Skip to main content

Találat: vidékfejlesztés

Hamarosan megjelennek az első LEADER helyi felhívások

„Elindult a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló LEADER program megvalósítása. A Magyarországon működő 105 LEADER Helyi Akciócsoport (HACS) Helyi Fejlesztési Stratégiáit az Irányító Hatóság elfogadta, melyek alapján a LEADER helyi felhívások a tervek szerint 2024 júliusától jelennek meg. A LEADER helyi felhívásokban a helyi igényekre reagálva a HACS-ok határozzák meg többek között a kedvezményezettek körét - melyek jellemzően önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek -, az elnyerhető maximális támogatási összeget, a támogathatóság feltételeit, továbbá egyedi elvárásokat is előírhatnak a horizontális szabályokon túlmenően. A már...

Részletek

2024 őszén jelennek majd meg a pályázati felhívások a települési önkormányzatok infrastruktúra-fejlesztéseinek támogatására

„Rendkívül fontos a kormány számára a vidék erősítése: a települési önkormányzatok infrastruktúra-fejlesztéseinek megvalósításához a jövőben is igényelhetők majd források – jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Jászfelsőszentgyörgy külterületi útátadó ünnepségén. Feldman Zsolt közölte: a kormány az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a települési önkormányzatok és a vidéki településeken élők számára hasznos infrastruktúra-fejlesztéseket finanszírozzon. 2016-17 óta mintegy 1700 külterületi út fejlesztése valósult meg 170 milliárd forint értékben. 2024 őszén – már a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervének...

Részletek

A Magyar Falu Program mintegy 1400 településen mentett meg kisboltot a bezárástól

„A Magyar Falu Programban 2021-ben meghirdetett, 50 milliárd forint keretösszegű pályázatnak köszönhetően Magyarországon mintegy 1400 településen sikerült megmenteni a kisboltokat - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Bács-Kiskun vármegyei Újteleken. Gyopáros Alpár kiemelte: a pályázók között 100 olyan kistelepülés is volt, ahol a korábbi években már nem is működött az üzlet, de a kisboltfelújítási pályázati forrásból sikerült újranyitni a kiskereskedéseket. A kormánybiztos beszámolt arról is, hogy Bács-Kiskun vármegyében mintegy nyolcvan településen éltek a lehetőséggel, és összesen 2 milliárd forint...

Részletek

45 milliárd forintot fordítottak a falvak kulturális és közösségi épületeinek fejlesztésére

„A kormány már 45 milliárd forintot költött a Magyar falu programban falvak kulturális és közösségi épületeinek fejlesztésére – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Veszprém vármegyei Nemesvámoson. Gyopáros Alpár a település 71 millió forintból megújult közösségi házát megtekintve kifejtette: a kormány már mintegy 2500 közösségi tér, kulturális intézmény felújítását támogatta több mint 40 milliárd forintból, és további 4 milliárd forintból kétezernél is több helyen eszközbeszerzést finanszíroztak. Veszprém vármegyében a falvak fejlesztésére már 45 milliárd forintot fordítottak a Magyar falu...

Részletek

Elindult az új vidékfejlesztési kiírások társadalmi egyeztetése

„A meghirdetett menetrendnek megfelelően megkezdődött Magyarország Közös Agrárpolitika Stratégiai Terve alapján induló új vidékfejlesztési kiírások társadalmi egyeztetése. Az Európai Bizottság által elfogadott dokumentum egészen 2027-ig tartalmazza a magyar agrártámogatások kereteit, magában foglalva a közvetlen támogatásokat, a piaci és a vidékfejlesztési intézkedéseket. Az uniós forrásokból a hazai vidékfejlesztésre jutó 600 milliárd forintnak megfelelően és a 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn összesen mintegy 2900 milliárd forint áll a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar rendelkezésére az előttünk álló években. A tervezett vidékfejlesztési pályázati felhívások meghirdetési ütemtervét...

Részletek

Idén is folytatódik a Magyar Falu Program

„Idén is folytatódik a Magyar Falu Program, mert a nemzeti kormány számára a vidék érték, a vidéki emberek pedig partnerek - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Gyopáros Alpár közölte, hogy a programmal évek óta célzottan segítik a kistelepülésen élők mindennapjait, közlekedését és a helyi szolgáltatásokat, utakat, orvosi rendelőket, játszótereket építenek, támogatják a kisboltokat és a falusi közösségi eseményeket. A programnak köszönhetően növekszik a magyar falvak népessége, minden ötezer fő alatti település előbbre tudott lépni a...

Részletek

Hosszú távú jövőkép az EU vidéki területei számára – az EU Tanácsának következtetései

„A Tanács a mai napon következtetéseket hagyott jóvá az EU vidéki területeire vonatkozó hosszú távú jövőképről. E következtetésekben politikai iránymutatást nyújt a Bizottságnak és a tagállamoknak a vidéki térségek és a vidéki közösségek jólétének, rezilienciájának és társadalmi szövetének fokozottabb megszilárdításához. A vidéki térségek kulcsfontosságú szerepet töltenek be az uniós gazdaságokban és társadalmakban Az uniós mezőgazdasági miniszterek az általuk egyhangúlag jóváhagyott következtetésekben elismerik, hogy a vidéki térségek nélkülözhetetlen hozzájárulást nyújtanak az EU gazdasági erejéhez, a zöld és digitális átálláshoz, valamint az éghajlat-politikához. Emellett...

Részletek

A LEADER program a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretein belül folytatódik

„A LEADER program a vidékfejlesztési támogatáspolitika egyik tartópilléreként hosszú évek óta szolgálja a vidéki Magyarország fejlődését. A Vidékfejlesztési Program lezárásához közeledve a 2014-ben kezdődött jelenlegi LEADER program is zárul, de helyét átveszi a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló új kezdeményezés - ismertette Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a támogatási eszközrendszer a LEADER Helyi Akciócsoportok lelkiismeretes munkáján nyugszik, amelyek működése jelenleg is biztosított, és az Irányító Hatóság már dolgozik az új időszak forrásait biztosító szabályok kialakításán. A Vidékfejlesztési Program keretében rendelkezésre...

Részletek

Gyopáros Alpár kormánybiztos szerint el fogunk jutni odáig is, hogy iskolákat is kell majd bővíteni a kistelepüléseken

„A Magyar falu programban 2019 óta 300 milliárd forint pályázati támogatást biztosított a kormány a kistelepülések fejlesztésére. A Magyar falu program keretében négy év alatt több mint 30 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki, és egy-egy pályázó átlagosan 10 millió forint támogatást nyert el – mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Győr-Moson-Sopron vármegyei Rábapordányban program részeként felújított polgármesteri hivatal átadásán. A fejlesztések legfontosabb eredménye az, hogy a kistelepülések döntő részén megállt a népességszám csökkenése. A kormánybiztos szerint azok a...

Részletek

A társadalmi innováció szerepe a vidéki térségek fejlesztésében

„...Disszertációmban a társadalmi innovációnak a társadalmi fenntarthatóságra gyakorolt hatásával foglalkozom. A társadalmi és műszaki-technikai innováció együttesen, egymást kiegészítve, erősítve képes a helyi, szervezeti szintű kihívásokra reagálni, ezért vizsgálataimat a kis- és középvállalati körre szűkítem. Úgy vélem, hogy mindkét innovációnak való megfelelés nagy kihívás. Ilyen irányú vizsgálat a fenntarthatóság keretrendszerében még nem történt meg. A társadalmi fenntarthatóság elvárásrendszerében a kis és közepes méretű vállalkozások társadalmi, műszaki- és technikai innovációs tevékenységének vizsgálata, különös tekintettel a jó gyakorlatok multiplikativitásának támogatására. Megfogalmazott kutatási célom egyidejűleg vizsgálja...

Részletek
Page 1 of 8 1 2 8