Skip to main content

Találat: TIOP

Kétszer fizették ki a digitális oktatási tananyagot?

„Milliárdokat szórtak el lényegében használhatatlan, korábban már megvett szoftverekre az iskolák infrastruktúrájának fejlesztése ürügyén! Az Educatio Nonprofit Kft. összesen 12,7 milliárd forint ­uniós támogatást kapott erre a célra, amelyből több mint 4 milliárd ment el a digitális iskolai tananyagokra. Az azóta már megszüntetett, az Emberi Erőforrások Minisztériumhoz (EMMI) tartozó állami cég olyan szoftverre fizetett milliárdokat, amelynek használati jogát korábban már megvásárolta a magyar állam. Ez volt a Virtuális szertár nevű program, amelyet 400 millió forintos uniós támogatásból fejlesztett ki egy miskolci cég,...

Részletek

Lázár János: Ősztől 278 kormányablakban háromszáz ügyet lehet majd intézni

„A magyar közigazgatás az elmúlt százötven év legnagyobb átalakítását éli meg, amelynek következtében 2015 késő őszére csaknem kétszáz járás 278 kormányablakában legalább háromszáz ügyet tudnak elintézni a választópolgárok - mondta Lázár János a Fejér megyei Sárbogárd kormányablakának átadásán. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: szeretnék elérni, hogy a kormányablakok és a járási hivatalok egyszerűsítsék és gyorsítsák az ügyintézés. Ügyet intézni az államnál ne időveszteség, pluszteher vagy stressz legyen, hanem lehetőség szerint olyan munkafolyamat, amellyel segíteni lehet minden választópolgár problémáin - mondta. A miniszter...

Részletek

A Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének a megállapításáról

„... 1. prioritás: Az oktatási infrastruktúra fejlesztése ... 1.1.1 Neumann Program... Közoktatási intézményekben az IKT kompetenciák, készségek és képességek fejlesztését, továbbá az ezen intézmények kommunikációját, adminisztrációját segítő eszközök beszerzése. ... 1.1.2 Hatékony informatikai infrastruktúra a közoktatásban II. szakasz... A TIOP 1.1.2 első szakaszában kialakított informatikai infrastruktúra bővítése, fejlesztése annak érdekében, hogy a már meglévő és a majd kialakítandó különböző oktatási rendszerek, valamint az oktatás ágazati szintű tervezéséhez és irányításához szükséges rendszerek működtetése az alapinfrastruktúra oldaláról az elkövetkező évekre is biztosított legyen. ......

Részletek

Kormányhatározat az európai uniós szabad források felhasználásához szükséges intézkedésekről

„A Kormány 1. az Államreform Operatív Program tekintetében a) felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a program végrehajtása során az akciótervben szereplő ütemezéstől, illetve tartalomtól (vállalt indikátortól) való legalább 30%-os eltérés esetében kezdeményezze az Államreform Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akciótervének módosítását a nem teljesítő projektek cseréje érdekében, b) felhívja a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy az Államreform Operatív Program 2011–2013. évekre szóló akcióterve alapján állítson fel tartaléklistát annak érdekében, hogy nem teljesítő projektek cseréjére lehetőség legyen, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter közigazgatási...

Részletek

Beszámoló az EU támogatás-menedzsment új gyakorlata c. konferenciáról

„2012. április 4-én újabb a Nemzeti Közigazgatási Intézet és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös szervezési újabb szakmai konferencia került megszervezésre az EU támogatás-menedzsment új gyakorlata címmel. Az EU támogatás-menedzsment témakör, azon belül is főként az ÁROP-EKOP és TÁMOP folyamatainak, eredményeinek és célkitűzéseinek tárgyalására a hazai pályázatkezelés szervezetrendszerének képviselői vállalkoztak. A konferencia előadói és kerekasztal beszélgetések résztvevői között találjuk a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a VÁTI illetve az ESZA Nonprofit Kft vagy épp a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség munkatársait. A...

Részletek

Kiemelt Projektek Menetrendje – Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Azonosító kód Kiemelt címe Keret (Mrd Ft) Kiemelt tervezési felhívás kiadásának várható időpontja ÁROP Esélyegyenlőség-elvű fejlesztéspolitika kapacitásának biztosítása 0,80 2012. január ÁROP Roma felzárkózás módszertani támogatása 1,00 2012. január ÁROP Kormányhivatalok szervezetfejlesztése 2,10 2012. január ÁROP Járási államigazgatás rendszerének megtervezése 0,30 2012. január ÁROP A közigazgatási idegen szaknyelvi fejlesztési rendszer létrehozása 0,33 2012. január ÁROP Közigazgatási Vezetői Akadémia 0,30 2012. január DAOP Versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztés 4,50 2012. január DDOP Komplex turisztikai termékcsomagok kialakítása 3,00 2012. január ÉAOP Versenyképes turisztikai termék-...

Részletek

Kétmilliárdos szerverparkba költöztek az oktatási rendszerek

„A kétmilliárd forintos, uniós támogatásból megvalósuló „Hatékony informatikai infrastruktúra a közoktatásban” (TIOP 1.1.2) néven futó projekt keretében létrehozott győri géppark biztosítja a már meglévő és majdan kialakítandó különböző oktatási rendszerek hosszabb távú, hatékony működését, a korábbiaknál költséghatékonyabb megoldásokkal. Az Educatio és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) által közösen megvalósított beruházásnak köszönhetően a hazai köz- és felsőoktatás tanulóinak, oktatóinak és oktatási intézményeinek adatait kezelő rendszerek korszerű, biztonságosabb környezetbe kerültek. ... A nagy teljesítményű, klaszterbe szervezett számítógépek az erőforrások jobb kihasználhatósága mellett szolgálják...

Részletek

Távérzékelési laboratórium létesül a gyöngyösi főiskolán

„A világon egyedülálló eszközparkkal rendelkező környezetinformatikai és távérzékelési laboratórium létesül 2012 végéig a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán - közölte az intézmény rektora csütörtökön a Heves megyei városban. A nemzeti fejlesztési terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programja keretében támogatott projekt összköltsége 802 millió forint - közölte Magda Sándor, amikor a főiskola nevében együttműködési megállapodást írt alá Toronyi Bencével, a Földmérési és Távérzékelési Intézet főigazgatójával. A rektor hozzátette: a laboratórium olyan természeti katasztrófák következményeinek a felmérését is lehetővé teszi, mint amilyen a vörösiszapömlés volt, de...

Részletek

Megújul a hazai oktatási adatvagyon szerverparkja – TIOP 112 nyitórendezvény

„Varjasy Gábor (IT fejlesztési osztályvezető, Educatio Nonprofit Kft.) először az informatikai beruházás szükségességéről beszélt, majd ismertette a program főbb tevékenységeit és beszámolt a projekt jelenlegi állásáról is. A projekt lényege alapvető célja, hogy a hazai oktatási adatvagyon színvonalas, korszerű és a jelenleginél megbízhatóbb informatikai infrastruktúrára, szerverterembe kerüljön. Ennek megfelelően a feladatok között szerepel a TÁMOP programok keretében folyó fejlesztési munkák infrastruktúrájának megteremtése, a központi oktatási adminisztrációt támogató szolgáltató rendszerek infrastruktúrájának megvalósítása, valamint a Sulinet Digitális Tudásbázis fejlesztése. A beruházás helyszíne Győr lesz,...

Részletek