepélyes keretek között a „Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Health) Rendszer – Elektronikus közhiteles nyilvántartások és ágazati portál fejlesztése” című TIOP-2.3.2 / KMOP-4.3.3 projekt átadására. A projekt keretei között 2,1 milliárdos európai uniós támogatással megvalósuló EESZT karabinerként fogja össze a magyar e-Egészségügyet. Egységes informatikai környezettel és a legmagasabb fokú adat- és kibervédelemmel biztosítja az egészségügyi ágazaton belüli költséghatékony kommunikációt a nap huszonnégy órájában. Az egészségügyi szféra regisztrált felhasználói számára létrehozott zárt szakmai portál, az...

Részletek

A hosszú várólisták matematikája

„Kétszáznegyvenhárom nap. Ennyit kell várni egy nyitott szívműtétre ma a fővárosban. A riasztó hosszúságú várólistákat egyesek talán már természetesnek, az egészségügyi ellátás szükségszerű velejárójának gondolják, és ebben erősítheti meg őket az a gyakran hallott magyarázat is, miszerint a várólistákra azért van szükség, mert a költséges műtéteket és vizsgálatokat nem lenne képes egyszerre finanszírozni az egészségbiztosító. Ennek ellenére az egészségügyi kormányzat valószínűleg tisztában van a probléma súlyával, hiszen nemrég újabb várólista-csökkentési programot hirdettek, amelynek intézkedéseit kormányrendeletben rögzítették, és a programra ötmilliárd forintot szántak....

Részletek

Hangsúlyeltolódások a központi e-Health fejlesztésekben

„Mintha kevesebb figyelem irányulna a Nemzeti Egészségügyi Informatikai Rendszer (NEIR) kiépítésére, mióta nem az infotechnológiát (IT) kiemelten kezelő Szócska Miklós vezeti az ágazatot. Mészáros János helyettes államtitkár azonban az IME egészségügyi szaklap XIII. Országos Egészségügyi Infokommunikációs Konferenciáján mindenkit megnyugtatott: a fejlesztések rendben folynak, csupán a prioritásokban történt némi eltolódás. A háttérintézményi rendszer márciusi átalakulása után az informatika felügyelete és kezelése jellemzően az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP) került. A TIOP-os beruházások lezárultak, az ebből eredő forrástömeg jellemzően a hardverfejlesztéseket szolgálta, így segítve, hogy...

Részletek
Page 1 of 3 1 2 3