Skip to main content

Találat: városi irányítóközpont

Bemutatták Debrecen okosváros-stratégiáját

„A város Smart City programja érinti a közlekedést, a tömegközlekedést, a fenntarthatóságot és a közbiztonságot is. – Fontos mérföldkőhöz érkeztünk, ha a városi közgyűlés elfogadja a Smart City stratégiára vonatkozó előterjesztést. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiemelten fontos, hogy rendelkezzen olyan stratégiával, melynek segítségével képes megfelelni a fejlődő város kihívásainak – jelentette ki Barcsa Lajos, a cívisváros gazdaságért felelős alpolgármestere hétfő reggel, a debreceni repülőtéren tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette, Debrecen az első városok között volt, amely foglalkoztak az okosváros témájával. Mátyus László vezető...

Részletek

A BKK diszpécserközpontja, innen irányítják Budapest közlekedését

„Budapest közlekedése úgy 5000 kilométer úthálózaton zajlik, amiből 3322 kilométeren valamilyen tömegközlekedési eszköz is jár. Azt eddig is sejtettük, hogy óriási feladat egy főváros tömegközlekedésének megszervezése és zavartalan működtetése. Most meg is nézhettük, mi és hogyan történik a BKK irányítóközpontjában, ahonnan mindent látnak és bárhova oda tudnak szólni. Budapesten 4 metróvonal, 280 autóbusz-, 35 villamosvonal működik, amelyek összesen 43 ezer darab végállomásról elindulást hoznak össze naponta. Ehhez 24 óra alatt úgy 2200 jármű kell, amelyekből egyszerre akár 1800 is jelen lehet az...

Részletek