Skip to main content

Találat: vállalkozásfejlesztés

A vállalkozásfejlesztés keretében a második negyedévtől 130 milliárd forintnyi, 0 százalékos hitel áll a KKV-k rendelkezésére

„A GINOP Plusz program I. prioritásán keresztül a kormány a következő időszakban összesen 450 milliárd forintot biztosít a vállalkozások fejlesztésére. Ebből 130 milliárd forintnyi forrás már a második negyedévtől kezdődően elérhetővé válhat, amely 0 százalékos célzott hitelekkel segíti a KKV szektor versenyképességének megerősítését. Az infláció sikeres visszaszorítást követően 2024-ben a kormány fő célja, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülést érjen el. Ennek érdekében tovább kell fejleszteni a vállalkozásokat, új beruházásokra, a hatékonyság és a termelékenység érdemi...

Részletek

Digitális a jövő agráriuma

„Nagy szükség van az olyan új ötletekre, forradalmi módszerekre, a legújabb technológiák hazai viszonyokra történő adaptálására, amelyek itt, a Kárpát-medencében gazdálkodók számára is használható, gyakorlati megoldást kínálnak - mondta „A jövő agráriuma” címmel tartott konferencián köszöntőjében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szerdára szervezett, az agrárdigitalizációt körüljáró eseményen szakemberek, agrártechnológiával foglalkozó startupok, meghatározó, befolyásos piaci szereplők tartottak előadást és gyakorlati bemutatót. A nap végén a NAK inkubátorprogramjának záróeseményére került sor, ahol Feldman Zsolt...

Részletek

Startupok támogatására ad pénzt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM)

„Újraindul péntektől a Startup Factory program, amelyben a kormány mintegy ötmilliárd forintos keretösszeggel nyújt támogatást olyan inkubátoroknak, amelyek mentorálással és tőkebefektetéssel is segítik az induló magyar startupokat – olvasható a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményében. Az új eseménnyel 2013 óta már negyedszer hirdeti meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a KIM támogatásával a programot. A programban inkubátorokon keresztül jut el az állami támogatás az induló vállalkozásokhoz. A korai fázisú cégeket támogató inkubátorok az új termékek piacra vitelét és a...

Részletek

Különleges befektetési alapot hozott létre a CIA

„Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó részlegének, az In-Q-Telnek a vezetősége különleges alapot hozott létre annak érdekében, hogy a „növekvő geopolitikai instabilitás korában érvényesítse az Egyesült Államok szélesebb körű érdekeit” – adta hírül az Intercept. Az In-Q-Tel meglehetősen sajátságos kockázatitőke-kezelő vállalat, amelyet a CIA hozott létre Peleus néven a 90-es évek végén, hogy ösztönözze a magánszektor innovációját azzal a céllal, hogy a legújabb technológiával álljon elő Amerika titkos nemzetbiztonsági műveletei érdekében. ... Az amerikai kormányzat, az NSA, a FBI és...

Részletek

Gyökeres változást remél az európai űripar a most bejelentett Cassini vállalkozásfejlesztési alaptól

„Az EU kedden egymilliárd eurós alapot indított az űrszektor startupjainak támogatására, abban a reményben, hogy ez gyökeres változást fog maga után vonni, és magánbefektetőket vonz majd a kulcsfontosságú szektorba. A 17. századi olasz csillagász után Cassini alapnak elnevezett alap az Európai Beruházási Alap (EIF) részeként indult, amely kockázati finanszírozást nyújt kis- és középvállalkozások számára Európa-szerte. "Sok induló vállalkozásunk nem juthat jelentős tőkebefektetéshez az EU-ban, ha tevékenyéséhét fejleszteni akarja" - mondta Thierry Breton, az EU belső piaci biztosa az európai űriparral foglalkozó brüsszeli...

Részletek

Ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar vállalkozások fejlesztését

„Ingyenes elektronikus tananyag segíti a magyar mikro-, kis- és középvállalatok fejlesztését - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az oktatási tananyagot bemutató online sajtótájékoztatón. Hozzátette, a jövő záloga, hogy Magyarország nemcsak munka-, hanem tudásalapú társadalmat épít. A szak- és felnőttképzés átalakítására, a válság idején a 8 hetes ingyenes informatikai oktatásra az Újratervezés Programban, és az informatikusok képzésére azért került sor, hogy a magyar szakemberek versenyképes tudáshoz jussanak. György László szólt arról, hogy a...

Részletek

Bővülnek a Neumann Nkft. feladatai: Nemzeti Adatvagyon Ügynökség és a kezdő informatikai vállalkozások támogatása

„A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § A Digitális Jólét Program végrehajtásával összefüggő egyes feladatokról, valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségről szóló 268/2010. (XII. 3.) Korm. rendelet módosításáról szóló 127/2017. ( VI. 8.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A Neumann Nkft. a 2. § a) pontja alapján közfeladatai körében a) ellátja a Nemzeti Adatvagyon Ügynökséggel...

Részletek

Gazellák az iparpolitika tükrében, I.

„Kétrészes tanulmányunk azt vizsgálja, hogy az ipar 4.0 és a digitális transzformáció korában közgazdasági szempontból indokolható-e a gyors növekedésű (gazella) vállalatokra kiemelten koncentráló szakpolitika, amely rajtuk keresztül kívánja visszafordítani a fejlett világ romló termelékenységi dinamikáját és gyenge növekedésének egyre inkább kirekesztő jellegét. Azaz arra keressük a választ, hogy van-e még közgazdaság-tudományi relevanciája annak a konvencionális megközelítésnek, hogy a szakpolitikának mindig és mindenkor a semlegesség elvét érdemes követnie. Az I. rész a gazellák elméleti és empirikus természetrajzát mutatja be: 1. mi tudható a...

Részletek

Online nemzetpolitikai tudástárral is támogatják a külhoniakat

„ Új nemzetpolitikai honlapot indított a kormány, amelyen a témában meghirdetett valamennyi program, pályázat, tudásanyag elérhető, emellett az olvasók személyes hangvételű történeteket is olvashatnak határon túli vállalkozókról, közösségekről a Külhonimagyarok.hu portálon. Külhonimagyarok.hu címen új internetes oldalt hozott létre és indított el kedden a nemzetpolitikai államtitkárság – erről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár számolt be sajtótájékoztatón. Semjén Zsolt kiemelte: a honlap elindításával az a cél, hogy minden, a nemzetpolitikával kapcsolatos információ újszerű módon bemutatva és személyessé téve egy helyen...

Részletek

Megjelent társadalmi egyeztetésre a Magyar Multi Program tanácsadói szolgáltatók előminősítésének pályázati felhívása (GINOP-1.1.4-16)

„2019 július 31-től véleményezhető társadalmi egyeztetés keretében a GINOP-1.1.4-16 Magyar Multi Program tanácsadói szolgáltatók előminősítésének pályázati felhívása, valamint a kapcsolódó előminősítési és értékelési folyamatot bemutató pályázói kézikönyv. A pályázati felhívást és a pályázói kézikönyvet a hgc.ifka.hu/dokumentumtar felületén nézhetik meg és tölthetik le az érdeklődők.A pályázathoz kapcsolódó észrevételeket 2019. augusztus 15-én 10 óráig az mmp@ifka.hu email címre lehet megküldeni.” Forrás: Megjelent társadalmi egyeztetésre a Magyar Multi Program tanácsadói szolgáltatók előminősítésének pályázati felhívása; IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.; 2019. július 31. Lásd még: Pályázati...

Részletek
Page 1 of 4 1 2 4