Skip to main content

Találat: Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP)

Pest megyében is nyílnak a pályázatok

„Néhány héten belül az egyetlen fejlett magyarországi régióban is megjelennek az európai uniós felhívások. Nagyobb pályázatok a kutatás-fejlesztés területén várhatók. Több milliárd forintnyi fejlesztési pályázat nyílik meg még az idén Pest megyében. A Versenyképes Közép-Magyarország operatív program idei éves fejlesztési kerete szerint a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) a következő hetekben négy új pályázat megjelenésére számíthatnak. Ezen belül a kkv-k kapacitásbővíő beruházásainak támogatására mintegy 1,45 milliárd forintos kerettel hirdet pályázatot a kormány, az üzleti infrastruktúra fejlesztésre pedig további egymilliárd forint lesz elérhető....

Részletek

Több mint 1500 milliárd a magyarországi települések fejlesztésére

„Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnökével, Szita Károllyal, valamint a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ) elnökével, Fehérvári Tamással. A kormány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon, illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programon keresztül több mint 1500 milliárd forinttal támogatja a magyarországi települések fejlesztéseit. Az önkormányzati szövetségekkel kötött megállapodás célja, hogy a gyakorlati feladatokra, azok megoldására koncentrálva, folyamatos legyen a párbeszéd a kormány, a megyék és a megyei jogú városok között a fejlesztési...

Részletek

Pest megye útja Európába – interjú Szabó Istvánnal, a Pest Megyei Közgyűlés elnökével

„700 milliárd érv a megye önálló uniós régióvá válása mellett. Ha a közgyűlési elnök pozícióját a szövetségi kapitányéhoz hasonlítanánk, akkor Ön szerint Pest megye mikor juthat ki az Európa Bajnokságra? A kijutás optimális esetben 2021-ben történne meg, ez az időszak pedig a felkészülésé. Mi a kijutás tétje Pest megye számára? A hasonlatnál maradva: a kitűzött cél az, hogy kondícióban, erőben, képességekben európai szintre kerüljünk. Ehhez kell előteremtünk a megfelelő forrásokat, hiszen ennek hiánya miatt nem tud európai szintet elérni a „csapat". Közgazdasági,...

Részletek

Magyarország az új uniós költségvetési ciklus egyik legnagyobb nettó haszonélvezője

„Magyarország a 2020-ig tartó európai uniós költségvetési időszak egyik legnagyobb nettó haszonélvezője - jelentette ki az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője kedden Debrecenben, egy konferencián. Szűcs Tamás a Sikeres Uniós Pályázatokat Előkészítő Rendezvénysorozat (SUPER) konferenciáján kiemelte: Magyarország az európai strukturális és kohéziós alapokból 25 milliárd euró támogatást kap, ami a régióban elérhető források 11 százaléka. Más forrásokkal - mezőgazdasági közvetlen kifizetések, menekültügy támogatása - együtt összesen 32 milliárd eurót - 12 ezer milliárd forintot - használhat fel 2020-ig az ország - tette...

Részletek

GINOP: több, mint 900 milliárdra lehet idén majd pályázni

„A kormány e heti ülésén 830 milliárd forintról 900 milliárd forint fölé emeli a GINOP pályázatok idei kiírható mennyiségét - jelentette be az Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a kormányzati EU-pályázati road-show debreceni állomásán. Az államtitkár elmondta: A legnagyobb programtételnek számító, 2700 milliárd forintos keretösszegével a „jogelőd” GOP forrásainak közel háromszorosából gazdálkodó Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2015-ös fejlesztési keretét e heti ülésén 830 milliárd forintról 900 milliárd forint fölé növeli a kormány. Ezzel párhuzamosan...

Részletek

Több százmilliárd forint jut turisztikai fejlesztési programokra a következő uniós ciklusban

„Mintegy 230 milliárd forint uniós támogatás jut turisztikai fejlesztési programokra a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, ugyanakkor a turisztikai vállalkozások külön is pályázhatnak például energetikai fejlesztésekre, kedvezményes hitelre és oktatási programokra – mondta el Ruszinkó Ádám turisztikáért felelős helyettes államtitkár a Turizmus és Profit konferencián, Budapesten. Ezen belül a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programra (Ginop) 120 milliárd forint, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programra (Top) 100 milliárd forint, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programra (Vekop), valamint a Vidékfejlesztési Operatív Programra szintén 10 milliárd forint jut...

Részletek

Széchenyi 2020: Még sokat kell várni az innovációs pénzekre

„A Széchenyi 2020 egy 34 milliárd eurós keret, amivel Magyarország számolhat. A pénz 60 százaléka gazdaságfejlesztésre irányul – mondta Harsányi Gábor, a GoodWill Consulting Pályázati Tanácsadó Kft. igazgatója a Világgazdaság konferenciáján. Kapacitásbővítésre több mint 500 milliárd forint jut, de nagyvállalatként nagyon korlátozott eséllyel lehet indulni a pályázatokon. Több pénzt jut feldolgozóiparra, de kevesebb más ágazatokra. A szakértő aggályosnak nevezte, hogy nagyobb volumenű gazdaságfejlesztési forrás mellett szűkítik a hozzáférhetőséget. Innovációra 580 milliárd forint lesz, ami jelentős; a GINOP második prioritása szól a K+F...

Részletek

A Kormány 1089/2015. (III. 3.) Korm. határozata a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 7. és 8. prioritásának, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program terhére történő finanszírozásának megállapításáról

„1. A Kormány a) megállapítja a  Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a  továbbiakban: VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete 7. és 8. prioritását, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a VEKOP terhére történő finanszírozását az 1. melléklet szerint, b) elfogadja a 2. melléklet szerint az ott felsorolt projektek kiemelt projektként történő nevesítését. ... 1. melléklet az 1089/2015. (III. 3.) Korm. határozathoz A VEKOP 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének 7. és 8. prioritása, valamint a 2014–2020 programozási időszak egyes országos kihatású projektjeinek részben a VEKOP terhére történő finanszírozása 4. A ...

Részletek

Az Európai Bizottság elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felügyelete alá tartozó mindhárom operatív programot

„Az Európai Bizottság elfogadta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felügyelete alá tartozó mindhárom operatív programot, ezzel megnyílt az út minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő és fejlesztési programjának végrehajtására. A mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, a helyi gazdaságfejlesztés és foglalkoztatás bővítése, és ennek révén a teljes foglalkoztatottság elérése, az újraiparosítás támogatása az uniós források célzott, átgondolt felhasználásával valósulhat meg – mondta Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár. Az első pályázati kiírások várhatóan tavasszal jelenhetnek meg. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), a...

Részletek

A Kormány 1707/2014. (XII. 3.) Korm. határozata a 2014–2020 közötti programozási időszakban a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program tervezésének egyes szempontjairól, valamint az operatív program területi és ágazati tervezési jogkörbe utalt forrásainak megoszlásáról

„A Kormány 1. egyetért azzal, hogy a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (a továbbiakban: VEKOP) elsődlegesen gazdaságfejlesztést támogató beavatkozásokat, részben területi szempontú operatív programként területi fejlesztéseket és a régióhatárokon átnyúló hatással rendelkező ágazati fejlesztések megvalósulását támogató intézkedéseket tartalmazzon, 2. egyetért azzal, hogy a VEKOP indikatív forráskeretének a) 87,07%-át az ezzel összefüggő ágazati tervezés eredményének megfelelően, b) 12,93%-át területi felhasználású forrásként kell a programban szerepeltetni, 3. egyetért azzal, hogy a 2. pont b) alpontja szerinti forrással összefüggő tervezés integrált területi programok kialakítására irányuljon, és...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3