Skip to main content

Találat: Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

VOSZ: A KATA szigorítása erősítheti a válságot, a büntetőadót a kisvállalkozók fogják kifizetni

„A KATA-s vállalkozókat érintő 40 százalékos büntetőadó a kisvállalkozóknak jelentős bevételcsökkenést okoz, mert az extra adóterhet nem fogja a megrendelő viselni, hanem érvényesíti majd a szerződéses árban. Az évi 3 millió forintos, vagyis az átlagosan havi 250 ezer forintos határ pedig több szakmában irreálisan alacsony - fejtette ki a növekedés.hu-nak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Perlusz László nem érti, "miért kell extra terhekkel büntetni azokat a korrekt módon tevékenykedő kisvállalkozókat, amelyeknek van néhány nagyobb megrendelőjük azokkal szemben, akik kizárólag...

Részletek

Versenyképesség – Magasabb fordulatszámon (konferencia): Az innováció a megújulásról szól, nem a gépekről

„Magyarország gazdasága az egyik legnyitottabb a világon, és nem rossz a magyar alkupozíció a nemzetközi értékláncokban – hangzott el a Világgazdaság konferenciáján. A hatéves bérmegállapodás sikeres, a jelenlegi munkaerőpiaci helyzet szükségessé is teszi a folyamatos bérnövekedést, de ez a következő években is nyűg lesz a cégek számára, hogyan tudják továbbra is megőrizni a versenyképességüket a növekvő bérköltségek miatt – mondta Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke a Világgazdaság Versenyképesség – magasabb fordulatszámon című konferenciáján. Meglátása szerint ideje elfelejteni...

Részletek

Lehet kisebb a növekedés, ha a gazdaság szerkezete jobb lesz

„A következő években a minőségi változásokra kell helyezni a hangsúlyt a gazdaságpolitikában – jelentette ki Varga Mihály a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által rendezett „Vállalkozók Napja” díjkiosztón. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: lehet akár 3 százalék is a gazdasági növekedés, az elsődleges cél, hogy a gazdaság szerkezete, a növekedés összetétele legyen jobb, ehhez versenyképességben, hatékonyságban, minőségben kell javulni. Varga Mihály kiemelte: a vállalkozások egyre jobb környezetben működhetnek Magyarországon, a gazdaság 5 százalék felett bővül, csökkennek az adó- és adminisztrációs terhek, nőnek a beruházások...

Részletek

Mielőbb a versenyszférába irányítanák át a közszolgálati dolgozók egy részét

„A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége szerint mindenképpen bővíteni kell a nyugdíjasok szövetkezeti foglalkoztatását, a Munkástanácsok Országos Szövetsége pedig azt javasolja, hogy indítsák be a szakmunkásképzést. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint rendkívül fontos, hogy az elkövetkezendő években markánsan csökkenjenek az élőmunkára rakódó terhek Magyarországon. Dávid Ferenc a Világgazdaság kérdésére elmondta: amit nyertek a réven a vállalkozók a járulékcsökkentésekkel az elmúlt években (például a szociális hozzájárulási adó mérséklésével), az elment a vámon a minimálbér, a garantált bérminimum jelentős emelése...

Részletek

Demján Sándor szerint több százezerrel kellene csökkenteni az állami alkalmazottak számát

„Soha rosszabb évet gazdasági szempontból, mint az idei – mondta a nemzetgazdasági miniszter a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) budapesti díjátadó ünnepségén. Varga Mihály hangsúlyozta: az idő igazolta a tavaly megkötött hatéves bérmegállapodás létjogosultságát. A mimimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelése mellett csökkennek a munkáltatói terhek. A tavalyi 27 százalékról 22-re mérséklődtek a munkaadói járulékterhek, jövőre 19,5 százalékra, 2022-re pedig 15 százalékra. A társasági adó ez év januárjától 9 százalékra csökkent, amely a legalacsonyabb érték az Európai Unióban. A miniszter...

Részletek

Demján Sándor: 300-500 ezer elbocsátandó dolgozó van a közszférában, ez az az ólommellény, amelyet minden vállalkozó és minden magyar állampolgár cipel

„A nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett Vállalkozók napja rendezvényén kiemelte: véget ért a gazdaságban az extenzív növekedés időszaka, mostantól a hozzáadott-érték növelésére, a hatékonyság és a termelékenység javítására kell a hangsúlyt helyezni. Varga Mihály hangsúlyozta: a kulcskérdés az lesz, hogy a magyar kis- és középvállalkozások képesek lesznek-e a szemléletváltásra, arra, hogy maguk is innovatív, új megoldásokat hozzanak létre, kapcsolódjanak a globális értékláncokhoz, kilépjenek a nemzetközi piacokra és megállják ott a helyüket. A miniszter kiemelte:...

Részletek

2018-ig egységesítik az állami informatikai rendszereket

„A Magyarországon egymástól elkülönülten működő 300 informatikai szakrendszert 2018-ig összekapcsolják, ami a vállalkozások versenyképessége, a hatékonyság, és gyorsaság érdekében kulcskérdés - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára egy konferencián. Kovács Zoltán A vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia csökkentési program kidolgozása című országos konferenciasorozat záró rendezvényén kiemelte: a kormány elkötelezett a bürokrácia csökkentése iránt. Január óta több mint 20 konferenciát szerveztek, több mint ezer vállalkozás részvételével. A vállalkozások felvetett jogszabályi problémáit a törvényalkotó kiértékeli, ahogy a közigazgatásban dolgozóktól érkezett 1100 bürokráciát csökkentő...

Részletek

Konferencia a vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokráciacsökkentésről

„A vállalati szektort érintő bürokrácia csökkentési program kidolgozása érdekében országos konferenciasorozat indult. A rendezvénysorozat a KÖFOP-2.3.5-VEKOP-16 „A vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia csökkentési program kidolgozása” című kiemelt projekt keretén belül kerül megvalósításra a Miniszterelnökség és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium szervezésében, együttműködve a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ). A megyei rendezvényre ma került sor Szolnokon. Az alkalom egy műhelymunkával egybekötött konferenciasorozat rendezvénye, amelynek célja egyrészt tájékoztatás a bürokrácia csökkentés érdekében eddig tett intézkedésekről, másrészt a vállalkozók...

Részletek