Skip to main content

Találat: Tuzson Bence

Tuzson Bence: A 2021 végéig zajló képzés az emberközpontú közigazgatást célozza

„Az embereket szolgáló közigazgatás erősödéséhez megfelelő képességre és tudásra van szükség, ezt célozza a 2021 végéig zajló humánerőforrás-fejlesztési program – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön Veszprémben, a képzéssorozat nyitórendezvényén. Tuzson Bence úgy fogalmazott, a közigazgatásban megjelenő új szemlélet az embert helyezi fókuszba. Tovább kell erősíteni a polgárbarát közigazgatást, ezt célozza egyebek mellett a 2016-ban útjára indított fejlesztési program – hangsúlyozta az államtitkár. „Az embert kell látni minden feladat mögött” – mondta. Ez azt jelenti, hogy a közigazgatásban emberséggel kell, hogy...

Részletek

A települési arculati kézikönyvek jövőt mutatnak Magyarország és a mai kor építészei számára

„ Települési arculati kézikönyveink jövőt mutatnak Magyarország és a mai kor építészei számára - hangsúlyozta a települési arculati kézikönyvekről szóló nemzetközi konferencia megnyitóján kedden Budapesten a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára. Tuzson Bence a Metszet folyóirat által szervezett konferencián rámutatott: egy kort általában az alapján ítélnek meg, hogy milyen az építészete, ezért nem mindegy, mi épül Magyarországon, nem mindegy, hogyan fognak kinézni a magyar települések. Mint hozzátette, komoly példaként tekintettek az írországi arculati kézikönyvekre, de ehhez képest is megpróbáltak előbbre lépni, ezért kötelező...

Részletek

Megújul Magyarországon az ingatlan-nyilvántartás rendszere, indul az E-ingatlan-nyilvántartás projekt

„„Megújul Magyarországon az ingatlan-nyilvántartás rendszere” – mondta el Tuzson Bence a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szeptember 24-én Budapesten az E-ingatlan-nyilvántartás projekt nyitórendezvényén. Az ingatlan- és földügy fejlesztésére irányuló projekt célja a hazai földhivatali eljárások átfutási idejének és költségszintjének csökkentése. „Az E-ingatlan-nyilvántartás teljesen átírja a földhivatali rendszer működését, megújítja Magyarországon az ingatlan-nyilvántartás rendszerét” – mondta Tuzson Bence a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a projekt nyitórendezvényén. Hangsúlyozta, a nyilvántartással biztonságosabb, átláthatóbb, gyorsabb, automatikus döntési folyamatokat is lehetővé tevő rendszer jön létre, amely az ország...

Részletek

Civitas Sapiens’19: okos városokról a Ludovika Campuson

„2 ország, 6 szekció, 35 előadó, 28 okos város termékkiállító - számokban ez volt a Civitas Sapiens ’19 – Okos város szakmai konferencia, amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adott otthont. A többszáz látogatót vonzó eseményen elhangzott, hogy a kormány a digitalizációtól és az okos városoktól „olyan fejlesztéseket szeretne látni”, amelyek megerősítik a családokat, a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint képesek a magyar kultúra kiterjesztésére is. A rendezvényen együttműködési megállapodás aláírására is sor került a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Digitális Jólét Program...

Részletek

Tuzson Bence: adatalapú közigazgatásnak kell kialakulnia, és be kell vonni a mesterséges intelligenciát az állam működésébe és az állami döntések előkészítésébe

„ A digitalizációtól és az okos városoktól "olyan fejlesztéseket szeretnénk látni", amelyek megerősítik a családokat, a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), valamint képesek a magyar kultúra megerősítésére, kiterjesztésére - hangsúlyozta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. Tuzson Bence a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) rendezett Civitas Sapiens '19 - Okos város szakmai konferencián tartott nyitóelőadásában közös társadalmi célnak nevezte, hogy Magyarország 2030-ra Európa legélhetőbb országa legyen. Közölte: ennek megvalósulásához több területen is komoly előrelépésre van szükség, amelyek közül a családtámogatást, a kkv-k,...

Részletek

Teljes szemléletváltás a közigazgatásban

„Egy nagyjából ezeroldalas, átfogó jogszabálycsomag készült, amely a közigazgatási ügyek szinte teljes spektrumát érinti. A kormány hamarosan második olvasatban tárgyal majd a dokumentumról, így az egyszerűsítésekről az ősz folyamán döntés születhet – vetítette előre a további bürokráciacsökkentéseket lapunknak Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára. Szólt arról is, hogy sikeres a családvédelmi akcióterv, a közigazgatás pedig állja a sarat az ehhez kapcsolódó eljárásoknál. – A bürokráciát tovább csökkentő jogszabálycsomagról beszélt egy minapi rendezvényen. Mit tartalmaz a javaslat, mikor lesz róla döntés? –...

Részletek

Közigazgatási diplomásokat avattak az NKE-n

„”Mintegy ezer közigazgatási szakos egyetemi oklevelet adtak át július 12-én, pénteken a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Az intézmény Államtudományi és Közigazgatási Karának oklevélátadó- és kibocsájtó ünnepségein négy alap – és mesterszakon, valamint 15 speciális közigazgatási szakirányon végeztek a hallgatók. „Önök, akik ma átveszik okleveleiket, a magyar állam szolgálatára szegődtek; a magyar állam szolgálata pedig egyúttal a demokrácia szolgálatát is jelenti”- fogalmazott Koltay András az alap- és mesterképzésben oklevelet szerzettek délelőtti diplomaosztóján. Köszöntő beszédében az NKE rektora elmondta, a végzős hallgatók nemcsak hagyománytiszteletet tanultak,...

Részletek

Közigazgatási egyszerűsítést és online kormányablak indítását tervezik

„Debrecen - Tuzson Bence arról is nyilatkozott, hogy egy ezer oldalas jogszabálycsomag-tervezet van a kormány előtt, mely nagyon sok ügyet egyszerűsíthet majd le. ... Az államtitkár a kormányablakok működéséről azt mondta, a rendszer bevált, a korábbiakhoz képest gyorsabban, egyszerűbben lehet ügyeket intézni. „Nem mondom, hogy mindig minden teljesen rendben van, de az biztos, hogy sokkal jobb a rendszerünk. Az ügyintézés is sokkal gyorsabb, sőt, egyablakos; mindent el lehet intézni egy helyen. A kormányablakok megjelenése is egységes” – nyilatkozta Tuzson Bence. Az államtitkár...

Részletek

2030-ra megvalósulhat az adatalapú közigazgatás – a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára szerint

„Magyarországon legkésőbb 2030-ra létrejöhet az adatalapú közigazgatás, így az abban keletkező adattömeg a kormányzati döntések előkészítéséhez is hozzájárulhat - jelentette ki a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az Infoparlament ülésén. Tuzson Bence hangsúlyozta, hogy Magyarország világszinten is az elsők között tervezi a közigazgatási adatvagyon hasznosítását mesterséges intelligenciákkal a kormányzati döntés előkészítésben. Véleménye szerint a megbízható, tiszta adatok nem csupán visszaigazolhatnak társadalmi és gazdasági változásokat, előre is jelezhetik azokat, ezért az államnak, a cégekhez hasonlóan, ki kell használnia az ebből származó lehetőségeket....

Részletek

Tuzson Bence: A főépítészek feladata a kedvező települési arculatok átörökítése

„A főépítészek legfőbb feladata, hogy a települési arculatok előnyükre változva öröklődjenek át a jövőbe – mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a főépítészi rendszer jubileumi rendezvényén. Tuzson Bence sajátosan a magyar építészet megteremtését szorgalmazta, hangsúlyozva, hogy mindez nem lehet a nyugati minták szolgai másolása vagy anakronisztikus utánzás. Hozzátette: a kormányzatnak is felelősséget kell viselnie annak meghatározásában, hogy mi a magyar település és településszerkezet, és mit lehet ezzel kezdeni a jövőben. Az államtitkár szerint a hagyományokból táplálkozó magyar építészeti elemek nem...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4