Skip to main content

Találat: vízügyi informatika

Nyilvános az aszálymonitoring-hálózat online felülete

„Az aszálymonitoring-hálózat a vízügyi ágazat által létrehozott újszerű, komplex vízhiány-előrejelző rendszer, amely májustól mindenki számára elérhető egy nyílt, ingyenes internetes felületen. Az éles indulás előtt a tesztelésében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is közreműködött. Az aszály kockázata nagy, különösképpen a klímaváltozás miatt, a vízhiányos időszakban mesterséges vízpótlással az aszály azonban még elkerülhető. Általánosságban éves szinten az aszálykár 40 milliárd forintra tehető, azonban az aszály miatt 2015-ben mintegy 400 milliárd forint kár keletkezett a mezőgazdaságban. A gazdálkodók idén már 60 ezer hektáron jelentettek...

Részletek

Szakmai értekezlet a Településsoros-online Adatfeldolgozó Rendszerről

„A települési egyedi szennyvízkezeléssel kapcsolatos adatszolgáltatásról tartott tájékoztatót az önkormányzatoknak 2019. január 30-án a Megyeháza Szent István termében az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A 2018. évi tapasztalatok szerint számos problémát okozott a kitöltőknek a szakmai háttér hiánya, valamint az új rendszer használatának informatikai, technikai sajátosságai. Ezért a vízügyi ágazat – a Belügyminisztérium engedélyével és támogatásával – egy országos szintű tájékoztató/interaktív bemutató megtartásáról döntött az adatszolgáltatók minél szélesebb körben történő megkeresésével. A rendezvényre a megye településeinek jegyzői és a...

Részletek

74/2018. (IV. 20.) Korm. rendelet az Integrált Közcélú Víziközmű Adatbázis üzemeltető szervezetének kijelöléséről és működésének részletes szabályairól

„...1. § E rendelet alkalmazásában 1. felhasználó: a víziközmű-szolgáltatásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter), a vízgazdálkodásért felelős miniszter, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban: Hivatal), a víziközmű-szolgáltató, az ellátásért felelős, a vízügyi hatóság, valamint a vízügyi igazgatóság, 2. Integrált Közcélú Víziközmű Adatbázis: olyan egységes, elektronikus információs rendszer, amely internetes felületén a víziközmű-szolgáltató, az ellátásért felelős által szolgáltatott adatokat megjelenítve biztosítja a díjelőkészítő tevékenységhez, a gördülő fejlesztési tervezéshez és a víziközmű-vagyonértékelések elkészítéséhez szükséges adatokhoz való hozzáférést a felhasználók számára, valamint támogatja...

Részletek

Megvalósult Magyarország belvízi veszélytérképezése

„Megvalósult Magyarország belvízi veszélytérképezése az „Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése” című projekt keretein belül Az „Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázatkezelési terv készítése” (KEOP 2.5.0/B/09-12-2013-0001) című pályázat (továbbiakban ÁKK) keretein belül az árvízkockázat kezelés tervezés III. ütemében külön feladatrészként valósult meg a „Belvízi veszélytérképezés”. A projekt záró rendezvényére 2015. szeptember 28-án 10 órakor került sor a Lurdy Rendezvényközpontban, ahol az ÁKK 2014 Konzorcium részéről Bozán Csaba (NAIK ÖKVI) mutatta be a belvízi veszélytérképezés eredményeit és tapasztalatait. Magyarország belvízi veszélytérképezését...

Részletek

Regionális vízügyi, geoinformatikai és monitoring központ létrehozása

„A Kormány 1. támogatja a „Vízügyi geoinformatikai rendszer létrehozása” című projektjavaslat (a továbbiakban: projekt) előkészítését és megvalósítását, 2. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a projekt megvalósításának finanszírozása érdekében gondoskodjon a KEOP-2.2.2/C azonosító számú, „Regionális vízügyi, geoinformatikai és monitoring központ létrehozása” című konstrukcióban könnyített eljárásrendű pályázati felhívás megjelentetéséről és ennek keretében a projekt megvalósítására 9 900 000 000 forint forrás biztosításáról, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: 2014. április 30. 3. felhívja a belügyminisztert, hogy gondoskodjon a projekt előkészítéséről és az ennek keretében...

Részletek