Skip to main content

Találat: városi útdíj

Számos városban jól működik a dugódíj

„A Levegő Munkacsoport nemrég petíciót indított, arra kérve a Fővárosi Önkormányzatot, hogy készítsen megvalósíthatósági tanulmányt egy minden személy- és tehergépkocsira kiterjedő budapesti útdíjról. A kilométer- és szennyezésarányos díjból származó bevételt részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek, részben pedig a környezetkímélőbb közlekedésre fordítanák. A kezdeményezést azzal indokolják, hogy a jelenlegi mértékű gépjárműforgalom Budapesten nem fenntartható, ellehetetleníti a budapestiek mindennapi életét, és sok megbetegedésért, korai halálozásért felelős. Szinte minden város küzd a világban az erős gépjárműforgalommal járó problémákkal: az Európai Bizottság adatai szerint csak a...

Részletek

Városi útdíj: áttekintés kezdő érdeklődőknek

„Milyen tervek, milyen gyakorlati tapasztalatok vannak szerte a világon a kilométer-arányos városi útdíjról? Erre a kérdésre kereste a választ a Levegő Munkacsoport egyik gyakornoka, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mesterszakos hallgatója, Beza Abebe Dress. Kutakodása megerősítette, hogy a városi útdíj bevezetésének nincsenek technikai vagy gazdasági akadályai: a technika egyre jobb, a fedélzeti egység egyre olcsóbb, és a dugók egyre többe kerülnek a városoknak. Egyelőre azonban csak Szingapúrban (ahol már a múlt században is volt elektronikus útdíjszedés, egy másik megoldással) döntöttek úgy,...

Részletek