Skip to main content

Találat: Török Bernát

Az emberi méltóság a legújabb technológiák korában (Ki véd meg az algoritmusoktól?)

„...Török Bernát, az NKE EJKK igazgatója Az emberi méltóság a legújabb technológiák korában című előadással tisztelgett Hörcher Ferenc előtt. Hozzászólását azzal kezdte, hogy a Hörcher Ferenc által vezetett Konzervativizmus című egyetemi kurzus olvasmányai a mai napig élénken élnek emlékezetében. A konferencián mégis alkotmányjogi területen marad, leginkább azért, mert Hörcher Ferenccel hamarosan közösen kutathatják majd a technológia által kreált új kérdéseket az emberi méltóság területén. Török Bernát kifejtette, az alkotmányjog forradalmi változás alatt áll, hiszen kulcsfogalmainak az új mércék mellett is érvényesülnie kell....

Részletek

A mesterséges intelligencia és a jogi háttér

„Hogyan alakul át az alkotmányjog? Van-e még szabad akaratunk? Ki felel a robotok által okozott károkért? Tud-e egy robot hazudni? E kérdésekre is választ kaphatott, aki csatlakozott az egyetem összesen hat online előadásból álló eszmecseréjéhez október 30-án. „Mesterséges intelligencia és annak jogi háttere” címmel szervezett konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok (ÁNTK) Kar Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tanszéke (AÖKT), illetve az Alkotmányjogi és Összehasonlító Közjogi Tudományos Diákkör (AÖK TDK). Aszimmetrikus élet- és jogviszonyok A résztvevőket Bódi Stefánia, az...

Részletek

Műhelyvita: „Az információs társadalom jogi kérdései”

„MEGHÍVÓ Az Internetes Jogtudományi Enciklopédia „Az információs társadalom jogi kérdései” rovatának szerkesztői tisztelettel meghívják Önt az Internetes Jogtudományi Enciklopédia „Az információs társadalom jogi kérdései” rovatának Első Műhelyvitájára A rendezvény időpontja: 2023. március 8. (szerda) 14.00 óra Helyszíne: a műhelyvita hibrid formában kerül megrendezésre, fizikai jelenlét az NKE (Budapest, Ludovika tér 2, 1083) szárnyépület fszt. 21. teremben, videó weblink: hamarosan. PROGRAM 14.00 – 14.20 Pünkösty András: Az adatgazdaság jogi kérdései (Opponens: Szőke Gergely László) 14.20 – 14.40 Homoki Péter: A jogászi munkák automatizálása...

Részletek

Digitális világ: mindenki életére hatással lesz az Európai Unió új szabályozási csomagja

„Az már senki számára sem lehet újdonság, hogy az Európai Unió a 2010-es évek közepe óta zászlóshajó szerepet tölt be az új technológiák szabályozása terén. A GDPR-ral elindult folyamat az utóbbi időben felpörgött a digitális piacokat és platformokat, köztük a közösségi médiát szabályozó rendeletekkel, és a folyamatnak koránt sincs vége, hiszen küszöbön áll a mesterséges intelligencia alkalmazását átfogóan szabályozó MI-rendelet elfogadása is. Míg korábban az alkotmányjog és benne az alapjogok kizárólag a közhatalom, az állam hatalmának korlátozására és vele szemben a polgári...

Részletek

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Eötvös József Kutatóközpont (EJKK): „Megvetettük lábunkat a hazai tudományos életben”

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem három évvel ezelőtt nagy volumenű tudományos vállalkozásba kezdett: önálló kutatóközpontba szervezte a stratégiailag fontos társadalomtudományi témákat vizsgáló kutatásokat. Az Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) publikációival nem csupán „beszállítója” a Ludovika Egyetemi Kiadónak, de a szélesebb nyilvánosság számára is érdekes eredményeket jelenít meg. A kutatóintézet igazgatójával, Török Bernáttal beszélgettünk, akiről kiderül az is, hogy okostelefon-függőnek tartja-e magát. Mi hívta életre három évvel ezelőtt a kutatóközpontot? Az Eötvös József Kutatóközpont életre hívása és működése világosan kötődik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem általános...

Részletek

Koltay András a közösségi platformokról: nagyobb a hatalmuk, mint sok kormánynak

„ Változásokat sürgettek az internetes platformok növekvő hatalma és manipulatív hatása miatt, valamint a szólásszabadság biztosítása érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által szervezett kétnapos nemzetközi konferencia felszólalói. Az NKE rektora szerint a közösségi oldalaknak komoly hatásuk van arra, hogy a felhasználókhoz milyen tartalmak jutnak el, ennek a hatósági szabályozása viszont egyelőre kiforratlan. A közösségi oldalak széles körű használatának következményeiről kétnapos hibrid konferenciát szervezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézete. Az eseményen Koltay András, az intézmény rektora bevezetőjében a különböző platformok...

Részletek

Itt az ideje meghatározni, hogy mi is az a mesterséges intelligencia

„ A technológiai fejlődésével egyre fontosabbá válik a mesterséges intelligencia szabályozásának kérdése. Az Európai Unió már kiadott egy mesterséges intelligenciát szabályozó kódexet, amely jogi pontossággal igyekszik meghatározni az MI fogalmát. Ez a rendelettervezet bizonyos technológiákat, elsődlegesen a gépi tanulás technológiáját tekinti kiindulási pontnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének vezetője. Török Bernát az InfoRádió Paragrafus című magazinműsorában kifejtette: jó pár évvel korábban, amikor elkezdtek a mesterséges intelligenciával társadalmi és szabályozási szinten foglalkozni, akkor még csak nagyon általános...

Részletek

Képesek leszünk-e megvédeni a demokráciát az internetes platformok korában?

„Képesek leszünk-e megvédeni a demokráciát az internetes platformok korában? – erre a kérdésre is keresték a választ az NKE Információs Társadalom Kutatóintézet, az Alkotmánybíróság és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság közös online eseményén, amelyen az internetes platformok társadalmakra gyakorolt hatását és a jogi szabályozás lehetőségeit vizsgálták meg a résztvevők. Sulyok Tamás a demokratikus társadalmakat érintő legnagyobb problémákról beszélt köszöntőjében. Az Alkotmánybíróság elnöke úgy véli, különösen nehéz feladat hárul a demokráciákra a 21. század digitalizált világában, mert egyre nehezebb lesz megtartani az...

Részletek

A mesterséges intelligencia hatása az alapjogokra – beszámoló a konferenciáról

„Mára a Föld népességének 59 százaléka lett aktív közösségi média felhasználó, ezért a kapcsolódó jogi kihívásokra az eddigieknél gyorsabban kell válaszolni, például az alapjogok terén, amelyek esetében az állami mellett a magánszereplők is megjelentek – hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián. Mára a mesterséges intelligencia (MI) által futtatott algoritmusok jogi, vagyis szabályozó szerepet is ellátnak. Hamisítatlan slágertémának nevezte a mesterséges intelligencia alkalmazásának alapjogokra gyakorolt hatását megnyitójában az NKE rektora. Koltay András szerint a konferencia együttműködő partnere, az Alkotmánybírság munkájában értelemszerű...

Részletek

Alapmű született a 21. század új nyilvánosságának felelősségéről

„Kétséget kizáróan megdönti az internet szabályozhatatlanságának mítoszát Az új média és a szólásszabadság című könyv, amelyet az internetes platformok társadalmi nyilvánosságra gyakorolt hatásáról írt Koltay András. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának átfogó, angol és magyar kiadásban megjelent munkáját műhelykonferencián mutatták be a Ludovika Főépület Zrínyi termében. Az új média és a szólásszabadság című könyv és annak angol nyelvű változata egy csaknem 20 éves tudós pálya újabb állomása – világította meg a konferencia apropóját Török Bernát. Az NKE Információs Társadalom Kutatóintézet (ITKI) vezetője...

Részletek