Skip to main content

Találat: tudományos kutatás

Közelkép: „Adminisztratív adatok a gyakorlatban” – Munkaerőpiaci tükör

„Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézete 2000-ben indította el a magyarországi munkapiac és foglalkoztatáspolitika aktuális jellemzőit bemutató és a témakör egy-egy területét részletesen elemző Munkaerőpiaci tükör című évkönyvsorozatot. A kötetek tartalmának összeállítása során arra törekedtünk, hogy az államigazgatásban dolgozó szakemberek, az önkormányzatokban, a civil szervezetekben, a közigazgatási hivatalokban, az oktatási intézményekben, a kutatóintézetekben dolgozók, a sajtó munkatársai jól hasznosítható információkat kapjanak a magyarországi munkapiaci folyamatokról, a foglalkoztatáspolitika jogszabályi és intézményi környezetéről, a magyarországi munkapiaccal foglalkozó hazai és nemzetközi kutatások friss eredményeiről. Minden évben kiválasztunk...

Részletek

„Nemsokára ezt is meg lehet adóztatni” – Csanád Máté (ELTE Atomfizikai Tanszék) a kvantumelméletről és alkalmazásairól

„...(KG):Miért kellene elfogadnunk a tudomány hatalmát a mindennapok felett, ha láthatóan nem örök érvényűek a megállapításai? (Leszámítva a matematikát, aminek viszont semmi köze az anyagi világhoz.) Nem csupán a kvantummechanikára gondolok, hiszen egy híres fizikus szavai szerint csak az ő élete során megdőlt az összes jelentős tudományos elmélet. (CSM): Ez alapvető félreértés: a tudomány megállapította, hogy milyen anyagból milyen vastagra kell építeni egy híd talapzatát, hogy évtizedekig, évszázadokig ott álljon – és ott is áll. A tudomány azt is megállapította, hogy hogyan...

Részletek

30 éves a NIIF Program – Meghívó

„A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Fóruma (NJSZT iTF) és a HUNGARNET Egyesület tisztelettel meghívja a hazai felsőoktatási, köznevelési (Sulinet), kutatási és közgyűjteményi akadémiai hálózat és az arra épülő alkalmazások történetét bemutató rendezvényére. Dátum: 2017. március 31. (péntek) 13:00 - 17:30 Helyszín: Óbudai Egyetem (Budapest III. Bécsi út 96/B) F09 terem. A rendezvény házigazdája: Dr. habil Tick József docens, az Óbudai Egyetem innovációs főigazgatója, az NJSZT iTF elnöke, a HUNGARNET Egyesület elnöke Levezető elnök: Dr. Bakonyi Péter, a HUNGARNET ügyvezető elnöke A...

Részletek

Elindult a „Horizont 2020” keretprogram – 15 milliárd euró hívható le az első két évben

„Az Európai Bizottság a mai napon tette közzé az első projektfelhívásokat az Európai Unió 80 milliárd EUR költségvetéssel rendelkező kutatási és innovációs programjának, a „Horizont 2020”-nak a keretében. Az első két évre több mint 15 milliárd EUR-t előirányozó finanszírozás célja, hogy Európa gazdaságát egyre inkább tudásalapúvá tegye, és olyan kérdésekre találjon megoldást, amelyeken sok múlik az emberek mindennapi életében. Ide többek között tizenkét olyan kiemelt terület tartozik, amelyekre 2014 és 2015 során a legtöbb intézkedés összpontosul majd, így pl. a személyre szabott...

Részletek

Másfél milliárd forint internetes kutatásra a Debreceni Egyetemen

„Az infotechnológia és azon belül az internethasználat rohamos fejlődéséhez köthető elméleti és gyakorlati alkalmazások fejlesztését végzi konzorciumi partnereivel a Debreceni Egyetem (DE) egy 1,58 milliárd forintos projekt révén. Sztrik János szakmai vezető egy pénteki debreceni konferenciát megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a félidejénél tartó kétéves program résztvevői egyebek mellett az internethasználat növekedése miatt szükségessé váló új szerverek fejlesztését végzik, kiemelten kezelve például az internetbiztonsággal kapcsolatos kérdéseket. A kutatási témák között van a mindennapi életet segítő internetes mobilalkalmazások, protokollok fejlesztése is - fűzte hozzá. Gaál...

Részletek

Anyakönyvi adatok: a rokonok sem kutathatnának?

„Az Orbán-kormány a Bajnai-korszak egykori törvényénél is radikálisabb változtatásra készül egyes anyakönyvi adatok kutathatóságának tilalmát illetően – írja e heti számában a HVG. A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (Macse) a tiltakozás hívta életre. Az évtized legelső törvénye – a 2010. évi I. „lex” – drasztikusan meg kívánta nehezíteni sok száz hazai hely- és családtörténész dolgát. A jogszabály egyetlen tollvonással 30 évről 90 évre emelte volna fel azt az időt, amelynek elteltével kutathatóvá válnak az elhunyt személyek polgári anyakönyvekben fellelhető adatai. A kormányváltás után...

Részletek

Újabb mérföldkövéhez érkezett az első nemzeti tudományos bibliográfiai adatbázis

„Fejlesztésének újabb mérföldkövéhez érkezett Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT), amely a hazai kutatás-fejlesztési információs rendszer egyik központi elemeként országos méretben teszi láthatóvá, mérhetővé és intézményi szinten összehasonlítóvá a tudományos teljesítményt. A korszerű, hiteles és szabványosított adatbázis az elnyert uniós támogatással megvalósított fejlesztések eredményeképp a jövőben az eddiginél sokkal szélesebb áttekintést ad a magyarországi kutatási eredményekről, átjárást biztosít a felsőoktatási intézményi tudástárakhoz, repozitóriumokhoz, erősíti a felsőoktatás és a kutatás versenyképességét. "A Magyar Tudományos Akadémia egyik közfeladata, hogy bemutassa a magyar tudomány eredményeit. Ennek...

Részletek

Térhasználat és államigazgatás: a területi közigazgatás átalakításának vizsgálata

„A HÉTFA Elemző Központ a Nemzeti Közigazgatási Intézet megbízásából 2011. márciusa és szeptembere között az államigazgatási járások kialakításához, központjaiknak kijelöléséhez és területi lehatárolásukhoz kapcsolódó társadalmi és területi vizsgálatot folytat. A vizsgálattal ahhoz kívánunk hozzájárulni, hogy a valós térhasználati szokásokhoz és területi identitáshoz illeszkedő államigazgatási területi egységek jöjjenek létre; az államigazgatási járások kialakítására a magyar történelmi hagyományok és az európai tapasztalatok figyelembe vételével kerüljön sor; a járás intézményével kibővülő területi közigazgatás a mainál hatékonyabban, szakszerűbben és magasabb minőségi színvonalon működjön; az ország gazdasági...

Részletek