Skip to main content

Találat: Zöld-Nagy Viktória

Új egységes irat- és folyamatkezelő rendszer a kormányhivatalokban

„Hamarosan még gyorsabbá válik az ügyintézést a kormányhivatalokban, folyamatban lévő ügyeinkről pedig naprakész információt kaphatunk, ha megvalósul az új egységes irat- és folyamatkezelő rendszer. Sőt, az otthonról elindítható ügyintézésre sem kell már sokat várnunk – tudtuk meg Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkártól a „EKEIDR Egységes irat- és folyamatkezelő rendszer területi közigazgatásra történő kiterjesztése” című október 26-i projektnyitó rendezvény után. Célunk, hogy a közigazgatásban 2011 óta folyó intézményi átalakítás mögé informatikai konszolidáció kerüljön, azaz informatikai tekintetben is legyen egységes a kormányhivatalok működése – szögezte...

Részletek

Könnyebb lesz vállalkozni

„Debrecen – Kényelmesebb ügyintézés, átláthatóbb és kevesebb adminisztráció a jövőben. – Folytatódik a bürokrácia- és az állami rezsicsökkentés, valamint az államigazgatás reformja, melynek célja, hogy versenyképes, szolgáltató típusú közigazgatást valósítsunk meg, ami az állampolgárok és a gazdaság szereplőinek érdekét is szem előtt tartja – mondta köszöntőjében Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott szerdán azon a konferenciasorozaton, mely a vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia csökkentését tűzte ki célul. Hús-vér problémák Az eseményen aznap megtartott kerekasztal-beszélgetésen Fülöp Zsolt, a Trans-Sped Cégcsoport tulajdonosa említést tett a...

Részletek

Konferencia a vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokráciacsökkentésről

„A vállalati szektort érintő bürokrácia csökkentési program kidolgozása érdekében országos konferenciasorozat indult. A rendezvénysorozat a KÖFOP-2.3.5-VEKOP-16 „A vállalati szektorhoz kapcsolódó közigazgatási bürokrácia csökkentési program kidolgozása” című kiemelt projekt keretén belül kerül megvalósításra a Miniszterelnökség és a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal alkotta konzorcium szervezésében, együttműködve a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ). A megyei rendezvényre ma került sor Szolnokon. Az alkalom egy műhelymunkával egybekötött konferenciasorozat rendezvénye, amelynek célja egyrészt tájékoztatás a bürokrácia csökkentés érdekében eddig tett intézkedésekről, másrészt a vállalkozók...

Részletek

Zöld-Nagy Viktória: További egyszerűsítés jön a közigazgatásban

„Az irányok a régiek, de további egyszerűsítésre van szükség a közigazgatás területén – mondta a Rádió Orient műsorában Zöld-Nagy Viktória. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára szerint ennek érdekében a házon belül is le kell építeni a bürokráciát. A jövőben ezért csökkentik a hatóságok és hivatalok adatszolgáltatási kötelezettségét, fejlesztik a háttér infrastruktúrát, és felülvizsgálják a közigazgatási bírságokat is. Huszonkettedik alkalommal rendezték az Országos Jegyző - Közigazgatási Konferenciát Keszthelyen szeptember 10-12. között, amely a közigazgatásban dolgozóknak biztosít fórumot szakmai ismeretek cseréjére és problémafelvetésre. Zöld-Nagy Viktória...

Részletek

A települések kétharmadán van jelen az államigazgatás

„Majdnem a teljes településhálózatot lefedi az államigazgatási szolgáltatás, a közel 3200 önkormányzatból 2400 településen találkozhatnak az állampolgárok az állam képviselőivel és lehet ügyet intézni vagy kezdeményezni – közölte a Rádió Orienten Zöld-Nagy Viktória. Az irányító minisztérium a jövőben a kistelepülésekre járó ügysegédek portfóliójának bővítését tervezi. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára emellett elmondta, a járási hivatalok infrastrukturális adottságainak javítása érdekében több milliárd forint értékben, többségében uniós forrásból megvalósuló épület-felújítás, korszerűsítés van folyamatban. A járások kialakításának előkészítésekor 2012-ben az ügyfélkiszolgálás bázisa több mint 300 okmányiroda...

Részletek

Zöld-Nagy: tovább halad a kormányablakok kialakítása

„Megfelelően kezelte a KEK KH az okmányirodai rendszer múltheti leállását: a jogi hitelesítési gondokat pár óra alatt kiküszöbölték. A Rádió Orient műsorában Zöld-Nagy Viktória elmondta, a fennakadást hosszított nyitva tartással és az ügyfelek más hivatalba terelésével oldották meg. A helyettes államtitkár közölte, hiába lassult le a kormányablakok átadása, folyamatosan halad tovább a reform: erősödik a postával való együttműködés, továbbá az informatikai fejlesztések is végük felé közelednek. A helyettes államtitkár az ügyfélszolgálati működésé keretében kérdésre válaszolva elmondta, hogy megfelelően kezelte a KEK KH...

Részletek

Folytatódik a kormányablakok rendszerének kiépítése

„A tervezett több mint 300 kormányablakból jelenleg mindössze 78 működik, azonban a teljes rendszer kiépítésére vonatkozón is a nagyobb fejlesztések és közbeszerzések elindultak: az átalakítások eredményeként háromezer munkaállomáson intézhetjük ügyeinket. Ezzel párhuzamosan folyamatos az informatikai eszközbeszerzés: uniós projekt keretében a kormányhivatalok részére tavaly jelentős eszközállomány, köztük számos tablet került beszerzésre, idén pedig több ezer nyomtatót vennének – mondta el a Rádió Orientnek Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár. A területi államigazgatás szervezeti átalakítása megtörtént, felálltak a fővárosi, megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok, folyamatos...

Részletek

Vezetői információs rendszert kap a közigazgatás

„Az elmúlt időszakban több delegáció is ellátogatott hozzánk, hogy megismerhessék a magyar közigazgatás reformfolyamatát. A külföldi szakértők olyan hazai újítások iránt érdeklődnek, mint az ügyfélszolgálat fejlesztése vagy az egyszerűsített dokumentálás - mondta el a TV Orientnek Zöld-Nagy Viktória, helyettes államtitkár. Hozzátette, a reform újabb állomása egy, az adatrögzítést automatizáló és áttekintő vezetői információ rendszer lehet. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (azaz az OECD) delegációja előtt például már nem voltak idegenek a hazánkban zajló közigazgatási reformok, mivel tavaly már vizsgálták a kormányablakokat,...

Részletek

Csekkautomata kerülhet a kormányablakokba

„Csekkautomaták és postapontok kialakítását tervezi a közigazgatási tárca a kormányablakokban, amelyekből eddig 46 nyílt az országban. A megnövekedett ügyfélforgalmat pedig átcsoportosítással és informatikai fejlesztésekkel kezelik. A hatóságok nyilvántartásainak összekapcsolásával gyorsabb lesz a nyomtatványok kitöltése, az Egyszerű Állam Program 2. keretében pedig újabb 200 eljárást egyszerűsödik – mutatta be a terveket Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár. Az elmúlt időszakban 46 integrált ügyfélszolgálati hely kezdte meg működését országszerte, ahol a korábbi 150 kormányablak ügykör kibővült a teljes okmányirodai funkcióval. Az ügyfél-elégedettségi felmérések azt mutatják, hogy...

Részletek

Akadálymentesített lesz minden kormányablak

„2014 áprilisáig 46 új típusú kormányablakot adnak át az országban. A korábbi 150 helyett több mint 250 ügytípust integráló ügyintézési pontok fizikai megjelenésükben és tartalmukban is egyformák és akadálymentesítettek lesznek. A Rádió Orient műsorában Zöld-Nagy Viktória helyettes államtitkár elmondta, körülbelül 350 hivatal kialakítását tervezik hosszú távon a rendelkezésre álló forrásokból. A második generációs, új típusú kormányablakok külső megjelenésükben hasonlóak a korábbi ügyintézési pontokhoz, azonban funkciójuk sokkal szélesebb körű. A korábbi 150 helyett több mint 250 ügytípust integrálnak. Ezt a számot azonban 2500-ra...

Részletek
Page 2 of 4 1 2 3 4