Skip to main content

Találat: Szócska Miklós

Stratégiai megállapodást kötött az Uzsoki kórház és a Microsoft

„A kormányzati e-egészségügyi programokba illeszkedő stratégiai megállapodást kötött a fővárosi Uzsoki Utcai Kórház és a Microsoft Magyarország Kft. kedden Budapesten. Ficzere Andrea, a kórház főigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, a kísérleti jelleggel januártól októberig tartó projekt során az információtechnológia segítségével egyfajta távfelügyeletet, betegkövetést szeretnének megvalósítani. Azért, hogy a különböző krónikus betegségben szenvedőknek ne kelljen szakrendelőbe, kórházba menniük, ha nem muszáj. A főigazgató közlése szerint az informatikai eszközök és programok segítségével a prevencióra helyezik a hangsúlyt. A projekt lényege, hogy például az otthon is elvégezhető...

Részletek

Az új mentésirányítási rendszer áttörést jelent a mentőszolgálatnál

„Áttörésként értékelte az Országos Mentőszolgálat új mentésirányítási rendszerét az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten. Az Országos Mentőszolgálat munkája célzottabb, hatékonyabb lehet az új informatikai rendszernek köszönhetően. Nagyban javul majd a mentés színvonala az országban - mondta Szócska Miklós az európai uniós forrásból megvalósuló új rendszer bemutató sajtótájékoztatóján. Közölte: jelenleg a szoftvereket telepítik, a rendszer betanítása zajlik. Az egészségügyért felelős államtitkár emlékeztetett, hogy 2007 óta a 2010-es kormányváltásig nem történt mentőgépkocsi-beszerzés, az elmúlt három évben azonban 120 mentőgépkocsit helyeztek üzembe. Hozzátette, a kedden...

Részletek

Szabályozni kell az elektronikus egészségügyi szolgáltatásokat

„Mielőbb szabályozni kell az elektronikus egészségügyi szolgáltatások feltételeit, hogy ne magánpiaci érdek legyen a világhálón való szerveződés, hanem a közszolgáltatások része - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kedden telefonon az MTI-nek. Szócska Miklós Katar fővárosában, Dohában az Egészségügyi Világinnovációs Fórumon (World Innovation Summit for Health) tartott előadást a nagy adatbázisok szekciójában, ahol felmerült az adatbiztonság kérdése, hiszen sokan megosztják az interneten még a legbizalmasabb információikat is. Álláspontja szerint az internetezők hamarosan az egészségi állapotukról is beszámolnak, így ez marketingtermékké...

Részletek

33,1 milliárdot kapnak a kórházak

„Kilencvenhárom fekvőbeteg intézmény kap összesen 33,1 milliárd forintot, amelyet a lejárt szállítói tartozás kifizetésére fordíthat - közölte az egészségügyért felelős államtitkár szerdán, Budapesten. Szócska Miklós elmondta, az volt a cél, hogy minél több intézmény kapjon a támogatásból. Az államtitkár arra kérte a kórházakat, hogy a legrégebb óta görgetett adósságokat rendezzék. A pénz elosztásánál figyelembe vették az üzemgazdasági eredményeket, költségelemzést végeztek. Megnézték például azt is, hogy hol milyen fejlesztési programok vannak folyamatban - mondta az államtitkár, megjegyezve, volt olyan kórház, ahol az integráció...

Részletek

Az e-Egészségügy új projektjével nő az ellátás színvonala

„Az e-Egészségügy új projektjének, a Nemzeti egészségügyi informatikai rendszernek a megvalósításával nő majd az ellátás színvonala, az emberek pedig egészségesebbekké és egészségtudatosabbakká válhatnak - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A mintegy kétmilliárd forintos uniós támogatással megvalósuló projektről - amelynek támogatási szerződését nemrégiben írták alá - az államtitkár elmondta, az egészségügyben hatalmas adatvagyon található, amelynek megfelelő használatával egyebek mellett el lehet érni, hogy a mentőszolgálat munkatársai már a helyszínre érkezés előtt megkapják a szükséges adatokat a páciens esetleges speciális betegségeiről....

Részletek

3 milliárd forint az OEP informatikai fejlesztésére

„Új, integrált és egységes informatikai rendszer kiépítésére nyert el uniós forrást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), a 2,8 milliárd forintról szóló támogatási szerződést ma irták alá. Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója elmondta: a projekt célja korszerűsíteni az informatikai rendszert, minimálisra csökkenteni a működési kockázatát, valamint a még papíron rögzített adatokat számítógépre vinni. A beruházással egységes, hatékony, a 21. század követelményeinek megfelelő informatikai rendszer jön létre - tette hozzá. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta: a mindennapi élet egyik meghatározó, de...

Részletek

Egységes informatikai rendszert terveznek az egészségügyben

„Az egészségügyben egységes informatikai rendszert alakítanak ki, amely átfogó, országos fejlesztésekkel valósulhat meg – mondta szerdán Budapesten Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkára. Szócska Miklós a parlament egészségügyi bizottságának ülésén kiemelte, a teljes, egymással összefüggő, egységet alkotó rendszer bizonyos elemei már működnek, de másfél-két év múlva az egész szisztéma üzemelhet, és nemzetközi összehasonlításban is példamutató lehet. Az államtitkár rámutatott: céljuk többek között, hogy a kórházi és a népegészségügyi szektort informatikailag összekössék, a betegellátást pedig bármely személyazonosító okmánnyal igénybe vehetik majd...

Részletek

Önkormányzati feladat marad a járóbeteg-szakellátás

„Önkormányzati feladat marad a járóbeteg-szakellátást biztosító rendelőintézetek működtetése. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az erről szóló törvényjavaslat keddi parlamenti vitájában elmondta: a február 15-ei határidőig az önkormányzatok több mint 80 százaléka azt jelezte, hogy megtartja járóbeteg-szakellátó intézményeit, nem adja át őket az államnak. Szócska Miklós mindazonáltal hangsúlyozta az állam mögöttes felelősségét: ha az önkormányzat nem látja el szakellátási feladatát, az állam köteles gondoskodni a szolgáltatásról. Ez először ideiglenes feladatellátást jelent három hónapra, és csak a negyedik hónaptól válik véglegessé.” Forrás: Van, amit...

Részletek

Egészségügyi humánerőforrás monitoring (TÁMOP-6.2.1-11/1) – aláírták a támogatási szerződést

"Európa többi országához hasonlóan Magyarországon is humánerőforrás-hiánnyal küzd az egészségügyi ágazat. A folyamatos, magas színvonalú betegellátás fenntartása érdekében elengedhetetlen tehát az ágazati humánerőforrás jellemzők, trendek nyomon követése, a megoldást segítendő pontos statisztikák és cselekvési tervek készítése. A projekt legfőbb célja, hogy javaslatot nyújtson az egészségügyi dolgozók életútjának, pályamódosításának, személyes karrierjének támogatására, hogy előrejelezze a közép- és hosszútávú képzési szükségleteket, továbbá hogy hazánkat is bekapcsolja a nemzetközi kölcsönös információ- és adatszolgáltatásba. Kidolgozásában Dr. Szócska Miklós, az EMMI egészségügyért felelős államtitkára, az Egészségügyi Engedélyezési...

Részletek

Az államhoz kerülhet a fekvőbeteg-szakellátás

„Az állam átvenné az önkormányzatoktól a fekvőbeteg-szakellátó intézményeket is, így biztosítanák a rendszer hatékonyabb működését és a központi feladatellátást. Szócska Miklós államtitkár az Országgyűlésben kedden este elmondott expozéja szerint állami fenntartásúvá válnak az aktív, vegyes fekvőbeteg ellátást biztosító kórházak, a fekvő-, vagy hozzájuk kapcsolódó járóbeteg-szakellátást végző intézmények, és a krónikus ellátást biztosító kórházak. Így megvalósulhat a központi feladatellátás - mondta. Az államtitkár kifejtette: az önkormányzatok jelentős része eladósodott, így nem minden esetben tudnak a szakmai, tulajdonosi elvárásoknak megfelelni, ezért szükséges az állami...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3