Skip to main content

Találat: vállalkozó állam

A közjó érdekében alkalmazott közgazdaság kormányzása: a piaci kudarcok kijavításától a kollektív célok kialakításáig

„Korunk nagy kihívásainak csak úgy tud a közgazdaságtan megfelelni, ha megérti, hogy hogyan lehet közös célokat közösen kitűzni és teljesíteni. Amennyiben abban a keretben gondolkodunk, hogy az állam maximum a magángazdaság rossz működését tudja kijavítani (piaci kudarcok), és az állami cselekvés mindig azzal a veszéllyel jár, hogy magánérdekek kiszolgálójává válik, nos ebben gondolkodási keretben nincs megoldás az első mondatban felvetett problémára. Azért, hogy túl tudjunk lépni a korlátozó előfeltevéseken, a cikk a közjó megújított felfogását dolgozza ki. Ez meghaladja a közjavak és...

Részletek

Kezdőcsomag a küldetésorientált innovációs és iparpolitikához

„A University College London (UCL) egyetem közcélú innovációs intézetének (Institute for Innovation and Public Purpose, IIPP) igazgatója, Mariana Mazzucato a vállalkozó állam, az innováció-központú fejlesztés és a küldetésorientált közpolitikák ismert szakértője. Az IIIP Policy Brief 2019 decemberi számában szerzőtársával együtt mintegy keresztmetszetét adja az elmúlt évek ez irányú írásainak (amelyekből többet hírleveleinkben is ismertettünk) a „Küldetések: Útmutató kezdőknek” című összefoglalójában (Missons: A Beginner’s Guide). Mint bevezetőjükben írják, a XXI. századot nagy társadalmi kihívások (mint a klímaváltozás, az öregedő társadalmak vagy az egyenlőtlenségek...

Részletek

Az innovációbarát bürokrácia esete az agilis stabilitással és a vállalkozó állammal

„Mai recenziónk címe többszörösen is meglepő lehet, elvégre a közfelfogás szerint a bürokrácia többnyire nem segítője, hanem hátráltatója az innovációnak, az agilitás és a stabilitás fogalmilag zárhatja ki egymást, az állami és vállalkozói jelleget pedig inkább egymással szemben, de minimum egymástól szétválasztva szokás emlegetni. A University College London (UCL) egyetem közcélú innovációs intézetének (Institute for Innovation and Public Purpose, IIPP) kutatói azonban – az intézet több hasonló témájú, korábbi hírleveleinkben ismertetett elemzéseivel összhangban – olyan elméleti keretet alkottak, jelenkori és történeti gyakorlati...

Részletek

Mit hasznosíthat a zöld forradalom az informatikai forradalom tanulságaiból? – A zöld vállalkozó állam

„A University College London (UCL) egyetem közcélú innovációs intézetének (Institute for Innovation and Public Purpose, IIPP) igazgatója, Mariana Mazzucato a a UCL IIPP oldalán jelentette meg szerzőtársával, Martha McPhersonnal közösen jegyzett tanulmányát az ún. „Zöld New Deal” kapcsán (amely koncepciót elsősorban az amerikai Demokrata Párt képviselői emeltek be a köztudatba), az informatikai forradalom során szerzett tanulságok tükrében, az intézet által rendre szorgalmazott vállalkozó állam koncepciója jegyében. Ebben a megközelítésben az állam nem csupán a piaci hibák orvoslásával foglalkozik, piac-semleges módon, hanem maga...

Részletek

Tanulásra, kísérletezésre és önálló felfedezésekre nyitott közigazgatás kialakítása – ami nem csak korrigál, hanem új pályákat is nyit a gazdaságban

„Az Industry and Innovation hasábjain 2016 májusában publikáló közgazdász és közigazgatásfejlesztési szakértő, Mariana Mazzucato a vállalkozó államról írott könyvével összhangban felvázolja, hogyan tud az állam az innováció fejlesztése és gyorsabb terjedése érdekében szintet lépni. Az elmúlt évtizedekben az államnak a gazdaságban betöltött szerepéről kialakult konszenzus szerint a piaci kudarcok orvoslására kell koncentrálnia (market failure theory, MFT), minél kevésbé avatkozva be a piac működésébe. Egyrészt fontos szerepe lehet a pozitív externáliák, elsősorban közjavak előállításában, mint a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, másrészt feladata a piaci...

Részletek

Céltévesztés a közigazgatás reformjában

„A New tech observations from the UK blogon megjelent elemzésében Jerry Fishenden az elmúlt húsz év brit közigazgatás-fejlesztésének egy paradoxonára, egyben legnagyobb hiányosságára mutat rá. Miközben a kormányzat komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a versenyszférában ösztönözze az innovációt és az innovatív megoldások alkalmazását, a versenyszféra élenjáró megoldásai alig köszönnek vissza a közigazgatás működésében, annak fejlesztésében. Így van ez a digitalizáció és a digitalizáció kapcsán végrehajtott szervezeti és folyamatfejlesztések terén is. A szerző egy 1999-ben megjelent könyv (Reinventing Government) ábrájával illusztrálja mondandóját:...

Részletek