Skip to main content

Találat: vámügyek

Elképesztően megnőtt a NAV hatásköre, meglepő ügyekben is megjelenhetnek

„A NAV-nak nincs joga felülvizsgálni a jegyzői határozatokat, csupán széles feladatkörének köszönhetően végrehajtja azokat - mondta hétfőn Vágujhelyi Ferenc, az adóhatóság elnöke. Nemzeti Adó és Vámhivatalnak 13 évvel ezelőtt, létrejöttekor 820 feladatköre volt, ez mára 1217 feladatkörre bővült - mondta el egy háttérbeszélgetésen Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke. „Olyan dolgokért felelünk, mint például ha valakinek szemetes a telke, büdös vagy hangos vagy bármi ilyesmi, akkor a jegyző vagy a kormányhivatal határozatát nekünk kell kikényszeríteni. Nekünk kell adott esetben végrehajtani is, például el...

Részletek

Uniós vámügyi reform: adatvezérelt jövőkép, egyszerűbb, intelligensebb és biztonságosabb vámunió

„A Bizottság a mai napon javaslatokat terjesztett elő az EU 1968-ban létrehozott vámuniójának eddigi legambiciózusabb és legátfogóbb reformjára vonatkozóan. A ma javasolt intézkedések az uniós vámügy olyan világszínvonalú, adatközpontú jövőképét vetítik előre, amely jelentősen leegyszerűsíti a vámeljárásokat a vállalkozások, kiváltképp a legmegbízhatóbb gazdasági szereplők számára. A reform – a digitális átalakulásban rejlő lehetőségeket megragadva – mérsékelni fogja a vámeljárások nehézkességét, a hagyományos vám-árunyilatkozatokat pedig az importfelügyelet intelligensebb, adatvezérelt megközelítésével váltja fel. Ezzel egyidejűleg a vámhatóságok számára elérhetővé válnak azok az eszközök és...

Részletek

Méltányos adóztatás: A Bizottság új, héacsalás (áfacsalás) elleni eszközökre tett javaslata

„Az Európai Bizottság a mai napon új eszközöket terjesztett elő az uniós hozzáadottérték-adó (héa) rendszerének csalásbiztosabbá tétele és a nagy volumenű héacsalásokat eredményező kiskapuk megszüntetése érdekében. Az új szabályozás célja a tagállamok közötti bizalomépítés és ezáltal az információcsere kiszélesítése, valamint a nemzeti adóhatóságok és bűnüldöző hatóságok közötti együttműködés megerősítése. A héacsalások a legóvatosabb becslések szerint is évi több mint 50 milliárd eurós bevételkiesést okoznak az uniós tagállamoknak, ezáltal forrásokat vonva el a kórházakba, iskolákba és közutakba történő közberuházásoktól. A Paradise-iratok nyomán ismét...

Részletek

Egyesült Királyság: Az adóhatóság Adatkatalógust jelentetett meg a nyílt adatokkal kapcsolatos stratégiája keretében

„Az angol adóhatóság (Her Majesty’s Revenue and Customs - HMRC és webhely) nyílt adatokkal kapcsolatos stratégiája szerint az adatokat hivatkozható és újtahasznosítható formában fogják megjelentetni, így segítve, hogy az átláthatóság és állampolgári részvétel segítségével jobb és hatékonyabb legyen a közigazgatás A kezdeményezés részeként megjelentettek Adatkatalógust is, amely az adóhatóság által kezelt adatkészletek összesített leltára. Az átláthatóság intézményi megvalósítási tervében már szerepelt hasonló típusú információ, annak a frissített változata található az Adatkatalógusban. A mostani kezdeményezés az angol kormány nagyobb átláthatóságot célzó elkötelezettségének része....

Részletek

Magyar cég fejleszti a szudáni adó- és vámhivatal informatikai rendszerét

„Magyar cég, a Trium-iTech Zrt. fejleszti a szudáni adó- és vámhivatal informatikai rendszerét; a szerződést kedden írta alá a magyar cég és a szudáni állami El-Hadaf Services Co. Ltd képviselője Budapesten. A szudáni cég képviselője elmondta, hogy a szerződés értéke 30 millió amerikai dollár. Hozzátette, hogy a projekttől az adóbevételek növekedését várják. Az együttműködés a magyar tapasztalatok átadása mellett szoftverfejlesztést és hardver szállítást is tartalmaz. A projekt júniusban indul és másfél évig tart - mondta az aláíráson Mohamed Szaláheddín Hag Ali, Szudán...

Részletek

Az elektronikus vámkezelésé a jövő

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt évben kiemelt feladatának tekintette a vámeljárások elektronizálásának továbbfejlesztését, valamint a globális ellátási lánc biztonságának garantálását, az ehhez szükséges informatikai rendszerek megfelelő működtetését. Szintén tavaly kezdődött meg az egyszerűsített vámeljárások esetében benyújtandó értesítések elektronikus beadását lehetővé tevő rendszer fejlesztése. Torda Csaba, a NAV főosztályvezetője szerint a jövő az elektronikus vámkezelésé, és a cél az, hogy a papíralapot teljesen egészében felváltsa az elektronikus vámkörnyezet. A kiviteli vámeljárások 2009 júliusa óta működnek kizárólag elektronikusan, míg az import...

Részletek

Két év alatt megvalósult az egyablakos vámügyintézés

"A projekt elindulása után közel két évvel, kilenc hatóság közreműködésének eredményeként megvalósult az egyablakos vámügyintézés - ismerteti a PricewaterhouseCoopers (PwC) hírlevele. A fejlesztés során a hatóságok korszerűsítették az engedélyek kiadását támogató informatikai rendszerüket, valamint elektronikus ügyfélkapcsolatot alakítottak ki az engedélyezési eljárásban. Az engedélyek és igazolások kiadása továbbra is a jelenleg érvényes jogszabályok által kijelölt hatóságok feladata marad, azonban a hatóságok az engedélyadatokat elektronikusan bocsátják a vámhatóság rendelkezésére, és a vámhatóság is elektronikusan közli a hatóságokkal az engedélyek felhasználási adatait." Forrás: MTI Sajtóadatbank,...

Részletek