Skip to main content

Találat: Volán-társaságok

Lázár János rövidre zárta a MÁV-Volán-csoport hétindító értekezletét

„Az új közlekedési miniszter világossá tette, miben méri az állami társaságok sikerét. A vasutas központban, a MÁV-Volán-csoport vezetőivel tartott egyeztetésen kezdte a munkahetet Lázár János, aki december 1-jétől az építési és közlekedési miniszteri feladatot tölti be az Orbán-kormányban. A tárcavezető a hétfő reggeli megbeszélésről közösségi oldalán számolt be. Lázár azt írta: miután nem szereti a végtelen értekezleteket és a vége nincs beszédeket, így gyorsan nyilvánvalóvá tette, mit vár az állami társaságoktól. “A cégcsoport sikerét abban mérem majd, hogy mit gondol az utas,...

Részletek

Körvonalazódik a Volánbusz tervezett integrációja

„A buszos közlekedés központosításával Budapest, Szombathely és Szolnok lehet régióközpont. A szocho csökkentését béremelésre költik. Több részlet is kiderül a Volánbusz Zrt. és a hat regionális közlekedési központ integrációja kapcsán abból az emlékeztetőből, amely a hét elején készült a társaság és a szakszervezetek találkozójáról. Bánhidi-Nagy Attila, a cég vezérigazgató-helyettese egyebek mellett arról beszélt, hogy folyik az a vizsgálat, amely meghatározza a jövőbeni régióközpontokat. A Szolnok, Budapest, Szombathely tagozódás tűnik a leginkább indokoltnak. Hozzátette, hogy a vállalatirányítási feladatok központosítása nem feltétlenül jelent majd...

Részletek

A 4iG nyerte el a MÁV és a Volán e-jegyrendszerének kiépítését

„A 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. konzorciuma nyerte a KTI Közlekedéstudományi Intézet által Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezésére kiírt pályázatot – tette közzé az informatikai vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A helyközi közösségi közlekedés digitalizációja a KTI Közlekedéstudományi Intézet felügyeletével és koordinációjával valósul meg. Az úgynevezett HKIR rendszer kiépítésével (a HKIR rendszer létrehozásáról az 1819/2017-es számú kormányhatározat rendelkezett) kapcsolatos pályázatot a 4iG Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. közös konzorciuma nyerte. A nettó 11,15 milliárd forintból megvalósuló...

Részletek

Egységes állami társaságba vonják össze az autóbuszos közösségi személyszállítás intézményeit

„A közúti közösségi közlekedés fejlesztése és az utasok magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter úgy határozott, hogy kezdődjön meg az a folyamat, melynek eredményeként egy társaságba szerveződik a VOLÁNBUSZ Zrt. és a hat regionális közlekedési központ. Bártfai-Mager Andrea az integráció előkészítésével és lebonyolításával – a közlekedési központok teljes körű bevonása mellett - a VOLÁNBUSZ Zrt.-t bízta meg. A folyamat eredményeként egy egységes, országos szolgáltatási lefedettséget biztosító közszolgáltató társaság jön létre. Ettől a lépéstől költséghatékonyabb, szervezettebb, az...

Részletek

Hamarosan el is fogadhatja a kormány a versenyképességi csomagot, és összevonhatják a MÁV-ot a Volánnal

„Jelentős infrastruktúra-beruházásokat hozhat a versenyképességi csomag, az intézkedésekről hamarosan dönthet a kormány – többek között erről esett szó a Magyar Közgazdasági Társaság éves vándorgyűlésén. Tíz pontban fogalmazható meg Magyarország elmaradása Nyugat-Európához képest, ezek problémákat, de kiaknázható lehetőségeket rejtenek, amelyek megoldása a felzárkózás záloga lehet – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) éves vándorgyűlésén. Matolcsy György szerint eljött a versenyképességi fordulat ideje, amellyel a magyar gazdaság felzárkózhat Ausztriához és Nyugat-Európához. Ehhez azonban geopolitikai egyensúly szükséges,...

Részletek

Új szervezet kerülhet a távolsági autóbuszos társaságok fölé

„Nyilvánosságra hozta Wáberer György miniszterelnöki megbízott a Volán-társaságok piacnyitásának az elveit. Minden negyedik buszjáratot magánvállalkozásoknak juttatna, a megrendelő szerepét pedig egy új szervezet venné át. A szakember azt reméli, hogy a verseny következtében fiatalabb buszokon utazhatnak majd az utasok. Iparági információk szerint még áprilisban kihirdeti a kormány a közösségi személyszállítási piac liberalizálásához kapcsolódó pályázatokat. A lépés elkerülhetetlen, ugyanis a magyar állam uniós kötelezettsége, hogy 2017. január 1-jén nyílt pályázaton nyertes vállalkozások kezdjék meg a távolsági autóbuszos szolgáltatást. Az idei zsámbéki Busexpo részeként...

Részletek

Elindult a MÁV-VOLÁN integrált menetrendi kereső

„Közös felületen tervezhetők, összehangolhatók a vonatos és buszos utazások. A MÁV-START Zrt. és a VOLÁN Egyesülés 2015-ben kötött stratégiai együttműködési megállapodásának köszönhetően – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szakmai támogatásával – ma délelőtt elindult a MÁV-VOLÁN integrált menetrendi kereső. A közös felület élesítése azt követően történt meg, hogy a MÁV-START és a VOLÁN Egyesülés együttműködése révén rendben lezajlott a fejlesztések összehangolása és a próbaüzem. Az új, vasúti és közúti menetrendi információkat egyaránt tartalmazó rendszer indításával a két...

Részletek

Kérdéses a Volán-társaságok további sorsa

„A Volán-társaságokkal kapcsolatos kérdésre Lázár János felvetette a MÁV és a Volán összevonásának lehetőségét, amely azonban - mondta - csak egy a kormányzat előtt fekvő, a tömegközlekedés korszerűsítésére vonatkozó koncepciók közül. A kérdés ősszel kerül a kabinet elé - tette hozzá, kijelentve ugyanakkor, hogy sem a MÁV, sem a Volán esetében nem merül fel a privatizáció lehetősége.” --------- „...A privatizáció helyett a Volán társaságok megszüntetése lehet - mondta kérdésre válaszolva Lázár János. Szerinte az is lehet, hogy a Volánok helyett semmi nem...

Részletek