Skip to main content

Találat: Vitézy Dávid

Csoportos létszámleépítés kezdődött Vitézy Dávid régi, Lázár János új cégénél

„A jelek szerint rendben halad a Nemzeti Közlekedési Központ Zrt. felszámolása, megszületett az első vezérigazgatói határozat a tömeges leépítésekről. A céget eredetileg a legfontosabb elemnek szánták a hazai közlekedési intézményi portfólióban, de végül nem találták meg a helyét az új kormányzati struktúrában. Csoportos létszámcsökkentésről döntött a Nemzeti Közlekedési Központ Nonprofit Zrt. (NKK) vezérigazgatója – értesült a VG. Pántya József erről határozatban tájékoztatta a munkavállalókat. Az intézkedés 65 főt érint, ezen belül öt vezetőt és hatvan ügyintézőt. Az Opten céginformációs rendszer adatai szerint...

Részletek

Vitézy Dávid megszólalt, és tiszta vizet öntött a pohárba

„Első alkalommal kommentálta nyilvánosan a közlekedési államtitkár az általa gründolt cég, az NKK elvételét és megszüntetését. Szerinte a történtek rossz fényben jelentek meg a sajtóban. Egyértelművé tette, hogy a Lázár János vezette ÉBM megjelenése ellenére az NKK által vitt feladatok Palkovics László tárcájánál, a TIM-nél maradnak. A közlekedéspolitika iránt érdeklődők számára a nyár egyik izgalmas történése a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM), illetve az Építési és Beruházási Minisztérium (ÉBM) összecsiszolódása a közlekedésfejlesztés és a közlekedési projektek terén. Nem titok, hogy ebben a...

Részletek

Vitézy elégedetlen a MÁV utastájékoztatási rendszerével

„A jövőre létrejövő országos közlekedésszervező egyik fő feladata az utastájékoztatási és forgalmi folyamatok új alapokra helyezése lesz – közölte Vitézy Dávid közlekedési államtitkár szombaton közösségi oldalán. Az államtitkár Facebook-bejegyzésében felidézte: pénteken a viharos szél a vágányokra döntött egy fát, ami leszakította a felső vezetéket a Velencei-tónál. Ha az ország egyik legforgalmasabb vasúti fővonalát órákra le kell zárni – írta –, az természetesen sosem lesz fájdalommentes, mindig lesz bizonytalanság, várakozás, bosszankodás. De egy ekkora rendszerben azonnal képesnek kell lennünk arra, hogy megszervezzük az...

Részletek

Lázár János baráti tüzet nyitott Vitézy Dávid cégére

„Hétfőn belső levélben tájékoztatták a Nemzeti Közlekedési Központ munkatársait, hogy a társaság hivatalosan is az Építési és Beruházási Minisztérium alá került. Az országos hatáskörű közlekedésszervező cég menedzsmentjének még aznap felmondtak. A friss cégnyilvántartási adatok szerint bejegyezték az Építési és Beruházási Minisztériumot (ÉBM) mint a Nemzeti Közlekedési Központ Zrt. (NNK) tulajdonosi jogainak gyakorlóját. Ezzel hivatalossá vált, hogy a Lázár János vezette tárcához került az eddig a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz tartozó, Vitézy Dávid közlekedési államtitkár irányítása alatt álló cég. A május végén frissen...

Részletek

Elvették az NKK-t Vitézy Dávidtól és a TIM-től

„A korábbi Budapest Fejlesztési Központ utódcégét, a Nemzeti Közlekedési Központot a Lázár János vezette tárca égisze alatt viszik tovább. A Miniszterelnökség a Telexnek már korábban megerősítette, hogy azok a feladatkörök, amelyeket a Budapest Fejlesztési Központ az építésügy és a beruházások területein ellátott (azaz a mostani NKK-projektek), Lázár János tárcájához kerülnek majd. Most ez a VEKE beszámolója szerint egy, a július 13-i Magyar Közlönyben megjelent rendelettel meg is történt, és az Építési és Beruházási Minisztériumhoz kerül a mintegy 300 fősre nőtt intézmény. Ez...

Részletek

Országos hatáskörű közlekedésszervezőként megalakult a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK)

„ Országos hatáskörű közlekedésszervezőként megalakult a Nemzeti Közlekedési Központ - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) feladata a MÁV-Volán-csoport, a GYSEV és más szolgáltatók közszolgáltatásainak az állam nevében történő megrendelése, a közösségi közlekedési menetrendek összehangolása, a tarifarendszerek egységesítése és az utasok még színvonalasabb kiszolgálása. A kötött pályás fejlesztések stratégiai tervezése is az NKK-hoz tartozik, amely a beruházások megvalósításában az Építési és Beruházási Minisztérium szakmai partnere lesz - írják a közleményben. Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari...

Részletek

A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiára épülő regionális kerékpáros stratégiát készít a központi régióra a Budapest Fejlesztési Központ

„ A Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiára épülő regionális kerékpáros stratégiát készít a központi régióra, Budapest térségére a kormány döntése alapján a Budapest Fejlesztési Központ. A BFK szerdán jelentette meg a stratégia létrehozására szolgáló szakértői támogatásra szóló tendert. A stratégia legfőbb feladata az lesz, hogy megmutassa, milyen beruházások, új kerékpárutak, útépítések, forgalomtechnikai változások szükségesek, hogy az agglomerációban minden vasút- és hévállomás biztonságosan megközelíthető legyen kerékpárral, és legyen biciklitárolási lehetőség is ott. A stratégia 2022 végéig készülhet el a BFK gondozásában, folyamatos együttműködésben az...

Részletek

Elkészült és véleményezhető a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia

„Elkészült a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia - a tervek itt érhetők el: www.budapestvasut2040.hu A honlapon részletes kérdőív és véleményezési lehetőség áll rendelkezésre, mindenkit kérek, hogy éljen ezzel, töltse ki a kérdőívet és mondja el a véleményét. Számítunk rá és érdekel minket, mit gondolnak a vasútról és a hévekről, akik használják és az is, miért nem használják, akik inkább autóba ülnek. Ez a 2040-es vonalhálózati víziót bemutató térkép tartalmazza az összes, a Stratégiában ütemezetten szereplő fejlesztést és az ennek eredményeképp elérhető vasúti- és...

Részletek

Vitézy Dávid előadása – Az önvezető autók hatása a városfejlődésre

„Vitézy Dávid közzétette a Youtube-on június 13-án a Fugában tartott, A jövő városának közlekedése: veszélyek és lehetőségek című előadását, melyet itt tekinthetnek meg. A felvételen szó esik a megosztott autók, biciklik, e-robogók, e-biciklik, e-rollerek és a megosztott önvezető taxik használatáról, és Vitézy felteszi a kérdést: merre tartunk, miért van szükség tömegközlekedésre még az eddigieknél is inkább a jövőben, és milyen döntések előtt állunk? Az előadásnak az új Közlekedési Múzeum is témája volt.” Forrás: Vitézy Dávid előadása - Az önvezető autók hatása a...

Részletek

Vitézy: semmi közöm az e-jegyrendszer kudarcához

„A Budapesti Közlekedési Központ korábbi vezérigazgatója azt állítja, hogy nincs köze az elektronikus jegyrendszer csődjéhez. Vitézy Dávid szerint a kudarcért a BKK jelenlegi vezetése, illetve a megbízott informatikai cég a felelős. Azt elismerte, hogy az elektronikus jegyrendszer bevezetésével ő is kísérletezett. „Ennek semmi köze ahhoz a RIGO-projekthez, amely chipkártyás rendszerűre lecserélné a mai papírbérleteket, és amit valóban mi indítottunk el, mi készítettünk elő, és mi kötöttük meg rá a kivitelezői szerződést. A projektet, bár jelentős késésbe került az elmúlt években, de az...

Részletek
Page 1 of 2 1 2