Skip to main content

Találat: területi tudományok

Közszolgáltatások és térbeli koncentráció

„Térgazdaságtani szempontból a versenyképesség felfogható a térségek népességmegtartó és tőkevonzó, illetve munkahelyteremtő képességének jellemzőjeként. Ennek szellemében a területi versenyképesség a meglévő és fenntartható infrastruktúrán, az elérhető közszolgáltatásokon, valamint a meglévő foglalkoztatottsági színvonalon (és a mindezek által biztosított vonzó életkörnyezeten) is mérhető. A jelen tanulmány egyik alapkérdése az volt, hogy bizonyos közszolgáltatások fokozott jelenléte előidézi-e a gazdaság térbeli koncentrációját. Ennek szellemében tanulmányunkban áttekintést kínálunk a közszolgáltatások tipizálásáról és a területi versenyképességhez kapcsolódó irodalmáról; konceptualizáljuk a területi tőketípusok és a közszolgáltatások kapcsolatát; majd a...

Részletek

Városi reneszánsz helyett urbanizációs válság. Könyvismertetés Richard Florida: The New Urban Crisis című könyvéről

„Korunk legfőbb válsága az új urbanizációs válság, ahol a győztes mindent visz. A legtehetségesebb és legjobb helyzetű társadalmi csoportok néhány „szupersztár” városba koncentrálódnak. Ám a munkájukból, kreativitásukból származó pozitív gazdasági hatás nem terjed ki tágabb környezetükre. Ezek csak az érintett metropoliszokra, vagy azok egyes negyedeire korlátozódnak, míg a többi város, városrész messze lemarad mögöttük a gazdasági versenyben. Richard Florida, világhírű urbanista legújabb könyvében az eddigi – kreatív osztályról szóló – koncepcióját vizsgálja felül, a napjainkban tapasztalható területi és társadalmi egyenlőtlenségek látványos növekedésének...

Részletek

Fókuszban a megyék – 2017. I-IV. negyedév (önálló webfelület)

„A KSH „Fókuszban a megyék” című kiadványa negyedévről negyedévre önálló webfelületen ad tájékoztatást az érdeklődők számára a főváros, valamint a 19 megye társadalmi-gazdasági helyzetének alakulásáról. A kiadvány térképeivel, interaktív grafikonjaival és rövid, lényegre törő magyarázataival az egyes témakörök megyénkénti áttekintése mellett azok összehasonlítására is lehetőséget biztosít. Az e felületen megjelenő információk között megyénként és témakörönként is lehet választani, a tájékozódást negyedévente frissülő, Excel-formátumban letölthető táblaanyag is segíti. A kiadvány felületéről közvetlen átjárást biztosítunk a KSH területi adatokat is tartalmazó statikus (STADAT) és...

Részletek

Kritikai észrevételek a magyar vidékfejlesztésről a vidékföldrajz szempontjából

„A vidéki területek felzárkóztatása mind Európában, mind hazánkban az egyik legfontosabb fejlesztési és társadalompolitikai kérdés. Azonban a vidékről alkotott tudományos felfogások, szakmai elképzelések, felmerülő problémák és ebből következően a fejlesztési célok is országonként, régiónként eltérők lehetnek, így az egyedi kihívásokra nehéz egységes válaszokat adni. Kutatásaink alapján úgy látjuk, hogy az elmúlt évtizedekben alkalmazott uniformizált elvek és merev szabályozási keretű támogatási rendszerek, illetve a kialakult fejlesztési gyakorlatok hazánkban nem jártak sikerrel. Nem vitatjuk, hogy számos területen születtek eredmények és a vidékiség sok szempontból...

Részletek

Végéhez érkezik a területi vonzóképességi monitoring adatplatform kialakítására irányuló szakmai eszmecserék eredményeként létrejött műhelysorozat

„A végéhez érkezett a Lechner Tudásközpont szervezésében, az ATTRACTIVE DANUBE nemzetközi projekt keretében zajló műhelysorozat, amelynek harmadik, záró rendezvénye Budapesten lesz 2018. március 7-én. A hazai, területi vonzóképességi monitoring adatplatform kialakítására irányuló szakmai eszmecserék eredményeként létrejött a nemzetközi, valamint a hazai szintű platform is. A rendezvény fő célja a területi vonzóképességi indikátorokat tartalmazó térinformatikai alkalmazás bemutatása az érdeklődő kutatók, civil szervezetek, valamint az üzleti és kormányzati szféra számára. A workshop témája lesz továbbá a projekt ismertetésén túl a bizalom és boldogság attraktivitáshoz...

Részletek

A közigazgatás földrajza

„A közigazgatásban dolgozóktól méltán várható el, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karán megszerzett ismereteik alkalmazásának a térbeli tájékozódó képesség hiánya ne emeljen gátat. A közigazgatás történetének és szerkezetének térbeli látása mind a történelmi és a jelenkori Magyarország, mind az Európai Unió, az európai országok és a globális nagyhatalmak vonatkozásában hozzájárul a tájékozott, jó szakember benyomását keltő közigazgatás-szervezőről kialakuló képhez. Ehhez segít hozzá a tantárgy a közigazgatást illető történeti-földrajzi ismeretekkel, továbbá a magyar és az uniós országok jogszabályokkal meghatározott téregységek...

Részletek

Humán tér-kép. A humán és fejlesztéspolitikai tényezők földrajza Magyarországon

„ I. fejezet Bevezetés: a kreativitás földrajzi eloszlása II. fejezet A kreativitás térszerkezeti változása Magyarországon az ezredforduló után III. fejezet Fejlesztéspolitika térben és időben: az Európai Unió fejlesztési célú támogatásai Magyarországon – 2004-2015 IV. fejezet Magyarország deviancia-térképe területi előrejelzésekkel” Forrás: Humán tér-kép. A humán és fejlesztéspolitikai tényezők földrajza Magyarországon; Tózsa István, Jeney László, Varga Ágnes, Hajnal György, Medve-Bálint Gergő, Elekes Zsuzsanna, Bálint, Lajos; E-Government Alapítvány a Közigazgatás Modernizációjáért; 2016 (PDF)

Részletek

Területi statisztikai évkönyv, 2016

„A társadalmi-gazdasági fejlődés során Magyarország különböző területei között jelentős különbségek alakultak ki a településszerkezetben, a népesedési viszonyokban, a gazdasági fejlettségben és az életkörülmények alakulásában. Évkönyvünkben a fenti folyamatokat jellemző főbb mutatókat foglaljuk össze a térhálózat különböző szintjeire. Az első fejezet visszatekintő idősorai lehetőséget nyújtanak a megyékben és a régiókban zajló folyamatok változásának összehasonlítására. A tematikus fejezetek részletesebb adatai helyzetképet adnak a megyék és a régiók népesedéséről, a társadalmi és gazdasági folyamatairól, környezetéről. A településhálózati fejezetben a főbb indikátorokat településtípusonként, népességnagyság-kategóriák és településcsoportok...

Részletek

Regionális politikai és területi kormányzási ciklusok Közép- és Kelet-Európában

„Horváth Gyula meggyőződése volt, hogy a regionalizált kormányzati rendszerű országok sikeresebbek a gazdasági versenyben és hatékonyabbak a társadalmi, területi felzárkóztatásban is. A mintegy három évtizede Nyugat-Európában végrehajtott regionalizációs reformok alátámasztották ezt a véleményt. Nem volt véletlen tehát, hogy a közép- és kelet-európai csatlakozó országok számára is mintául szolgáltak a sikeres példák az uniós kohéziós politikához való alkalmazkodási stratégiák formálása során. A tanulmány azt a kérdést igyekszik körbejárni, vajon milyen tényezők okozták a közép- és kelet-európai országok regionális reformjainak kudarcát vagy elmaradását. A...

Részletek

A területfejlesztés intézményrendszerének változása Magyarországon

„...2015 decemberében jelentek meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) első felhívásai, mellyel kezdetét vette a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszak területi operatív programjaiban dedikált forrásainak felhasználása. A felhívások megjelenését megelőzően, a rendszerváltást követően sokadik alkalommal, a területfejlesztés intézményrendszerének teljes átalakítására került sor, azonban az eljárásrend részletszabályai csak a közelmúltban kezdtek véglegesedni. Jelen tanulmány a területfejlesztés intézményrendszerének változását mutatja be a rendszerváltástól napjainkig, kiemelten fókuszálva a szubszidiaritás alapelvének érvényesülésére az intézményrendszer felépítésében és döntéshozatali mechanizmusában...” Forrás: A területfejlesztés intézményrendszerének változása Magyarországon;...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4