Skip to main content

Találat: vezeték nélküli érzékelőhálózatok

Az Antenna Hungária év végéig országosan elérhetővé teszi IoT hálózatát

„Az Antenna Hungária, hazánk vezető állami tulajdonban lévő távközlési szolgáltatója évtizedes tapasztalatra tett szert a vezeték nélküli hálózatok kiépítésének és üzemeltetésének terén. Az AH erre a szaktudásra, az országos szervizhálózatára és telephely-infrastruktúrájára támaszkodott az IoT (Internet of Things, azaz a Dolgok Internete) hálózatának építésekor, melyre első lépésben a Balaton térségében került sor 2017 tavaszán. A fejlesztés második lépcsőjeként az Antenna Hungária tovább bővíti IoT hálózatát, amely így már több mint száz bázisállomással üzemel országszerte. A beruházás keretében a főváros, a megyeszékhelyek és...

Részletek

Az „okosvárosok” felemelkedése Amerikában – hasznos esetleírások

„Az „okosvárosok” modellje Magyarországon is egyre gyakrabban hangzik el várostervezők, városfejlesztésért felelős szakemberek és politikusok fórumain, immár hivatalos kormányzati dokumentumokban is. A technológiai fejlődés sebességének növekedésével együtt az adaptációs idő is lerövidül, így az efféle megoldásokban élenjáró országok és azok városainak önkormányzatai is csak pár évvel vannak előttünk ebben. Mégis, sőt, annál inkább hasznos megnézni, milyen megoldások vezettek gyors sikerre, hatékony problémakezelésre az adott településeken. Egy, a Wall Street Journal hasábjain megjelent riport néhány sikeres amerikai példát mutat be. Általános helyzetképként a...

Részletek

Indul az Antenna Hungária IoT-hálózata Budapesten és a Balatonnál

„Az első körben Budapesten és a Balaton környékén lesz LPWAN technológiájú hálózat. SIM kártya sem kell hozzá. A hajósok hamarosan használhatják is. Az MVM NET után az Antenna Hungária is beszáll IoT (Internet of Things) hálózatépítésbe. Az MVM NET 450 MHz-es LTE hálózatával szemben, melyhez a frekvenciát az állami vállalat három éve nyerte el, az Antenna Hungária (AH) az LPWAN (Low Power Wide Area Network) technológiát használja. A 2014-ben álllami tulajdonba került AH elsőként Budapesten és a Balaton térségében építi ki az...

Részletek

Kísérletileg hátizsákos galambok mérik a londoni légszennyezettséget

„Érzékelőkkel felszerelt versenygalambokat küldtek ki Londonban, hogy azok mérjék az egyes területek légszennyezettségét. A lakosok Twitteren kérdezhetik meg, hogy a lakóhelyükön mi a helyzet. Aprócska hátizsákot viselő versenygalambok segítik feltérképezni London területeinek légszennyezettségét. A szárnyasok csomagjában a GPS mellett olyan érzékelőket bújtattak el, amelyek mérik a nitrogén-oxidot, a különféle illékony vegyületeket és az ózonszintet. Egyszerre tíz madarat engedtek ki repülni, amelyek London különböző területein mérik az értékeket. A gyűjtött adatokat a Pigeon Air Patrol weboldalon lehet megnézni egy élő térképen. A londoni...

Részletek

Dolgok internete hálózatot épít Svájc

„A Swisscom által létrehozandó rendszer az alpesi ország egész területére kiterjed majd. A helyi konszern az első olyan szolgáltató, amely egy országos dolgok internete (IoT) hálózatot hoz létre. Ez lesz a Low Power Network (LPN), amely az elképzelések alapján 2016 végére készül el. Az LPN intelligens városokat, energiahatékony épületeket, gépeket és új digitális alkalmazásokat köt majd össze. Az LPN-en keresztül a dolgok és eszközök egyszerűen és költséghatékonyan kommunikálhatnak egymással. Megtudhatóvá válik, hogy egy tárgy éppen áll-e vagy mozog, milyen a hőmérséklete és...

Részletek

Útmutató okos városoknak

„A Securing Smart Cities nevű non-profit globális kezdeményezés, amely az okos városok kiberbiztonsággal kapcsolatos kihívásaival foglalkozik, a Cloud Security Alliance-szal együtt irányelveket dolgozott ki az okos városokhoz kapcsolódó technológiák bevezetéséhez. A Securing Smart Cities nevű non-profit globális kezdeményezés, amely az okos városok kiberbiztonsággal kapcsolatos kihívásaival foglalkozik, a Cloud Security Alliance-szal együtt irányelveket dolgozott ki az okos városokhoz kapcsolódó technológiák bevezetéséhez. "Az emberiség úgy döntött, hogy létrehoz egy utópiát, amelyet okos városnak hívunk. Ez az utópia fogja lehetővé tenni a növekedésünket és a...

Részletek

Az okos városok fejlődése megállíthatatlan

„Október elején Győrben tartotta éves konferenciáját és szakkiállítását az Okos Jövő Innovációs Klaszter, a Széchenyi István Egyetem társszervezésében. Az esemény fő témája idén az okos technológiák alkalmazása az energetika és az okos városok fejlesztésének területén. Borkai Zsolt, Győr polgármestere; Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár; és Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora nyitotta meg a rendezvényt köszöntőbeszédével, majd az első nap délelőttjének főszereplői az energiapolitikai trendek voltak. Dr. Lenner Áron Márk, belgazdaságért felelős helyettes államtitkár szerint az utóbbi évek...

Részletek

Intelligens városi infrastruktúra a közvilágítási rendszer hasznosításával

„ Az energiafogyasztás és a levegőszennyezés csökkentéséhez felhasználják a köztéri lámpákat. A fejlesztőcsapatnak magyar résztvevői is vannak. Magyar résztvevői is vannak annak az okosváros-koncepcióba illeszkedő európai uniós projektnek, amelyre összesen 1,4 millió euró támogatás áll rendelkezésre. A BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke (AUT), a British Telecom, a szintén brit Select Innovations Ltd. (EnLight), Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a Pannon Pro Innovációs Kft. alkotta nemzetközi konzorciumnak 2015 és 2017 között kell felhasználnia a fejlesztési forrásokat. A Climate-KIC európai tudás- és innovációs közösség...

Részletek

Precíziós szőlőtermelés

„A borászok is profitálnának az eszközök hálózatba kötéséből. A szőlőtermelők a jövőben az új technológiák, a szenzorok és a Cloud-szolgáltatások segítségével ellenőriznék a területeiket. Az Intel és a MyOmega System Technologies közösen fejlesztették ki a TracoVino nevű rendszert, amely képes mérni a klímaadatokat, így a gazdálkodók pontosan láthatják, hogy a terület egyes részein milyen hőmérsékleti viszonyok vannak. Emellett érzékelhető az is, hogy például mennyire párás a levegő vagy süt erősen a nap, milyenek a talaj pH-értékei és mennyire gazdag tápanyagokban. Ezek az...

Részletek

Smartpolis és SOLSUN: két értékes projektre nyert európai uniós támogatást a Műegyetem

„Összesen közel két millió euróból fejleszthet okos várost, illetve kültéri világítást a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara. A Műegyetem csaknem 400 ezer euró támogatást kapott egy, a BME bázisán megvalósítandó okos város (smart city) kiválósági központ létrehozására a Horizon 2020 Teaming európai uniós kutatási program keretében, három konzorciumi partnerével közösen. Konzorciumi partnerek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint a berlini Fraunhofer Fokus és a chemnitz-i Urban Software Institute. Az Európai Unió a fejlesztések egy jelentős hányadát az integrált és üzletileg is fenntartható,...

Részletek
Page 2 of 3 1 2 3