Skip to main content

Találat: területi közigazgatás

Ősszel dönthet a kormány a közszolgálati szektor reformjának részleteiről

„A közigazgatásban annyi embert kell foglalkoztatni, amennyit a feladatok megkövetelnek. A tervezés most folyik, a kormány ősszel tekinti át a helyzetet, hogy a racionalizálás milyen irányba történjen meg – mondta a Világgazdaságnak a közszolgálatért felelős államtitkár. Tuzson Bence szerint nem igaz, hogy a kisebb településeken a polgármesteri hivatalok bezárására készülne a kabinet. Hol tart a közigazgatás – állami, önkormányzati feladatok – átalakítása, átszervezése? Ez egy hosszú folyamat, amelynek fő célja, hogy az állampolgár érdekei érvényesüljenek, de emellett tekintettel kell lennünk a közigazgatásban...

Részletek

Tuzson Bence: Valódi közszolgálatot építünk, a hivatalainknak segítenie és nem gáncsolnia kell az embereket

„Személyes feladatomnak tekintem, hogy a rossz és fölöslegesen hosszadalmas eljárásokat kiiktassuk. Szolgáltató államot építünk, amelynek egyetlen feladata, hogy az embereket szolgálja, de a közösség érdekében létrejött szabályokat következetesen betartassa – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára arra a felvetésünkre, hogy az emberek ma még sokszor útonállóként, kerékkötőként tekintenek a hivatalnokokra, akik újabb és újabb kötelezettségekkel egzecíroztatják a törekvő polgárokat, vállalkozókat. Tuzson Bence elismerte, hogy a központi közigazgatásban, főként a minisztériumokban 2008 óta valóban nem volt érzékelhető...

Részletek

Helyi önkormányzati rendszerek összehasonlító vizsgálata (francia-magyar konferencia)

„Az SZTE ÁJTK Összehasoníltó Jogi Intézetében működő A magyar önkormányzatok döntéshozatali mechanizmusának jogtörténeti, jogszociológiai és összehasonlító jogi vizsgálata c. Államtudományi Kutatóműhely 2018. május 15-én szeretettel várja az érdeklődőket a Helyi önkormányzatok összehasonlító vizsgálata c. francia-magyar konferenciára a Szegedi Akadémiai Bizottság Székházába (Szeged, Somogyi u. 7.). A rendezvény előzetes regisztrációhoz kötött, kérjük jelezzék részvételi szándékukat a program alatt található linken. 1. nap: 2018. május 15. (kedd) Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Akadémiai Bizottság Konferencia nyelve: francia és magyar, szinkrontolmácsolással 9:20 Regisztráció 9:50 Prof....

Részletek

„Jó munkát, jó ügyintézést!”

„Átadták a mezőkövesdi közigazgatási centrumot. A városban problémát jelentett, hogy a különböző hatósági ügyeket különböző, egymástól távol eső épületekben lehetett intézni. Erre jelent megoldást az új, komplex szolgáltatást nyújtó központ, amelyet az egykori ruhaipari szövetkezet átalakításával és bővítésével hoztak létre. A járásban élő több mint negyvenezer ember ezentúl számos ügyet egy helyen elintézhet. Félezer felújított épület A csütörtöki ünnepségen Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár gratulált az 1,6 milliárd forintból kialakított épülethez, amelyet dinamikusnak nevezett, s reményét fejezte ki, a dolgozók is...

Részletek

Átadták a NAV ügyfélszolgálati ablakát Gyulán

„Ünnepélyes keretek között adták át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálati ablakát csütörtökön a Békés Megyei Kormányhivatal gyulai járási hivatalában. Dr. Kovács József országgyűlési képviselő beszédében elmondta, a kormányablakokban a korszerű foglalási rendszernek köszönhetően az állampolgárok rövid várakozási idő mellett vagy anélkül intézhetik ügyeiket. – Az adóhatóságnak nem csak az a feladta, hogy átlátható, egyszerű és könnyen értelmezhető jogszabályi környezetet teremtsen, hanem az is, hogy az ügyfelek kiszolgálása minél rugalmasabb legyen, és alkalmazkodjon a különböző igényekhez – hangsúlyozta. – Ezt segíti, hogy...

Részletek

A területi közigazgatási rendszer jól működik, mondta Lázár János

„A kormány célja, hogy mind a 197 járási központban egy helyen lehessen intézni az adó- és a közigazgatási ügyeket - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen, a Járási Hivatal kibővített ügyfélszolgálatának átadásán. Ugyanitt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról beszélt, hogy az adóhivatalok kormányablakba költözésével egyre több ember számára válik elérhetővé az adóügyek gyors és személyes intézésének lehetősége. Varga Mihály azt mondta: könnyebbé, gyorsabbá és olcsóbbá vált az ügyintézés, és ennek a folyamatnak része az adóhivatali ügyfélszolgálatok kormányablakokba költözése. 64...

Részletek

Három új kormányablak várható jövőre Fejérben

„ Ercsiben és Bicskén a helyi okmányiroda bővül kormányablakká, s ha sikerül addig mindenben megegyezni a MÁV-val, a székesfehérvári vasútállomáson feláll a megyeszékhely harmadik kormányablaka is. Nemrég jelent meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiadványa, a 2017. évi Jó Állam Jelentés. Ez már a harmadik év, hogy közreadják az átfogó tanulmányt. – Az elmúlt évek fejleményei: a pénzügyi és gazdasági válság, a klímaváltozás hatásai, a terrorizmus és az illegális bevándorlás elleni fellépés megerősítette a kormányzás államközpontú megközelítését és gyakorlatát, amely szerint a közjó...

Részletek

Jövőre átalakul a hatósági ellenőrzés rendszere

„2018. január elsejétől egyszerűsített hatósági ellenőrzési hatáskört kapnak a járási hivatalok – mondta a Rádió Orientnek Tarnavölgyiné Tényi Ágnes, a Nagykátai Járási Hivatal vezetője, aki szerint ez is része a közigazgatásban egyre jellemzőbb generalista ügyintézés terjedésének. A jövő év elejétől több változás is életbe fog lépni, amely érinti a járási hivatalok mindennapi munkáját. Egyrészt hatályba lép a közigazgatási eljárásról szóló törvény, amely a hivatalvezető elmondása szerint egyszerűbb és átláthatóbb ügyintését fog eredményezni. Erre fel kell készíteni a hivatalnál dolgozó munkatársakat, amelyre várhatóan...

Részletek

György István: 50 milliárd jut a közigazgatás elektronizálására

„Az elmúlt évek munkájának eredményeképpen mára a területi közigazgatás infrastruktúrája alkalmassá vált a közigazgatás elektronizálására, melyre a tervek szerint a kormány a következő időszakban 50 milliárd forintot fordít – jelentette ki a fővárosi kormányhivatal irányítója. A paradigmaváltásnak két fő eleme van - mutatott rá György István, aki emlékeztetett: a területi közigazgatás infrastruktúrája, intézményrendszere olyan átalakításokon esett át az elmúlt esztendőkben, amelyek alkalmassá teszik az intézményrendszert arra, hogy a következő intenzív szakaszban az elektronikus közigazgatás is minél jobban teret nyerjen a területi közigazgatásban....

Részletek

Nem változnak az önkormányzati hatáskörök a Miniszterelnökség szerint

„Nem változnak a hatáskörök az önkormányzatok és a területi közigazgatási szervek között, a járási hivatalok körében lesz csak némi „finomhangolás” – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken Zalaszentgróton. Kovács Zoltán a felújított Zalaszentgróti Járási Hivatal átadásán beszélt arról, hogy kialakult mára az állam szerkezete, a közigazgatás rendszere, „nincs vita arról, hogy vannak járások, integrált területi államigazgatási szervek”. Időnként azonban felmerül a kérdés, hogy milyen hatáskörök maradnak az állami feladatmegosztásból az önkormányzatoknál és a területi államigazgatási szerveknél. „Semmiképpen nem kívánunk változtatni...

Részletek
Page 2 of 21 1 2 3 21