Skip to main content

Találat: Szupergyors Internet Program (SZIP) 2.0

Új pályázati lehetőség a Szupergyors Internet Program 2.0 keretében

„Magyarország digitális infrastruktúrájának fejlesztése és a megnövekedett internethasználati igények indokolják a hálózati lefedettség bővítését és sebesség növelését újabb 72 járás 62 ezer háztartásában 4,1 milliárd forint forrásból. A 2019 januárjában indult Szupergyors Internet Program (SZIP) második fázisa a legalább 100 Mbit feletti és elsősorban optikai hálózati fejlesztésekre összpontosít. Hatékony és korszerű digitális infrastruktúra nélkül elképzelhetetlen a versenyképes gazdaság, ezért a kormány újabb szélessávú fejlesztések megvalósítását kívánja elősegíteni. A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében hozott óvintézkedések nyomán jelentős mértékben megnőtt az otthonról dolgozók, digitális...

Részletek

Szupergyors Internet Fejér megyében is

„A legkorszerűbb technológiával megépült szupergyors internetet adtak át 2019. március 12-én, Igaron. Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár elmondta: „a beruházások a sárbogárdi járásban 227 millió forintból valósultak meg. Ahogy az igari példa mutatja, a SZIP fejlesztések kivitelezésében magyar tulajdonú kis- és középvállalkozások is részt vesznek. Ma már a település méretétől és elhelyezkedésétől függetlenül az elektromos hálózathoz hasonló alapszolgáltatásnak minősül a megfelelő internet-ellátottság. A 2015-ben indult Szupergyors Internet Programban 500 ezer új háztartás számára épült ki a szélessávú internetezés lehetősége 150...

Részletek

Hajdú-Bihar megye két településén adtak át szupergyors internet hálózatot

„Hajdúhadház, 2019. február 20., szerda (MTI) - Több mint 430 millió forintból újabb két Hajdú-Bihar megyei településen épült ki a szélessávú internet hálózat - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán Hajdúhadházon, a fejlesztés átadásán. Kara Ákos ismertette: a Szupergyors internet programban (Szip) Hajdúhadházon és a szomszédos Bocskaikertben 3750 háztartás számára építették ki a hálózatot. Hozzátette: az új internet végpontok a Szip 2.0 program által előnyben részesített optikai hálózati technológiával épültek ki. A program célkitűzése, hogy...

Részletek

Újabb borsodi településeken érhető el a szupergyors internet

„A Szupergyors Internet Programnak köszönhetően három Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen vált elérhetővé a jövő elvárásainak megfelelő internethálózat. A program keretében átadott, 162 millió forint összértékű fejlesztések Bükkaranyoson, Kisgyőrön és Sajópetrin összesen 1548 háztartást érintenek. A fejlesztések a program második fázisában, a SZIP 2.0-ban megfogalmazott követelménynek eleget téve a legkorszerűbb optikai technológiát biztosítják. Az érintett településeken akár már 2 gigabites csomagot is választhatnak az előfizetők. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2018 végéig közel 6 milliárd forintból, összesen több mint 38 ezer háztartásban épült ki a szupergyors internethálózat....

Részletek

Félmillió új háztartás jutott szupergyors internethez

„Folyamatosan haladnak az infrastrukturális fejlesztések a Szupergyors Internet Program keretében, amely célja, hogy mindenki számára elérhető legyen legalább 30 Mbps sebességű internet jövőre, határidőre teljesül. Kara Ákos, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az Origónak elmondta: 2015 óta félmillió új felhasználó csatlakozott Magyarországon a világhálóhoz. Milyen arányú fejlesztéseket sikerült eddig elérniük a Szupergyors Internet Program kezdete óta? Magyarországon már több mint 2,8 millió háztartásban érhető el vezetékes technológiával a szupergyors internet. Nagyon fontos adat, hogy a kormányzati program keretében három év alatt,...

Részletek

Szupergyors Internet Program (SZIP): Heves megye hat településén adtak át szupergyors internet hálózatot

„Közel 250 millió forintból újabb hat Heves megyei településen épült ki szélessávú internet hálózat a Szupergyors internet programban (Szip) - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a fejlesztés keddi átadásán, Csányon. Kara Ákos hangsúlyozta: a Bodonyban, Csányon, Nagyúton, Kompolton, Egerfarmoson és Tarnaleleszen, a Magyar Telekommal és a Key-Telecommal partnerségben megvalósult beruházás összesen 1937 háztartást érint. Ezen belül Csányon 369 háztartásban, összesen 69 millió forint értékben valósult meg hálózatfejlesztés. Emlékeztetett: a program 2015-ös indulása óta -...

Részletek

Minden magyar háztartásban elérhetővé tettük a szupergyors internetet

„A kormány eleget tett a két évvel ezelőtti vállalásának, miszerint - ahol erre igény van - teljes szélessávú internet lefedettséget biztosít 2018 végére - jelentette be Palkovics László. Az innovációs és technológiai miniszter a T-System Symposium konferencián mondott nyitóelőadásában hozzátette: indul a szupergyors internet program 2 (SZIP-2), amelynek célja az eddigiekhez képest is gyorsabb, több mint háromszoros sávszélesség kiépítése. Palkovics László kijelentette: a digitalizáció újabb szintet lép Magyarországon. A kormány a szupergyors internet programban (SZIP) vállalta, hogy 2018 végéig minden háztartásba eljuttatja...

Részletek

2019. januárjában indul a Szupergyors Internet Program második szakasza: már legalább 100 Mbps sávszélesség kiépítése a cél

„A Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében megvalósult fejlesztést adtak át a Baranya megyei Bakonyán. A helyi optikai szolgáltatás kiépítésének köszönhetően a település valamennyi lakosa számára elérhetővé vált a szupergyors, 30 Mbps helyett a másodpercenként akár 2 Gbps sebességre képes internet-szolgáltatás. A program 2019 januárjában induló második fázisa, a SZIP 2.0 már a legalább 100 Mbit feletti, és elsősorban optikai hálózati fejlesztésekre összpontosít. „Januártól indul a Szupergyors Internet Program második szakasza, ahol már nem a 30 Mbps, hanem a magasabb, legalább 100 Mbps...

Részletek