Skip to main content

Találat: újgenerációs (NGA) szélessávú hálózatok

A Magyar Telekom átadta az első, európai uniós forrásból fejlesztett újgenerációs szélessávú hálózatát

„Baranya megyében, a Hegyháti Járásban található, 400 háztartást számláló Gödrén adta át a Magyar Telekom az első olyan szélessávú vezetékes hálózatot, amelyet tavaly elnyert európai uniós forrás felhasználásával épített ki a vállalat. A településen ezt megelőzően csak rézhálózat állt rendelkezésre, a fejlesztésnek köszönhetően most a település egészén elérhetővé vált a legkorszerűbb Gigabit-képes optikai hálózat... Mint ismeretes, a Magyar Telekom és konszolidált leányvállalatai a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat első és második (Magyarország nyugati és keleti részét érintő) körének eredményeként 2016 őszén...

Részletek

Szélessávú vezetékes távközlési hálózatot fejleszt a salgótarjáni járásban a Magyar Telekom

„Szélessávú vezetékes távközlési hálózatot fejleszt a salgótarjáni járásban a Magyar Telekom, az uniós támogatással megvalósuló beruházás 2018 őszén fejeződik be a térség 26 településén - mondta Szűcs Róbert, cég közép-kelet-magyarországi régióvezetője Salgótarjánban. A Telekom 768,5 millió forintos támogatást nyert a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére az Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése elnevezésű pályázaton. A pénz a beruházási költség 66 százaléka, amelyet önerővel egészít ki a vállalat - írta az MTI. Az új hálózaton szupergyors internetet, széles tévé-csatorna választékot,...

Részletek

A Szupergyors Internet Programban keretében 13 járás csaknem 300 településén végez hálózatfejlesztést az MVM NET

„Az MVM NET Zrt. a hazai és uniós forrásokból megvalósuló Szupergyors Internet Program keretében 7,966 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás igénybevételével végez hálózatfejlesztést 13 járás közel 300 településén. A hálózati végpontok sávszélessége minden helyszínen legalább 30 Mbps lesz. Elindult a „GINO-3.4.1-2015 számú, Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése” című projekt, melynek célja, hogy a kevésbé fejlett régiókban, az újgenerációs, szélessávú (NGA) hozzáférési hálózattal le nem fedett igényhelyek lefedése is megvalósuljon, ezáltal lehetővé téve a digitális szolgáltatások terjedését az állampolgárok és a...

Részletek

Nagykanizsán kezdi fejleszteni az ellátatlan háztartásokat elérő szélessávú hálózatát a Magyar Telekom

„A nagykanizsai járás területén indítja elsőként a Magyar Telekom az internetszolgáltatással eddig ellátatlan háztartásokat elérő, európai uniós támogatással megvalósuló hálózatfejlesztését - közölte a társaság regionális fejlesztési igazgatója Nagykanizsán. Patona Győző elmondta: összesen 46 magyarországi járás településeinek szélessávú hálózatát fejleszti mintegy 12,2 milliárd forintos európai uniós forrás felhasználásával a Magyar Telekom. A nagykanizsai járás területén 54 település hálózatának fejlesztésére közel 570 millió forintot fordítanak az elnyert támogatásból. A dél-zalai térségben mintegy 10 ezer, eddig ellátatlan háztartás számára válik lehetővé, hogy a kormányzati programnak...

Részletek

A tervezettnél korábban vált elérhetővé a szupergyors internet több mint 230 ezer háztartás számára

„A Szupergyors Internet Program 2018 végéig minden magyar polgár, család és vállalkozás számára elérhetővé teszi a szupergyors internet hozzáférést. A szupergyors internet azt jelenti, hogy otthoni és vállalati internet használati sebesség jelentősen (minimum 30 Mbit/s) felgyorsul. Az 1 millió háztartás fejlesztését célul kitűző program keretében mintegy 500 ezer háztartás számára európai uniós és hazai költségvetési támogatásból valósul meg a legalább 30 Megabites sávszélességet elérhetővé tevő fejlesztés, míg 500 ezer háztartás elérése a távközlési szolgáltatók önerős vállalása keretében valósul meg. Az önerős vállaláson...

Részletek

A Szupergyors Internet Program keretében 230 ezer háztartásban már elérhetővé vált a szupergyors Internet

„2016. december 31-éig a tervezett 178 ezer helyett a program tervezettnél gyorsabb előrehaladásának köszönhetően közel 230 ezer háztartásban valósultak meg a Szupergyors Internet Program keretében elindított fejlesztések. A távközlési szolgáltatók ebben az ütemben önerőből, pályázati támogatás nélkül fejlesztették hálózataikat, lehetővé téve, hogy az előfizetők lényegesen gyorsabb, korszerűbb internet szolgáltatáshoz juthassanak. „A jövő a digitalizáció, és a Kormány elkötelezett, hogy a hazai munkavállalók és vállalkozások a digitális átalakulás nyerteseivé válhassanak. Mindehhez alapvető feltétel egy országosan elérhető, korszerű, minimálisan 30 Mbps sávszélességű hálózat, amely...

Részletek

30 megabites hálózat épül Kecskeméten, Szolnokon és Siófokon

„Az építési engedélyek birtokában akár már májusban megkezdheti az internet hálózat kiépítését az Opticon Kft. a kecskeméti, a szolnoki és a siófoki járásban - tájékoztatta az MTI-t a projektvezető. A több mint 1,3 milliárd forintos beruházással megvalósított projekt mintegy 766 millió forint európai uniós támogatásban részesült. Prokk Attila elmondta: jelenleg az egyeztetési, tervezési és engedélyeztetési eljárások folynak, ezt követően megkezdődhetnek a kivitelezési munkák a második, illetve a harmadik negyedévben. Tájékoztatása szerint a hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat keretében 2018 augusztusáig több mint...

Részletek

Partnerségi egyeztetés a Szupergyors Internet Programhoz kapcsolódóan

„Felhívás a Szupergyors Internet Programhoz kapcsolódóan önerős fejlesztések elmaradásával és felhordó hálózati összeköttetések hiányával érintett igényhelyek és települések jegyzékének PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSÉRE Elektronikus hírközlési szolgáltatók részére A Kormány a „Digitális Jólét Programja” keretében elindította a Szupergyors Internet Programot (továbbiakban SZIP), Magyarország eddigi legnagyobb léptékű szélessávú infrastruktúra fejlesztési programját. A program célja, hogy 2018 végéig biztosítsa az egész országot lefedő, legalább 30 Mbps sávszélességet biztosító hálózati infrastruktúra megépítését piaci szereplők bevonásával a még ellátatlan területeken. Ezáltal megteremtve minden állampolgár számára a nagysebességű internet szolgáltatáshoz...

Részletek

GINOP-3.4.1-2015 – Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése: hálózatot fejleszt 12 járásban a PR-Telecom

„Tizenkét járásban fejleszt, valamint épít új, modern távközlési hálózatot a PR-TELECOM Távközlési, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., több mint 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatás felhasználásával - közölte a társaság. A tájékoztatás szerint az Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése elnevezésű pályázat keretében a cég helyi elérési hálózatot, illetve a szolgáltatásokat biztosító gerinc optikai infrastruktúrát fejleszt a kőszegi, sárvári mezőcsáti, jászapáti, balatonfüredi, balatonalmádi, veszprémi, kiskunfélegyházi, sárospataki, sátoraljaújhelyi, tokaji, ózdi járásokban. Az érintett települések gerinchálózati csatlakoztatása a kiírás szerint a meglévő optikai...

Részletek

Néhány éven belül a legeldugottabb településeken is lesz újgenerációs szélessávú hálózat

„Egyes járásokban ölre mentek a cégek azért, hogy melyikük építhesse ki a széles sávú internethálózatot. Az állami MVM Netnek is jutott a megrendelésekből. Néhány éven belül a legeldugottabb településeken is lesz vezetékes széles sávú internet hálózat, ráadásul egyes helyeken szinte ölre mentek a cégek azért, hogy melyikük építhesse ki az új generációs hálózatot – az uniós támogatás felhasználásával. Összesen 43 pályázó cég 234 ajánlatát kellett elbírálniuk a kiíróknak. A nyertesek összességében közel 43 milliárd forint támogatásban részesülnek, a projektek összköltsége közel 63...

Részletek
Page 2 of 5 1 2 3 5