Skip to main content

Találat: Tesla

Messze van még a teljesen önvezető autók kora: az embernél sokkal rosszabban teljesít a Tesla rendszere

„Miközben a Tesla szereti járművei Autopilot technológiáját a közúti biztonságot növelő újításként aposztrofálni, a valóság mást látszik mutatni. Ezt most egy újabb teszt erősítette meg, amit egy fogyasztóvédelmi szervezet végzett el, és amiben arra a megállapításra jutott: az Autopilot még az átlagos sofőrnél is veszélyesebben viselkedik az autópályákon. A Consumer Reports (CR) számos, Connecticut-környéki autópályán tesztelte több Tesla Model 3 segítségével az Autopilot-ot, aminek során meglehetősen negatív tapasztalatokat gyűjtöttek. Több sofőr ugyanis olyan esetekről számolt be, amikor az "önvezető" autó illegálisan, jobbról...

Részletek

Önvezető autók a jelenben és a jövőben

„Az önvezető autók kifejlesztése és piaci bevezetése a környezetvédelmi törekvések mellett az autóipar jelenlegi legnagyobb kihívása. A kiforratlan technológia problémái pedig sorra a felszínre kerülnek. Bizonyára már mindenki hallott a Teslával történt halálos balesetről, aki kicsit is érdeklődik a közlekedés és az autózás iránt. A baleset óta azonban eltelt két hónap, és a sajtó érdeklődése nem hagyott alább, az autós társadalom pedig naponta hallhat újabb és újabb híreket, amelyek összefüggésben vannak, vagy összefüggésbe hozhatóak a balesettel, például a nemrég Svájcban történt eset,...

Részletek

Itt az első halálos baleset robotpilótás Teslával

„Sem a Tesla Model S szenzorai, sem a sofőr nem látta az úton áthaladó teherautót. Kié a felelősség az ügyben? Halálos balesetet szenvedett egy önvezető üzemmódban haladó Tesla sofőrje. Az elkerülhetetlen következett be, akár biztonságosabbnak, akár kockázatosabbnak tartjuk a hasonló vezérlőrendszereket az emberi sofőröknél, csak idő kérdése volt, mikor következik be az első halálos baleset, gépi irányítás alatt lévő járműbe - az ügyben a vizsgálat már folyik, az iparág és a Tesla reakciója is meghatározó lesz az önvezető járművek jövője kapcsán. A...

Részletek

Nagy a kereslet a Tesla akkumulátorai iránt

„A hét egyik legjelentősebb mozzanataként Elon Musk bejelentette, hogy a Tesla megfizethető akkumulátorok piacra dobásával változtatna nagyot a világ energiafelhasználási szokásain. A grandiózus terv részeként egy olcsóbb, az átlagfelhasználóknak szánt akkut, valamint a vállalatokat célzó, jóval nagyobb teljesítményű energiaforrást kínálnak az érdeklődőknek. Igény az volna rá A Tesla Energy mögött álló elképzelés szerint a napenergiát begyűjtve, tárolva, majd felhasználva tehermentesíthetők az elektromos hálózatok, valamint olcsóbban juthatunk hozzá tiszta és megújuló energiához. Az árak és modellek bejelentése után az volt a nagy kérdés,...

Részletek

Forradalom készül: a Tesla akkumulátorai a megújuló forrásból származó elektromos energia tárolásának első, könnyen alkalmazható eszközei

„Már hónapok óta pletykálnak róla, hogy a Tesla alapító Elon Musk az autózás forradalmasításánál többet is szeretne tenni azért, hogy egy fenntartható világban élhessünk. A találgatások alapját a Nevadába tervezett, Gigafactory néven elhíresült óriási lítium-ion akkumulátorgyár, illetve a szintén Musk érdekeltségébe tartozó SolarCity egy éve futó tesztprogramja adta. Ez utóbbi keretében a SolarCity szolgáltatótól napelem rendszert lízingelő ügyfelek egy alapdíj és némi havidíj befizetése mellett egy falra szerelhető akkumulátorcsomaggal otthon tárolhatták, majd éjszaka felhasználhatták a napelemeik által termelt extra, el nem használt...

Részletek