Skip to main content

Találat: terrorizmus

A héten olvastuk: digitális diplomácia – 2020. április 6.

Az igazság letéteményesei Jó ideje bukkannak fel, itt is ott is, olyan hangok a nemzetközi kapcsolatok tudománya, de a gyakorló politika világában is, amelyek azt sürgetik: ideje volna a nagy technológiai cégeket, a Google-t, az Amazont, vagy a közösségi média világát meghatározó Facebookot, Twittert, YouTube-ot diplomáciai szereplőnek tekinteni. A modern IKT-gazdaságot uraló óriáscégek „szokványos vállalati” szférán messze túlmutató jelentőségét tükrözi egyébként az a folyamat is, aminek keretében a nemzetközi élet szokásos alanyai, tehát szuverén államok „technológiai nagyköveteket” neveznek ki, és akkreditálnak az...

Részletek

„Terroristafigyelő” szoftvert tesztel a francia vasút

„A terroristák kiszűrésére alkalmas viselkedéselemző szoftvert tesztel a francia vasúttársaság. Ha beválik a rendszer, az SNCF mind a negyvenezer biztonsági kamerájára telepíthetik a rendszert. A program érzékeli a testhőmérséklet és a beszéd hangszínének megemelkedését, a mozdulatok szakadozottságát, ami idegességről árulkodhat. A Thalys expresszvonatok állomásain, Lille-ben és Párizsban pedig biztonsági beléptető kapukat szerelnek föl. A terroristák kiszűrésére alkalmas olyan viselkedéselemző szoftvert tesztel a francia vasúttársaság (SNCF), amely képes lehet észlelni a gyanús mozdulatokat és csomagokat. Ha beválik a rendszer, az SNCF mind a...

Részletek

Az e-fizetésben is szigorítás jöhet a terrortámadások után

„A banki rendszer viszonylag jól kontrollálható, de számtalan egyéb mód van a pénzek mozgatására. Az Európai Unió bel- és igazságügyi miniszterei ma egy rendkívüli ülésen Brüsszelben megállapodtak arról, hogy a jövőben szigorítani kell az előrefizetett (prepaid) bankkártyák felhasználásának, a külföldön dolgozók pénzátutalásának, illetve a Bitcoinban történő tranzakcióknak ellenőrzését, hogy a lehetőség szerint gátolják a terrorszervezetek működésének finanszírozását. A miniszterek közösen sürgetik az Európai Bizottságot (EB), hogy fokozzák az ellenőrzést az összes pénzügyi tranzakciónál, melyek nem a banki rendszeren belül történnek – az...

Részletek

Legfelsőbb szintre került a titkosítás kérdése (az európai biztonsági stratégiáról)

„Közzé tette a következő öt évre szóló európai biztonságpolitikai stratégiát az Európai Bizottság, melynek egyik fő pillére a számítógépes bűnőzés visszaszorítása. A titkosított kommunikációs csatornák körüli viták fellángolására lehet számítani. A 2015-2020 közötti időszakra szóló európai uniós biztonsági stratégia egyik fő területe a számítógépes bűnözés elleni, az eddiginél hatékonyabb fellépés lesz – jelentette be tegnap az Európai Bizottság a stratégia irányelveinek, főbb pilléreinek ismertetésekor. Az EB hivatalos közleményében kiemelte, hogy azért van szükség egy ilyen átfogó, összeurópai biztonsági koncepcióra, mert a közelmúltban...

Részletek

Terrorelhárítási központtal javítanák a belbiztonságot (Európai Unió)

„Új, öt éves keretprogramot és menetrendet fogadott el kedden az Európai Bizottság a belbiztonság megerősítésére. A Frans Timmermans alelnök és Dimitrisz Avromopulosz belügyi biztos által az EP plenárisán bemutatott munkaterv célja, hogy intézkedések sorozatával aktualizálja és megújítsa az EU 2008-ban elfogadott biztonságpolitikai stratégiáját. Parlament előtti felszólalásukban Dimitrisz Avramopulosz és Frans Timmermans is hangsúlyozták, hogy az elmúlt félévtizedben alaposan megváltozott az a környezet, amiben az Európai Uniónak és tagországainak a polgárok biztonságáról kell gondoskodniuk. „Új, komplex biztonsági fenyegetésekkel kell szembenézni, amelyek országhatárokon és...

Részletek

Közzétették a 2015–2020 közötti időszakra szóló európai biztonsági stratégiát

„Az Európai Bizottság ma közzétette a 2015–2020 közötti időszakra szóló európai biztonsági stratégiát, amely támogatja a tagállamok együttműködését a biztonsági fenyegetések kezelése terén, és fokozza közös erőfeszítéseinket a terrorizmus, szervezett bűnözés és számítástechnikai bűnözés elleni küzdelemben. A stratégia meghatározza azokat a konkrét eszközöket és intézkedéseket, amelyeket e közös munka során a biztonságról való gondoskodás és e három legsürgetőbb fenyegetés eredményesebb kezelése céljából alkalmazhatunk. Az európai emberek és értékek ellen irányuló közelmúltbeli terroristatámadások koordinálása nemzetközi léptékű volt, és ezért együtt kell működnünk, hogy...

Részletek