Skip to main content

Találat: Takács Péter

Takács Péter: majdnem minden egészségügyi átalakítási folyamatnak a közepén tartunk

„Nem számítanak uniós forrásokra, a kórházak viszont márciusban újabb milliárdokat kapnak, amiből rendezhetik az adósságaikat, többek között erről is beszélt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Kórházszövetség konferenciáján. Majdnem minden egészségügyi átalakítási folyamatnak a közepén tartunk, ezzel kezdte előadását Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára a Magyar Kórházszövetség keddi konferenciáján. Nem számítanak uniós forrásra az egészségügy területén, nem lesz RRF forrás a finanszírozási rendszer átalakítására, ezt hazai forrásból kell megvalósítani. Olyan makrogazdasági környezet van, hogy nincs sok pénz – mondta...

Részletek

Digitális alapokra akarja helyezni a kormányzat az egészségügyet, annak működtetését, illetve a lakosságnak nyújtott szolgáltatásokat is

„Az egészségügy minden területén megjelenik és nagy szerepet kap a digitalizáció, és a szakmai fejlesztések mögé informatikai támogatást kell adni, mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Digital Health Summit konferencián szerdán Budapesten. Takács Péter szerint a többi közt akkor lesz működőképes az ellátórendszer, ha megfelelő szinten állnak rendelkezésre azok az adatok, amelyek a döntés-előkészítéshez kellenek. Az adatvezérelt döntésmechanizmust az ellátás minden szintjére szeretné kiterjeszteni a kormányzat, közölte az államtitkár a Digital Health Summit tanácskozáson. Takács a kiemelt kormányzati egészségügyi digitális célkitűzések közé...

Részletek

Sikerlista vagy illúzióvesztés – számadás az egészségügyről

„A politikusok orvosnak tartanak, az orvosok politikusnak, az eredmény, hogy mindkét nyelvet jól beszélem – foglalta össze eredményessége eredőjét Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a 46. Medicina Fórum minapi konferenciáján. Míg a szakma részéről a problémákat sorolták, az ágazatvezető az elért eredményekre helyezte a hangsúlyt a 46. Medicina Fórum konferencia és miniszteri - államtitkári csúcstalálkozón, amelyet a Magyar Kórházszövetség rendezett. Az alapellátási ügyeleti rendszer átalakítását és a szakdolgozói béremelést tartja másfél éves ciklusa legnagyobb eredményének Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, aki a...

Részletek

Takács Péter államtitkár: november eleji kormányülésen dönthetnek a kórházi adósságok rendezéséről

„November eleji kormányülésen dönthetnek a kórházi adósságok rendezéséről. Ezt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár jelentette be az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) Balatonalmádiban tartott szakmai rendezvényén, írja a Népszava. A Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint az orvosképzéssel foglalkozó egyetemek adósságával együtt a szeptember végi lejárt tartozásállomány meghaladta a 108 milliárd forintot. Takács Péter a fórumon azt mondta, jó ideje tárgyal a Pénzügyminisztériummal és nem csupán egy „egyszerű” adósságrendezésről beszélnek, hanem arról is: „Legalább a keletkező kiadások egy részét most el tudjuk ismertetni,...

Részletek

Heteken belül megoldás születhet a kórházi adósságokra, mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár

„Az energiaárak emelkedése és a gyógyszerinfláció is jelentős felhajtó hatással bír az egészségügyben, többek között erről is beszélt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár az Index és az ATV közös podcastjában. A kórházi adósságokkal kapcsolatban elmondta: heteken belül megoldás születhet. Konstruktív kritikára mindig szükség van, a kormányzati struktúrában vagyis a Belügyminisztériumban meg is hallgatják a javaslatait – többet között erről is beszélt Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár az Index és az ATV közös Konkrétan című videó podcastjában. Kiemelte, a szocialista típusú egészségügyet szépen...

Részletek

Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár az egészségügy átalakításáról

„Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár szerint egy modern egészségügyi ellátórendszer nagyobb hangsúlyt fektet a megelőzésre. A politikus luxusnak tartja, hogy 150-200 emberre jut egy háziorvos, az egészségügy problémáiért pedig meglátása szerint alapvetően a „szocialista ellátórendszer” a felelős. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre kevesebb időt töltenek az emberek kórházakban. Csak azokat a betegeket tartják bent az egészségügyi intézményekben, akiknek valóban szükségük van erre, ehhez azonban túlméretezett a kórházi struktúra – mondta a Portfoliónak adott interjúban az egészségügyért felelős államtitkár. Takács Péter szerint a...

Részletek

Takács Péter előadása az egészségügy átalakításáról

„Igazságosabb, betegközpontúbb, finanszírozható rendszer kialakításához kért segítséget a kórházigazgatóktól Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Kórházszövetség szerdai szakmai napján. A ciklus végére a fekvő- és járóbeteg-szakellátás finanszírozásának tartós rendezése mellett a vatta HBCS-k eliminálására, a kórházi ápolási minimumnapok radikális csökkentésére és a működési költségek fedezetének (külön forrásból történő) biztosítására is ígéretet tett a szakpolitikus. Előadásában örömmel üdvözölte az átlagfinanszírozás kivezetését, amely – mint fogalmazott – az utolsó fél évben már rendkívül kontraproduktív volt, bár az őszi teljesítési adatok azt mutatták, hogy...

Részletek

Takács Péter: rendszerváltás jön a magyar egészségügyben

„ Új típusú finanszírozási rendszert fogadott el a kormány. Csak az élesítés időpontja kérdéses még – mondta Takács Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára beszélt az új ügyeleti rendszer bevezetésének menetrendjéről, a szakdolgozók bérrendezésének részleteiről és a háziorvosi ellátás átszervezéséről is. December végén alapjaiban módosították az egészségügyi törvényt, Takács Péter szerint erre azért volt szükség, mert a magyar egészségügyben elmaradt a rendszerváltás. Az időzítésről azt mondta, a járvány volt a változások katalizátora, mert ott szerinte az ellátórendszer minden...

Részletek

Takács Péter: év végére hatvanmilliárd forint is lehet a kórházak adóssága

„Az októberi adatok szerint a kórházi adósságok 46,7 milliárd forintra rúgtak, így 8,3 milliárd forinttal nőttek szeptember óta. Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállomány összege 2022. október 31-én 120,5 milliárd forint. Ebből 46,7 milliárd forint az egészségügyi intézményeknél halmozódott fel, beleértve a járó- és fekvőbeteg szakellátás intézményeit, valamint az egészségügyi ágazati háttérintézményeket – írja az mfor.hu. Ebből az állammal szemben fennálló tartozás 0,6 milliárd, a szállítókkal, a szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás pedig 46,1 milliárd, amiből 1,2 milliárd...

Részletek

Egészségügyi változtatások: új törvény, új rendeletek

„Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat azt az utat követi, amelyet a beteg az ellátórendszerben bejár. Jelezte: a törvényjavaslaton túl hamarosan várható kormány- és miniszteri rendeleti szabályozócsomag is. Az egészségügyi törvény parlamenti vitáját megelőzően kilencpárti egyeztetést kezdeményezett Pintér Sándor belügyminiszter annak érdekében, hogy személyesen adjon tájékoztatást a törvényjavaslat céljáról, tartalmáról a parlamenti frakciók vezetőinek, szakpolitikusainak, szakértőinek. Az egyeztetésen - a belügyminiszter mellett - ott volt Rétvári Bence parlamenti, Felkai László közigazgatási és Takács Péter egészségügyi államtitkár, az Országos...

Részletek
Page 1 of 2 1 2