Skip to main content

Találat: társadalmi egyeztetés

Társadalmi egyeztetésen a földhasználat váltást elősegítő mezőgazdasági beruházásokat támogató kiírás

„Megkezdődött Magyarország Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Terve alapján a „Földhasználat váltást elősegítő beruházások és azok fenntartása” című pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhívás kiemelt célja a mezőgazdasági területek ökoszisztéma-szolgáltatásainak erősítése, a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása és visszafordítása a beporzók, az apróvadfajok vagy éppen a mezőgazdasági területhez kötött madárfajok számára kedvező élőhelyek fejlesztése révén vagy éppen a talajerózió elleni védelem. Ennek érdekében a tervezett pályázati felhívás támogatni kívánja a biodiverzitás védelmi célú évelő kultúrák telepítését, az erózióvédelmi célú gyepes sávok szántóterületeken és...

Részletek

Egyes ingatlan-nyilvántartási és térképészeti tárgyú törvények módosítása – társadalmi egyeztetés

„TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ az egyes ingatlan-nyilvántartási és térképészeti tárgyú törvények módosításáról szóló törvénytervezethez A tervezet célja, hogy az „E-ingatlan-nyilvántartás” című projekttel összefüggésben – amely projekt átfogó célja a magyar gazdaság versenyképességének növelése azzal, hogy csökkentésre kerüljön a földügyi eljárások átfutási ideje, költségszintje, és a kapcsolódó közigazgatási adminisztratív terhek mértéke – javaslatot tegyen egyes ingatlan-nyilvántartási és térképészeti tárgyú törvények módosítására. ... Társadalmi egyeztetésre nyitva álló határidő: a közzétételtől számított 8 napon belül. Véleményezés: tarsadalmiegyeztetes@me.gov.hu” Forrás: Egyes ingatlan-nyilvántartási és térképészeti tárgyú törvények módosítása; Miniszterelnökség; 2023....

Részletek

Az EU adatkormányzási rendeletének alkalmazásához kapcsolódó törvényjavaslat – társadalmi egyeztetés

„Tartalmi összefoglaló az Európai Unió adatkormányzási rendeletének alkalmazásához és az internetes közvetítő szolgáltatásokhoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz A törvényjavaslat szerinti törvénymódosítások az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai adatkormányzásról és az (EU) 2018/1724 rendelet módosításáról szóló (EU) 2022/868 rendeletének, valamint a digitális szolgáltatások egységes piacáról és a 2000/31/EK irányelv módosításáról szóló, 2022. október 19-i (EU) 2022/2065 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásához kapcsolódnak. ... A társadalmi egyeztetés során a véleményeket 2023. november 13-ig várjuk, a tarsadalmiegyeztetes@kormanyiroda.gov.hu email címen.”...

Részletek

A nemzeti adatvagyon rendszeréről szóló törvény javaslat – társadalmi egyeztetés

„A törvényjavaslat elsődleges célja, hogy biztosítsa az adatkormányzási rendelet magyarországi, törvényi szintű alkalmazhatóságát. Ezzel egyidejűleg az adatok további felhasználásának elősegítéséhez a nemzeti adatvagyon meglévő újrahasznosítási szabályait is célszerű koherens szabályozási környezetben, az igénylők számára átlátható – nem szigetszerűen elkülönülő, hanem egységes – szolgáltatási rendszerként kialakítani. Mindez indokolttá teszi a jelenlegi széttagolt szabályozás átalakítását és egy teljesen megújított jogszabályi környezet kialakítását. ... A társadalmi egyeztetés során a véleményeket 2023. november 13-ig várjuk, a tarsadalmiegyeztetes@kormanyiroda.gov.hu email címen.” Forrás: A nemzeti adatvagyon rendszeréről szóló törvény...

Részletek

A koronavírus-járvány miatt szükséges stratégiai egyeztetések: a vidéki városokkal Balla György, Budapesttel Fürjes Balázs fog tárgyalni

„A 25 ezernél népesebb vidéki településekkel folytatott egyeztetésekért felelős miniszteri biztossá nevezték ki szerdától Balla György fideszes országgyűlési képviselőt, Szolnok korábbi alpolgármesterét − tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnökség. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter három hónapra nevezte ki Balla Györgyöt március 3-tól. A koronavírus-járvány miatt szükséges stratégiai egyeztetésekért felelős miniszteri biztosként feladata lesz, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter és 69 településvezető között folytatott egyeztetéseket követően külön-külön tárgyaljon a 25 ezer lakos feletti vidéki városok képviselőivel. A fővárossal és a budapesti kerületek vezetőivel Fürjes...

Részletek

Varga Mihály: elindult a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop) első pályázatainak társadalmi egyeztetése

„Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait. A mai nappal elindul a Vállalkozásfejlesztési és innovációs operatív program (Vinop) első pályázatainak társadalmi egyeztetése - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán feltöltött videóüzenetében. Közlése szerint az első négy pályázat 414 milliárd forintos keretösszeggel már január elején megjelenik, nyárra pedig már a kifizetések is megtörténhetnek. Beruházásokban, kutatás-fejlesztésben, innovációban, képzésekben segítik ezek a pályázatok a cégeket. A járvány továbbra is veszélyezteti a magyar vállalkozások működését és...

Részletek

Online egyeztető felület segíti a megyei területrendezési tervezést

„Online felületre kerül a megyei területrendezési tervek egyeztetése. Április 30-tól az eddig papírt és adathordozókat használó folyamat helyett a terveket véleményező szervezetek a Területi és Települési Tervezést Támogató Rendszer (E-TÉR) egyeztető modulját használhatják. A Lechner Tudásközpont fejlesztésének eredményeként az E-TÉR folyamatosan bővül, így a Tájékoztató modul mellett 2019. április 30-tól elérhetővé vált az Egyeztető modul is, mely biztosítja a megyei területrendezési tervek egyeztetésére vonatkozó 218/2009. (X. 6.) Korm. rendelet által előírt elektronikus felületet. A megyei területrendezési tervek egyeztetésének biztosításán túl a platform...

Részletek

A cégek adminisztrációs terheinek csökkentését tervezi a PM

„A vállalkozások versenyképességének növelése érdekében a kormány az adóadminisztrációs terhek csökkentését tervezi - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára Budapesten pénteken. Az államtitkár az első Adótanácskozás előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, ahhoz hasonló könnyítést kívánnak életbe léptetni a cégek számára, mint amit a magánszemélyek tapasztalhattak, amikor 5 millió adóbevallás elkészítését átvállalta az adóhatóság. Egy közepes magyar vállalat évente 277 órát fordít az adminisztrációs kötelezettségek ellátására - jegyezte meg a Világbank felmérésére hivatkozva. Szerinte ez az idő jelentősen lerövidíthető lenne. A...

Részletek

Első alkalommal rendez széles körű konzultációt a Pénzügyminisztérium, tovább csökkentenék az adóbürokráciát

„Az elfogadott jogszabályokkal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok és a digitális kihívásokra adandó válaszok mellett az adóadminisztráció csökkentésének lehetőségei­ről egyeztet pénteken a Pénzügyminisztérium a szakma legfontosabb képviselőivel. Pénteken első alkalommal rendezi meg a Pénzügyminisztérium az Adótanácskozást, amelyen a minisztérium szakemberei és az adószakma képviselői vitathatják meg az idén már hatályba lépett, illetve jövőre hatályba lépő, már ismert jogszabályokat, például az adózás rendjét meghatározó törvényeket vagy a jövedékiadó-törvény szabályait. Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adópolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak elmondta: a tanácskozás remek lehetőséget teremt arra,...

Részletek
Page 1 of 5 1 2 5