Skip to main content

Találat: települési ügysegéd

Mobilizált kormányablakok

„A szabályozási környezet törvényi változtatásaira is szükség lesz a közigazgatás fejlesztését célzó, háromszáznegyvenkétmilliárd forintból megvalósuló operatív programban – értesült lapunk. Az első lépés a jelenlegi eljárások felülvizsgálata, majd akár mobil kormányablakok biztosítása is szóba kerülhet. A program végrehajtása során számos közigazgatási eljárást vizsgálnak felül, ennek nyomán dől el, milyen beavatkozásra, így például egyszerűsítésre, összevonásra, megszüntetésre, módosításra vagy éppen teljes elektronizálásra, esetleg kiváltásra van szükség – közölte megkeresésünkre a Miniszterelnökség, miután az Európai Bizottság jóváhagyta a kormány Közigazgatás- és Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Programját...

Részletek

Az egyik leglátványosabb kormányablak működik Kaposváron

„Az ország egyik legszebb kormányablaka, Somogy megye második integrált ügyintézési pontja több mint 114 millió forintból valósult meg – a Rádió Orient műsorában Neszményi Zsolt mutatta be az új államigazgatási helyszínt. Jelenleg már zajlik a siófoki kormányablak kivitelezése, valamint a nagyatádi közbeszerzése, a jövőben pedig a járási kormányablakok mellett Kaposváron további két ügyintézési ponttal számolnak - tette hozzá. Az ország egyik legszebb és leglátványosabb kormányablakát adta át Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Kaposváron. A január 30-ai dátum különösen fontos a közigazgatási reformban:...

Részletek

Száznégy településen működik Baranyában az ügysegédi rendszer

„Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott sajtóközleménye az ügysegédi rendszer baranyai bővítéséről. "A Magyary Program keretében megvalósuló államigazgatási reform eredményeként több mint két éve működnek a megyei kormányhivatalok járási hivatalai - Baranya megyében 10 járási hivatal került kialakításra - , amelyeknek legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása. A fő cél, hogy az államigazgatás minél közelebb kerüljön a lakossághoz. Ennek jegyében a járási hivatalok már működésük kezdetén azonnal megkezdték a települési ügysegédi rendszer kialakítását. A kormányhivatal települési ügysegédek útján biztosítja,...

Részletek

A Kormány 1076/2015. (II. 25.) Korm. határozata a települési ügysegédi rendszer bővítéséhez szükséges feladatokkal összefüggően a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium fejezetek közötti előirányzat-átcsoportosításról

„A Kormány 1. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva elrendeli a) 935 000 ezer forint egyszeri átcsoportosítását az 1. melléklet szerint, b) 266 000 ezer forint tartós átcsoportosítását a 2. melléklet szerint a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet, XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 66. Kormányablak program megvalósítása jogcímcsoport terhére, a Kvtv. XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok...

Részletek

Egyre több ügy intézhető helyben a kistelepüléseken

„Újabb állami szolgáltatásokat juttatnak el azokba a falvakba, ahol nem működik sem kormányablak, sem okmányiroda. Ennek értelmében tovább bővítik a kistelepülésekre járó ügysegédek számát, akiknél a jövőben le lehet adni például a szociális segélyek iránti kérelmeket is – a Rádió Orient műsorában Kancz Csaba kormánymegbízott és Ströcker Zoltán, a kormányhivatal igazgatója ismertette a Komárom-Esztergom megyei aktualitásokat. A közelmúltban jelent meg a Magyar Közlönyben a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Stratégia 2014-2020 című dokumentum. Ennek keretében halad előre az Államreform 2. program: mélyül a belső...

Részletek

Jöhetnek a „mozgó kormányablakok”

„A közigazgatási reform következő lépcsőjeként fejlesztés alatt áll egy olyan autóbusz, amely „mozgó kormányablakként” járna ki a nehezen megközelíthető településekre – mondta el rádiónkban Kovács Zoltán. A Miniszterelnökség államtitkára közölte azt is, a kormányhivatali integráció várhatóan áprilistól indul, amelynek révén 2100 munkatárs kerül át a kormányhivatalhoz. Az elmúlt hetekben 26 új kormányablakot adtak át szerte az országban, ezzel együtt már mintegy 100 integrált kormányzati ügyfélszolgálati irodában intézhetik ügyeiket az állampolgárok. A végső cél továbbra is az, hogy minden megyei jogú városban, járási...

Részletek

Huszonhat kormányablak nyílik országszerte

„ A hétvégén 26 új kormányablak nyílik meg az ügyfelek előtt, így összesen már 100 kormányablak lesz az országban. A tervek szerint az év végére ez a szám eléri a 280-t. Így minden járási székhelyen lesz lehetőség a hivatali ügyintézésre. Mindez komoly változást eredményezhet az állami ügyintézés minőségében, hiszen évente milliós nagyságrendű az az ügy, amit a kormányablakok és a hozzájuk tartozó járási hivatalok bonyolítanak. A kormány 2015-ben meg kívánja változtatni az ügyintézés kultúráját, minőségét, időtartamát, és rövid időn belül az árát...

Részletek

A kettős irányítás anomáliáit szünteti meg a szakigazgatási szervek integrálása

„A kettős irányítás anomáliáit szünteti meg a szakigazgatási szervek integrálása – közölte a Rádió Orient műsorában a Somogy Megyei Kormányhivatal vezetője. Korábban ugyanis előfordult, hogy a szaktárcák a kormánymegbízott informálása nélkül adtak utasítást a kormányhivatal által fizetett munkatársaknak. Neszményi Zsolt elmondta, a márciustól várható többletfeladatok elvégzését átcsoportosítással és a települési ügysegédek bevonásával oldják meg. A 2011-ben indult közigazgatási reform eredményeképp eddig összesen 16 szakigazgatási szerv került a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz, a korábbi 860-as dolgozói létszám pedig 1248-ig növekedett – mondta el a...

Részletek

Szociális támogatásokkal bővülne az ügysegédek portfóliója

„2015-ben kiemelt cél a kormányablakrendszer teljes kiépítése és a települési ügysegédek munkájának fejlesztése – közölte Rigó Csaba. A Zala megyei kormánymegbízott elmondta, a szociális segélyezés átalakításával a kormányzat újabb feladatot szán az ügysegédeknek. A szakigazgatási szervek főosztályi szinten kormányhivatalba integrálásáról elmondta, így hatékonyabb lesz a működés, hiszen megszűnik az eddigi kettős irányítás, ami a kormányhivatal és a szakmai főhatóság részéről történt eddig. Bővítenék Zala megyében a kisebb településeken működő ügysegédek portfólióját. Rigó Csaba rámutatott, az aprófalvas megyében 95 százalék felett van a...

Részletek

A Kormány 1743/2014. (XII. 15.) Korm. határozata az elektronikus közigazgatás kiterjesztésével kapcsolatos feladatokról

„A Kormány egyetért az elektronikus közigazgatás kiterjesztésével és ennek érdekében 1. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a belügyminiszter bevonásával a) a jövőbeli párhuzamos hálózati infrastruktúrafejlesztések elkerülése érdekében, és a korábbiaknál magasabb szintű fejlesztési szinergiák elérése érdekében készítsen elemzést arról, hogy a magyarországi közút-, vasút-, közműhálózatban – ezen belül különösen a villamosenergia-hálózatban – 2018-ig milyen nyomvonalakon merülnek fel fejlesztési igények, és ez alapján tegyen javaslatot a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat költséghatékony – több közösségi célt egyszerre teljesítő – továbbépítésének megoldásaira, Felelős: nemzeti fejlesztési...

Részletek
Page 2 of 5 1 2 3 5