Skip to main content

Találat: végrehajtás

Mától véleményezhető az adóhivatal végrehajtási eljárását szabályozó törvényjavaslat

„A bürokrácia- és az eljárási költségek csökkentése mellett jelentős könnyebbséget jelenthet a fizetési nehézséggel küzdő adósoknak is, ha az Országgyűlés megszavazza az adóhivatal végrehajtási eljárását szabályozó törvényjavaslatot. 2018-tól a közigazgatási eljáráshoz köthető tartozások rendezése egységesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közreműködésével történik. Mától bárki véleményezheti az adóhivatal végrehajtási eljárását szabályozó törvényjavaslatot, amelynek legfontosabb alapelve - követve az átalakított NAV gyakorlatát – az önkéntes jogkövetés támogatása. 2017. január 1-jétől augusztus 31-ig a NAV az automatikus, azonnali végrehajtás helyett majd 450 ezer esetben hívta...

Részletek

Július elején határozza meg a kormány a következő három év feladatait

„Július elején - várhatóan 3-án - belső konferenciát tart a kormány, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss prognózisa és a minisztériumok munkaterve alapján meghatározza a következő három év feladatait - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentette azt is, hogy konzultáció indul a közigazgatási rezsicsökkentésről, és új végrehajtási rendszer lesz szeptembertől. A kormányzati munka értékelésével kapcsolatban kifejtette: az érintett tárcáknak június 30-ig kell akciótervet készíteniük arról, milyen teendőket látnak szükségesnek például az oktatásban, az egészségügyben,...

Részletek

Állami monopólium is lehetne a végrehajtás

„A globális válság kitörése után, a devizahitelek tömeges bedőlésének elburjánzásával párhuzamosan szemtelenedett el a végrehajtók egy része, s a törvényekre fittyet hányva végezte és végzi tevékenységét – mondta lapunknak Tóth András. Egy tanácsadó kft. szakértőjeként örül annak, hogy a területen rendet akar tenni a kormány – ­ bár szerinte erre előbb is sor kerülhetett volna ­–, úgy véli azonban, hogy a tervezett lépések elégségesek, de nem elegendőek. Tóth András nem érti, miért nem lehet állami monopólium a végrehajtás ­ – ahogy a...

Részletek

Gyorsulnak a végrehajtások

„A közelmúltban bevezetett elektronikus okmánykézbesítés miatt jelentősen felgyorsult a végrehajtást megelőző bírósági adminisztráció, így már a felszámolási eljárások megindulása előtt végrehajthatóvá válnak a kisebb, akár a 10-20 ezer forintos tartozások is - közölte a Bírósági Végrehajtói Kamara és az informatikai fejlesztést végző Microsec Zrt. hétfőn az MTI-vel. A postai levelezés miatt eddig több hónap is eltelt az ügyek végrehajtási szakaszba jutásáig, ezért az 50 ezer forint alatti céges tartozások behajtására mostanáig alig indult bírósági eljárás. Az ok: mire a hónapokig tartó ügylet...

Részletek

Végrehajtási adatbázist tervez a kormány

„Igazolást kérhetnének a magánszemélyek a végrehajtói kamarától arról, hogy nincs ellenük végrehajtás. Az illetékes minisztérium a hitelezővédelemmel indokolja az újítást. Bármely magánszemély lekérdezheti majd egy központi adatbázisból, hogy folyt, illetve folyik-e ellene végrehajtás, ha a kormány elfogadja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) erre vonatkozó tervezetét. A kormany.hu-n a múlt héten megjelent, egyelőre hangsúlyozottan nem hivatalos, közigazgatási egyeztetés alatt álló tervezet szerint a nyilvántartásból közhiteles adatokat lehetne lekérdezni - hasonlóan ahhoz, ahogy az adóhatóságtól kérhet az adózó "nullás" igazolást arról, hogy nincs...

Részletek

Kizárólag interneten lesz hazai ingatlanárverés

„Elektronikus eljárásokkal bővítette szolgáltatási rendszerét a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, ennek eredményeként már kizárólag elektronikus úton lehet licitálni az ingatlanárveréseken - közölte a köztestület. Az elmúlt években vegyes rendszerűek voltak az árverések, a hagyományos személyes ajánlattétel mellett interneten is lehetett licitálni az ingatlanokra. Szeptember elejétől azonban már csak elektronikus úton lehet ingatlanra ajánlatot tenni. Ehhez a végrehajtónál kell regisztrálnia magát annak, aki licitálni szeretne. A regisztráció díja a korábbihoz hasonlóan hatezer forint, befizetése után felhasználónevet és jelszót kap a licitálni kívánó. Az...

Részletek

Módosulnak a végrehajtás szabályai

„Jövő évtől a végrehajtók adatot szolgáltatnak a kamarájuknak, amely közhiteles nyilvántartást vezet a végrehajtási ügyekről – a végrehajtási törvény tavaly decemberi módosításának ez a része 2013. január elsején lép hatályba. Az önálló bírósági végrehajtók a végrehajtható okiratok alapján megküldik a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarának a törvény által felsorolt adatokat, majd a kamara azok alapján tölti fel az adatbázist. Az adatbázis minden ügyben tartalmazza például a végrehajtó, a végrehajtást kérő, továbbá az adós adatait is. A végrehajtó egy napon belül, elektronikusan küldi meg...

Részletek

KIM rendelet az önálló bírósági végrehajtó eljárásában alkalmazandó elektronikus kézbesítési rendszer működtetésének részletes szabályairól

Forrás: A közigazgatási és igazságügyi miniszter 40/2012. (VIII. 30.) KIM rendelete az önálló bírósági végrehajtó eljárásában alkalmazandó elektronikus kézbesítési rendszer működtetésének részletes szabályairól; Magyar Közlöny; 2012. évi 114. szám; 2012. augusztus 30.; 19400-19410. oldalak (pdf)

Részletek