Skip to main content

Találat: titkosszolgálatok

Titkosszolgálatok régen, és ma a digitális korban

„Új székházat kapott a korábban négy különböző objektumban elhelyezett Alkotmányvédelmi Hivatal (AH, korábbi nevén NBH, azaz Nemzetbiztonsági Hivatal). Kiss Zoltán, az AH főigazgatója szerint ezzel megvalósult a kor követelményéhez igazodó funkcionális megoldás, illetve a NATO-jogszabályok előírásait is sikerült teljesíteni. Miközben érdeklődve hallgattam a megnyitóünnepségen elhangzottakat, meg kellett állapítanom, hogy jómagam a régi és ókonzervatív operatív iskola filozófiáját vallom, vagyis úgy tűnik, elmaradtam a kor és főként a NATO kihívásaitól. Az ősidőkben, mondjuk egy-két évtizeddel ezelőtt a titkosszolgálati munka lényege annak titkossága volt....

Részletek

Kibervédelmi parancsnokságot létesítenek a honvédségen belül

„A leplezett veszélyek jelentik a legnagyobb kihívást - jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) ünnepi állománygyűlésén. Simicskó István szerint ezek leleplezése, felismerése, időben jelzése, s a döntéshozók felkészítése kiemelt fontosságú feladat. A titkosszolgálatok tevékenységének történelemformáló szerepe van - vélekedett a miniszter, hozzátéve: a jó titkosszolgálati munka segíti döntéshozókat a helyes intézkedések meghozásában. A független magyar katonai nemzetbiztonság megalakulásának századik évfordulója alkalmából tartott ünnepi rendezvényen a honvédelmi miniszter a KNBSZ állományának is köszöntet mondott azért, hogy napjainkban...

Részletek

Magyarországot is elérte a zsarolóvírus-kampány

„A korai fertőzöttség és az érzékeny rendszerek miatt előálló zavar következtében tegnap délután, este még elsősorban a brit egészségügyi rendszert ért támadás került a középpontba – illetve a spanyol Telefónicánál tapasztalt zavarok –, de az éjszaka folyamán világossá vált, hogy egy olyan masszív globális támadásról van szó, melyet koncentráltan a világ intézményei és szervezetei ellen intéztek. A híradások folyamatosan érkeznek, egyre több új információ lát napvilágot. Dióhéjban, pontokba szedve összefoglaljuk, hogy szombat reggelre milyen fontosabb újdonságok derültek ki. a vírust terjesztő kampány...

Részletek

Közeleg 1984? – Új titkosszolgálati megfigyelési jogszabály az Egyesült Királyságban

„2016 novemberében megszületett az Investigatory Powers Act, mely talán az egyik legmegengedőbb szabályozás a felderítést végző állami szervek történetében. A törvényt részben a terrorizmus elleni harc, részben az egyre fejlődő infokommunikációs technológia ihlette, számos kritikus azonban a magánszféra súlyos korlátozását látja benne. A törvény előkészítése még 2016 márciusában kezdődött és mivel az országot elsősorban a Brexit kérdése foglalkoztatta viszonylag könnyen át is ment a parlament jogalkotási folyamatán. A jogszabály alapjaiban változtatja meg az Egyesült Királyság kiber-megfigyelési, engedélyezési és adattárolási gyakorlatát. Az online...

Részletek

Amerikai kormányalkalmazottak adatait lopták el hackerek

„Négymillió jelenlegi és volt szövetségi alkalmazott adatait lopták el hackerek az amerikai kormány személyzeti hivatalától – közölte csütörtökön az amerikai belbiztonsági minisztérium. A hackertámadás tényét áprilisban, a kényes, "személyekhez társítható" adatokhoz való hozzáférést májusban észlelték, amikor elkezdték megerősíteni a személyzeti hivatal hálózatának védelmi rendszerét. Kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva, internetes kiadásában a The Washington Post és a The Wall Street Journal is azt állította, hogy a behatolás mögött a kínai kormány áll. Hivatalos vádak ezzel kapcsolatban Washington részéről egyelőre nem hangzottak el. Egy névtelenül...

Részletek

Az amerikai és angol titkosszolgálatok feltörték a SIM-kártyák titkosítását

„Újabb érdekes dokumentumot tett közzé Edward Snowden, amelyet időközben több internetes portál is elérhetővé tett a nagyközönség számára. A 2010 közepéről származó prezentáció felsorolja az amerikai és brit titkosszolgálatok együttműködésének gyümölcseit, amelyek révén SIM-kártyák milliót követhették nyomon, beleértve a hívásokat és a szöveges üzeneteket is. Az NSA és a GCHQ (Government Communications Headquarters) célja a Mobile Handset Exploitation Team 2010-es létrehozásával az volt, hogy megkerüljék a hordozható készülékekben alkalmazott SIM-kártyák titkosítását, hogy ezzel is megkönnyítsék emberek millióinak nyomon követését és lehallgatását. Ennek...

Részletek

Új kiberfegyvert fejleszt az NSA

„A készülő rendszer feladata az Egyesült Államok elleni kibertámadások felderítése és visszaverése lenne. Roppant informatív nagyinterjút és pályaleírást közölt ma a Wired Edward Snowdenről, a volt NSA-alvállalkozóról, aki hatalmas mennyiségű információt szivárogtatott ki a legfontosabb amerikai nemzetbiztonsági ügynökség tevékenységéről, legfőképpen a sok esetben illegálisan végzett globális megfigyelési projektekről. Az interjú egyik legérdekesebb része az, ahol Snowden egy jelenleg is zajló projektről, a Monstermindról beszél. A Monstermind egy kibervédelmi rendszer lesz, mely metaadatokra építve folyamatosan szkenneli a webet, hogy rátaláljon az USA ellen...

Részletek

Az életpályamodell és az elektronikus közigazgatás lesz a fő feladat a Belügyminisztériumban

„A köztisztviselők és a hivatásos állományúak életpályamodelljének kidolgozása, valamint az elektronikus közigazgatás megtervezése, megszervezése lesz a Belügyminisztérium fő feladata ebben a kormányzati ciklusban - mondta Pintér Sándor belügyminiszter azon a pénteki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a tárca államtitkárait. A miniszter a tárcája hatásköri változásait firtató kérdésre válaszolva elmondta: az új feladatok mellett van olyan is - az építésügy -, amely elkerült a minisztériumtól. Pintér Sándor közölte, hogy a tárcánál kialakult az új vezetési rend, amely nem sokban tér el a régitől, két...

Részletek

Szégyen: az NSA állítólag lefizette az RSA-t

„A titkosítási szoftverben lévő hátsó ajtót már szeptember óta ismerhetjük, de ez állítólag nem hiba volt, hanem szándékosan építették bele. A legfontosabb amerikai nemzetbiztonsági szolgálat, az NSA (National Security Agency) nem véletlenül tudott viszonylag könnyen behatolni védett számítógépekbe is, ugyanis állítólag 10 millió dollárt fizettek a világ egyik vezető biztonsági cégének, az RSA Securitynek, hogy azok titkosítási algoritmusaikban egyfajta „back door”-t, az NSA által kifejlesztett hátsó ajtót alkalmazzanak – tudta meg a Reuters hírügynökség. Az Edward Snowden által megszerzett dokumentumok alapján az...

Részletek

Részben visszatér az írógépekhez az orosz titkosszolgálat

„Az orosz titkosszolgálatok a titkos információk védelme érdekében fokozottan előnyben részesítik a hagyományos írógépeket, tekintettel a számítógépes kémkedésre – írta csütörtökön az Izvesztyija. Az orosz napilap beszámolója szerint az egyik titkosszolgálat, az államfő és a kormány tagjainak biztonságáért felelős Szövetségi Védelmi Szolgálat (FSZO) nemrég 20 írógépet rendelt. A különösen kényes dokumentumokat ezentúl kizárólag papíron fogják tárolni, nem pedig elektronikus adathordozókon. Ez a gyakorlat Oroszországban nemcsak a titkosszolgálatoknál, hanem a védelmi és a polgári védelmi minisztériumban is szokásos. Nyikolaj Kovaljov, a belső elhárításért...

Részletek
Page 1 of 2 1 2